Farkas Timót az AZ Alkmaarhoz szerződött – hivatalos

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek – mondta Farkas Timót a klub honlapján. – Ez az első profi szerződésem. A lehető legjobb támadójátékossá szeretnék fejlődni, és sok gólt szeretnék szerezni. Erős vagyok a levegőben, jól megy a fejelés, ez az egyik legnagyobb fegyverem. Ugyanakkor mindkét lábamat használom, mindkettővel tudok gólokat szerezni a különböző helyzetekből.”
„Timótra a megfigyelőrendszerünkön keresztül figyeltünk fel – mondta az ifjúsági játékosokért felelős Paul Brandenburg. – Több nagy klub is figyelte őt. Egy hétig edzett nálunk, és több szempontból is meggyőző volt. Megmutattuk neki a képzési rendszerünket, és ez vezetett a szerződéskötéshez. Timót technikailag képzett, tökéletesen használja ki a helyzeteit, kiválóan fejel – ez remek kombináció egy középcsatárnak. Ezért nagyon hálásak vagyunk a Mészöly Focisulinak a közreműködéséért a szerződés létrejöttében.”
A Mészöly Focisuliban 212 meccsen 239 gólt szerző támadó teljesítménye a külföldi megfigyelők érdeklődését is felkeltette, ennek köszönhető a mostani szerződés. Korábban Kovács Bendegúz is ide szerződött, így ismerős arccal is találkozhat.
A 186 centiméter magas Farkas Timót játékát a szakemberek leginkább Varga Barnabáséhoz hasonlítják.

Farkas Erik akadémiai ösztöndíjas lett a Liverpoolnál








