Sallai Roland: Az ellenfél kapujához közel van az én világom

– Azóta nem adott interjút, hogy az előző idény végén ismét török bajnok lett a Galatasarayjal. Láttuk a felvételeket, magyar zászlóval ünnepelt a stadionban. Felejthetetlen volt a fieszta?
– Fantasztikus érzés volt, még ha visszafogottabban is alakult a tavalyinál – válaszolta lapunknak adott exkluzív interjújában a 29 esztendős, 67-szeres magyar válogatott Sallai Roland, aki 2024 nyarán igazolt Törökországba, azóta a bajnokságot kétszer, a kupát egyszer nyerte meg együttesével. – Ezúttal a stadionban ünnepeltünk, mondani sem kell, tele volt, sőt, szerintem többen lehettek odabent, mint amennyi hivatalosan megengedett lett volna… Felejthetetlen élmény volt, jó lenne minél több ilyen pillanatot átélni és minél több trófeát nyerni a csapattal.
– Ha ez az ünneplés visszafogott volt, milyen lehetett a tavalyi?
– Nyitott busszal furikáztunk végig Isztambulon. Nagyjából kétórás út volt, mindenhol szurkolók álltak az utcákon, még a lámpaoszlopokon is lógtak. Utána hajóra szálltunk, úgy mentünk tovább ahhoz a hatalmas szabadtéri színpadhoz, ahol máskor óriáskoncerteket rendeznek. Úgy tudom, csaknem másfél millió ember ünnepelt velünk, ekkora tömeg előtt kellett színpadra lépnünk. Az idén más volt a helyszín, más a díszlet, de a hanguatra így sem lehetett panasz.
– Ez már a harmadik felnőttbajnoki címe: egyet a ciprusi APOEL-lel, kettőt a Galatasarayjal szerzett. Hol őrzi az érmeket?
– Eltettem őket, különleges helyük egyelőre nincs. Szeretném még a lehető legtöbbet összegyűjteni a pályafutásom során, aztán amikor befejezem, kitalálok nekik egy méltó helyet.
A két francia buldog mellett nincs pihenő

– A hosszú klubidényt két válogatott mérkőzés követte. Finnország ellen még pályán volt, Kazahsztán ellen viszont Achilles-ín-fájdalma miatt nem játszott, el is hagyta az edzőtábort. Minden rendben azóta?
– Szerencsére nem volt súlyos probléma, inkább elővigyázatosságból nem játszottam a második mérkőzésen, nem akartunk kockáztatni. Marco Rossi szövetségi kapitány is így látta jónak.
– Az előző évadban – beleértve a válogatott fellépéseit is – csaknem hatvan tétmérkőzésen szerepelt. A teste jelezte, hogy most már elég?
– Sűrű és hosszú idény volt rengeteg mérkőzéssel. Időnként úgy éreztem, még véget sem ért az egyik találkozó, máris kezdődik a következő… Ezt egyáltalán nem panaszként mondom, mert tényleg nagyon örülök annak, hogy ennyi meccset játszhattam. Talán ez volt a legmozgalmasabb időszakom pályafutásom során. A végére kicsit elfáradtam, de a válogatott mezében mindig jó érzés pályára lépni, olyankor az ember félre tudja tenni a fáradalmait.
– Mennyi idő jutott a pihenésre, a feltöltődésre?
– Ezúttal hosszabb pihenőt kaptam, mint általában, nagyjából egy hónapot. Ez azonban körülbelül két hét teljes pihenést jelent, utána már el kell kezdeni az egyéni programot és az edzéseket, hogy a lehető legjobb állapotban térjek vissza a klubomhoz.
– Hogyan tud igazán kikapcsolódni egy ilyen idény után? Hazajön a családhoz vagy a kedvesével körbeutazzák a fél világot?
– A párommal utaztunk el, később a család is csatlakozott hozzánk. Nekünk ez jelenti a feltöltődést, együtt lenni a családdal és a két kiskutyánkkal. Mi általában így töltjük ezt az időszakot.
– Milyen fajták a kutyusok?
– Francia buldogok. Egész napos pihenésről sem lehet szó, hiszen velük azért mindig kell foglalkozni.
Legfeljebb két hét van a magyaros ételekre
– A Galatasaray honlapja a napokban képeket közölt önről a konditeremből, a felvételeken látványosan feszültek az izmai – felszedett belőlük egy-két kilót?
– Szerintem inkább csak jók sikerültek a képek… Ugyanannyi a súlyom, mint amennyivel befejeztem az előző idényt, a formámmal valóban nincs gond. Ezért kell a nyári vakáció idején is minél hamarabb elkezdeni az egyéni edzéseket. Nem lehet sörpocakkal visszaérkezni a klubhoz, és ott ledolgozni. Kell a megfelelő alap, mert a Galatasaraynál a felkészülés is rendkívül kemény.
– A nyári szünetben mennyi ideig engedheti el magát? Hány napig fér bele a pizza vagy egy jó magyaros vacsora?
– Általában az első két hétben. Most harmincegy-harminckét nap pihenőt kaptam, abból két hétig valamivel többet engedélyeztem magamnak, utána már oda kellett figyelni az étkezésre is. De legalább ilyen fontos a regeneráció, hiszen ilyen hosszú idény után szüksége van rá a szervezetnek, kell a pihenés, de nem lehet teljesen leállni egy hónapra.
– A következő állomás az ausztriai edzőtábor lesz, ahol edzőmérkőzések is várnak az együttesre.
– Tavaly nyáron is ott készültünk, lesz meccsünk az olasz Monza és a Venezia ellen, valamint a spanyol Villarreallal is összecsapunk. Addig Isztambulban, az edzőközpontunkban dolgozunk.

