„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

2026.09.23. 06:31

Címkék

Hatvanéves az 1990-es évek legjobb magyar kapusa, Petry Zsolt, aki évtizedek óta külföldön bizonyít kapusedzőként, a Németországban töltött időszak után immár három éve a török Samsunspornál.

– Nagy ünneplés várható?
– Nem különösebben, a születésnapom délelőttjén bútorokat cipelek, lomtalanítás van, míg estére a feleségem foglalt asztalt egy olasz étteremben, csak a szűk családi kör lesz jelen, a két nagylányom és az idősebbiknek a párja – válaszolta Petry Zsolt 38-szoros válogatott kapus, a Samsunspor kapusedzője, aki szerdán lesz hatvanesztendős. – Terveztem nagyobb összejövetelt tartani a barátoknak, kollégáknak is, de egyelőre elhalasztottuk, a bajnoki idény közepette nincs rá idő, hiszen a Samsunspor felnőttcsapata mellett az utánpótlásnál is dolgozom. Ez nem panasz, én ragaszkodtam ehhez, amikor ide kerültem, mindenképpen szerettem volna az akadémistákkal is foglalkozni.

– Már több mint három éve dolgozik Törökországban: hogy érzi magát ott?
– A Hertha BSC után nem terveztem már a profi futballban dolgozni, inkább gyerekeknek akartam átadni a tudásomat, tapasztalatomat, de amikor 2023-ban Markus Gisdol lett a Samsunspor vezetőedzője, akivel a Hoffenheimnél dolgoztam együtt, hívott, hogy tartsak vele. Úgy vállaltam, ha a klub utánpótlásában is edzősködhetek, kialakíthatok egy képzési rendszert. Nos, Markus Gisdolnak aztán csak hét-nyolc hónap jutott a kispadon, engem viszont marasztaltak, azóta is itt vagyok, mert kitűnően érzem magam. A török embereknek ugyanaz fontos, amire mi is az értékeinket építjük: a család, a haza, a vallás. Bár iszlám ország, tisztelik a keresztényeket is, minden gond nélkül el lehet jutni keresztény templomba. Kétségkívül emocionális, de kedves, melegszívű emberek a törökök.

– Játékosként is megfordult Törökországban, az 1995–1996-os idényben a Genclerbirligi kapusa volt. Ma tele van a liga világsztárokkal, híres edzőkkel. Óriási a változás a kilencvenes évekhez képest?
– Nem mindenben. A török játékosok mentalitását például nehéz megváltoztatni. Sajnos Törökországban is azt érzem kicsit, amit Magyarországon, hogy az emberek nem teszik maguknak magasra a mércét. Pedig a török futballisták nagyon tehetségesek, képzettek, kreatívak, viszont nincs meg bennük az a belső indíttatás, mint a belgákban, hollandokban, németekben, hogy még jobbak akarjanak lenni. Ebben sajnos harminc év múltán sem látok változást. Elégedettek azzal, amit elértek. Ezért van szükség náluk annyi külföldi edzőre és játékosra. A körülmények viszont jelentősen változtak: gyönyörű stadionok, akadémiák, edzőközpontok lettek. Sok a pénz is a futballjukban, és ami nagy változás a kilencvenes évekhez képest, hogy a fizetésedet meg is kapod.

– Visszaugorva pályafutása kezdetére: tizenkilenc évesen az 1984-es ifjúsági Európa-bajnoki cím hozta meg önnek az országos hírnevet, amikor a szovjetek elleni moszkvai döntő tizenegyespárbajában három lövést is hárított. Mennyire volt meghatározó az a tornagyőzelem a későbbi karrierjében?
– Talán ebben, a Bicskei Bertalan irányította csapatban éreztem a legjobban magamat az összes csapatom közül, ez a szívem csücske. Nagy diadal volt az Eb, különösen értékelték a szurkolók, hogy megvertük a szovjeteket az elnyomó birodalom fővárosában. Pályafutásom talán legfontosabb győzelme, de az ilyen sikerekből is csak ideig-óráig lehet profitálni. A motivációt folyamatosan fenn kell tartani. A Jóisten megáldott olyan tehetséggel, amivel én nem éltem vissza. S ugyanilyen áldásnak tartom, hogy mindig olyan emberek vettek körül, köztük a szüleim vagy a bátyám, akik újra és újra ösztönöztek arra, hogy megtegyem a következő nagy ugrást.

