Hajnal: Egyelőre nincs szó arról, hogy távozom

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.23. 10:31
null
Hajnal nincs könnyű helyzetben, de bírja a kemény tempót (Fotó: MTI)
Hajnal Tamás hosszú és fárasztó napok közepette adott interjút a Nemzeti Sportnak. A Stuttgart magyar középpályása egyelőre nem gondolkodik a távozáson, meg akar harcolni a helyéért a csapatban. Eközben hivatalosan is bemutatták a VfB szakmai stábját és a játékosokat – harmincezer ember előtt...

– Ha jól sejtem, hiába töltenek egy hetet a Fekete-erdőben, kirándulni alig lesz idejük.
– Tényleg nem turistának jöttünk, de miután az egyik edzésünk követi a másikat, sokat leszünk jó levegőn – találta meg a pozitívumot a donaueschingeni „kiképzésben" Hajnal Tamás. – Nem először járok erre, már a Dortmund játékosaként is megfordultam itt, sőt, miután Stuttgarttól csupán százhúsz kilométerre fekszik, néhányszor már a családtagjaimmal is ellátogattam ide. Mivel Nyergesújfalun, a Duna mellett nőttem fel, Donaueschingen azért is jelent nekem sokat, mert a Brigach és a Breg folyó egyesülésével innen ered a Duna. Szóval napi három edzés ide, megerőltető munka oda, jól érzem itt magam.

– No és a vasárnapja hogyan telt?
– Hosszú, némileg fárasztó, ugyanakkor élvezetes nap volt. Már reggel jelenésünk volt a stadionban, ugyanis a stuttgarti kabalakrokodil, azaz Fritzle nevét viselő klub szervezésében százhúsz gyerek edzhetett velünk – a centerpályán. A lurkók csoportokra voltak osztva, itt a passzokat, ott a cseleket, amott a lövéseket gyakorolták. Noha láthatóan komolyan vették a dolgukat, vidáman telt el a velük töltött óra. Majd következett a játékoskeret és a szakmai stáb hivatalos bemutatása.

– Csak közbevetőleg: a VfB világhálós oldalának tájékoztatása szerint harmincezer szurkoló részvételével...
– Elképesztő, milyen sokan voltak! Erre az alkalomra összeeszkábáltak egy színpadot, amelyre egyesével szólítottak fel bennünket. A műsorvezető valamennyiünkhöz intézett egy-két kérdést, majd következett a zárófelvonás, az autogramosztás.

– Laza ujjgyakorlat, nemde?
– A második óra végén már nem az... Ha nem írtam alá ezer autogramkártyát, akkor egyet sem. Ezzel persze nincs semmi gond. Sokadszorra is jó azzal szembesülni, hogy errefelé mennyire szeretik a futballt – és a futballistákat. Amikor mindennel végeztünk, elbuszoztunk Donaueschingenbe, ahol vezetőedzőnk, Bruno Labbadia még aznap este vezényelt nekünk egy edzést. Aki ebből nem jött rá arra, hogy kemény hét elő nézünk, hétfő délben rádöbbenhetett, ugyanis addigra két újabb foglalkozáson voltunk túl.

– Nem irigylem.
– Nem kell engem félteni, bírom a tempót.

– Akkor ennyit arról, hogy a Stuttgart kölcsönadná?
– Egy-két cikk valóban megjelent arról, hogy esetleg másutt folytatom, ám ezzel nem foglalkoztam. Tudom, mi a szerepem, tudom, hogy óriási a konkurencia. Inkább hárman, mint ketten pályáznak egy posztra, ami nem is csoda, hiszen pillanatnyilag harmincan vagyunk. Nem egyszerű a szituáció, de ezen a szinten sosem az. Egyelőre nincs szó arról, hogy távozom, más kérdés, hogy ha úgy érzem, nem lesz módom a bizonyításra, elgondolkodom a váltáson.

– Az edzéseken nem okoz problémát, hogy a szakmai stáb a bőség zavarával küszködik?
– Mindenki tisztában van azzal, hogy mi a tét, ennek megfelelően hatalmas a harc. Feszültséget azonban annak ellenére sem tapasztalok, hogy a lelkünk mélyén tudjuk, egy-két labdarúgó előbb-utóbb másutt folytatja. Lehet, hogy én, lehet, hogy más, majd kiderül. Én mindenesetre arra törekszem, hogy továbbra is a Stuttgartot erősítsem.

HÁZI ASZTALITENISZ-BAJNOKSÁG, VALENCIA ELLENI FELKÉSZÜLÉSI MECCS – MINDEZEKRŐL IS OLVASHAT A HAJNAL TAMÁSSAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚBAN, AMELYET A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHAT. A LAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELÉRHETI.

Legfrissebb hírek

Dárdai Bence bakancslistája: két bátyjával játszani a válogatottban

Légiósok
22 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
Tegnap, 9:44

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28
Ezek is érdekelhetik