Csalódott török klubtársak tértek vissza a vb-ről
– A Galatasaray öltözője szinte mini-világbajnokságot is rendezhetne, tizenegy csapattársa volt ott a nyári tornán. Figyelte a teljesítményüket?
– Izgalmas világbajnokság volt, kifejezetten tetszettek a mérkőzések. Szurkoltam a török válogatottnak, valamint a többi csapattársamnak is. Akik a vb-n szerepeltek, a napokban csatlakoztak hozzánk, az edzőtáborba már a teljes keret utazik.
– A török válogatott csalódást keltő szereplése hogyan csapódott le az országban?
– Hihetetlenül balszerencsés tornájuk volt a törököknek. Egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, főleg az első két találkozón jobb futballt mutattak ellenfelüknél. Az elsőn Ausztrália elképesztő szerencsével nyert, és ugyanez volt a helyzet Paraguay ellen is. Ha jól emlékszem, ezen a két mérkőzésen több mint ötven kapura lövési kísérletük volt, mégsem sikerült gólt szerezniük.
– Az öltözőben nyilván előkerült a téma.
– Még csak most tértek vissza, nem ezzel kezdtük a beszélgetést. A hétköznapi embereken nem igazán éreztem, hogy különösebben megváltozott volna a hangulatuk. Sajnálom a török válogatottat, mert szerintem nagyon jó csapat, de ez van, időnként kegyetlen a futball.
– A felkészülés elején külön leülnek Okan Buruk vezetőedzővel, hogy továbbra is jobbhátvédként számít-e önre, vagy ez már magától értetődő?
– Nem hiszem, hogy erről külön beszélgetnünk kellene. Az előző idények nagyjából megmutatták, mely pozícióban vagyok bevethető. Pozitívumnak tartom, hogy voltak mérkőzések, amelyeken előrébb is játszhattam, de számomra az a legfontosabb, hogy a pályán legyek.
– Egy eredetileg támadó szellemű futballistának azért csak furcsa lehetett hátrébb húzódnia.
– A saját játékom szempontjából jobb lenne minél közelebb futballozni az ellenfél kapujához, ott érzem igazán otthon magam. De ha a klubnak és a szakmai stábnak ezen a poszton van rám szüksége, jobbhátvédként igyekszem a legjobbamat nyújtani.
– A Galatasaray világszinten is népszerű klub, de adja magát a kérdés: huszonkilenc évesen, talán pályafutása legjobb időszakában van-e innen feljebb?
– Maximalista vagyok, szeretnék napról napra fejlődni és mindig a legjobbamat nyújtani, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Most elsősorban a Galatasarayra fókuszálok. Ide köt a szerződésem kétezerhuszonnyolc nyaráig, itt van feladatom, ezt tartom szem előtt, jó lenne újabb trófeákat nyerni a csapattal.
| NÉVJEGY |
![]() SALLAI Roland Született: 1997. május 22., Budapest Posztjai: szélső, jobbhátvéd Válogatottság/gól (2016–): 67/15 Klubjai profi játékosként: Puskás Akadémia (2014–2017), Palermo (2016–2017, kölcsönben), APOEL (2017–2018), Freiburg (2018–2024), Galatasaray (2024–) Kiemelkedő eredményei: ciprusi bajnok (2018), 2x török bajnok (2025, 2026), Török Kupa-győztes (2025) |
| Alpesi környezetben készül a török bajnok |
Július 23-án Ausztriába utazik a török bajnok Galatasaray, amely Windischgarstenben készül a közelgő idényre. Az alig több mint kétezer lakosú felső-ausztriai település 600 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, egy éve nyáron is ugyanitt készült a csapat. A csendes alpesi környezet, a korszerű futballpályák és az erőnléti munkához szükséges infrastruktúra miatt európai élcsapatok kedvelt edzőtáborozó helye, sőt az osztrák válogatott is rendszeresen itt készül. Sallai Rolandra és társaira a városi nyüzsgés helyett hegyi levegő, kemény edzések és teljes nyugalom vár, a szállodából huszonegy kétezer méternél magasabb hegycsúcs látható. ![]() |