– Nagy ugrás volt az is, hogy az MTK és a Videoton után a Honvédhoz szerződött? Végül is Kispesten teljesedett ki a pályafutása, ott lett bajnok 1991-ben.
– A sikert nem mindig csak eredményességben lehet mérni. A Videotonnal lehet, hogy nem lettünk bajnokok, de a lehetőségekhez képest nagy sikereket értünk el Kaszás Gábor edzősködése mellett, akinek az irányításával fiatalos társaság állt össze és kiváló volt a közeg. Az edzésekre is örömmel jártunk, és nagy becsvággyal léptünk pályára minden meccsen. A Honvédnál ugyanakkor szakmailag hatalmas élmény volt Mezey György keze alatt játszani, hozzá fogható edzőm talán csak a Feyenoordnál volt Leo Beenhakker személyében.

– Igencsak emlékezetes teljesítményt nyújtott a harmadik válogatott meccsén Anglia ellen 1990 őszén a Wembley-ben. Ezt tartja a legjobb meccsének címeres mezben?
– Mindenképpen! A hely szelleme, az atmoszféra és az ellenfél együttesen adta annak a mérkőzésnek a sava-borsát. Egyébként is olyan típusú játékos voltam, aki annál jobb teljesítményre képes, minél nagyobb a tét, minél több a néző és minél erősebb az ellenfél. Ugyanezen az őszön a friss vb-bronzérmes olaszokkal játszottunk Eb-selejtezőn egy egyes döntetlent, a vb-gólkirály Salvatore Schillaci lövését védtem lábbal, hátborzongató volt hallani, ahogy a magyar közönség zengi: Pet-ry, Pet-ry! Néhány hónappal később pedig téli dél-amerikai túrán vettünk részt, és játszottunk az argentinokkal. Bár kettő nullára kikaptunk, hatalmas élmény volt hetvenötezer néző előtt játszani Rosarióban. Itt talán még jobban védtem, mint a Wembley-ben.

– Légióskodott Belgiumban, Hollandiában, Németországban vagy Finnországban is. Melyik futballkultúrától kapott a legtöbbet?
– Mindegyikből fel tudtam csipegetni tudásmorzsákat. Hiszek abban, hogy azért jutottam el ezekbe az országokba kapusként, mert a Jóisten úgy irányította, olyan tapasztalatokra tegyek szert, amelyek révén utána kapusedzőként – amely minőségemben több mint négyszáz Bundesliga-mérkőzés részese voltam – olyan pályafutásom legyen, amilyet játékosként szerettem volna. Németországban találkoztam leginkább a magamhoz hasonló mentalitású emberekkel, akik mindig a maximumra törekednek, és a kemény munkában hisznek. Játékosként is a Frankfurtnál éreztem ezt leginkább.

– A távozása a Herthától hat év után, 2021-ben viharosra sikerült, beperelte a berlini klubot, amely politikai-társadalmi véleménye miatt menesztette.
– Nem politikailag motivált véleményem volt, csak őszintén válaszoltam a Magyar Nemzet kérdésére, hogy milyenek az életkörülmények Németországban. Nagyon aljas történetet kerekítettek belőle abban a miliőben a németek, ütésfelületet akartak találni az akkori magyar politikai világon, és engem használtak fel erre. Pedig én jóhiszeműen csak Gulácsi Pétert akartam megvédeni, hogy őt ne támadják azért, mert esetleg más ideológiai vonalon van, mint a magyarok többsége. A bevándorlással kapcsolatban pedig csak azt mondtam, hogy nemzeti érzelmű emberként nem szívesen nézem az Európai Unió elhibázott bevándorlási politikáját. Azóta már minden politikai oldal belátja Németországban, hogy az integráció nagy részben nem működik, még a korábbi baloldali kancellár, Helmut Schmidt is elismerte ezt. A per két évig tartott, végül az ügyvédem javaslatára peren kívül megegyeztem a Herthával. Szívesen végigvittem volna az ügyet, hogy kimondják: a véleményem miatt nem meneszthetett volna a klub. Az első békítő tárgyaláson a bírónő úgy fogalmazott: attól, hogy belépek a Hertha edzőközpontjának kapuján, a véleménynyilvánítási szabadságomat nem vagyok köteles a kapun kívül hagyni.

– Végül egy szakmai kérdés: évtizedek óta külföldön bizonyító kapusedzőként hogy látja a magyar válogatott kapushelyzetét? Egyetért azzal, hogy Marco Rossi kapitány ezen a poszton kellemes gondokkal küzd?
– Attól függ, honnan nézzük. Sok a tehetséges kapusunk? Igen. De nemzetközi szinten melyik válogatottnál nincs ez így? Vannak most topligában védő kapusaink? Van most Király Gábor vagy Gulácsi Péter szintű kapusunk a válogatottnál? Tóth Balázs most az egyetlen, aki nemzetközi szinten képviseli azt, ahová a magyar válogatott el akar jutni. S ha Balázs el akarja érni Király Gábor vagy Gulácsi Péter nívóját, olyan csapathoz is kell szerződnie, a Premier League-be vagy a Bundesligába. Szerintem ott a helye, de majd az élet ad választ arra, hogy így is lesz-e.