Korcsmár: Volt, amikor a feleségem segített visszatenni a helyére a térdemet

Korcsmár Zsolt gyakori vendég volt a kórházban.

Persze nem mindegyik alkalmat bánta: három hete megszületett Viktor, a futballista második kisfia, a négy és fél éves Martin öccse. És szinte a szülészetről ment át az ortopédiára, ahol – sajnos – sokadszor kellett megműteni a térdét.

Korábban beszámoltunk a 31 esztendős, 26-szoros válogatott védő elhatározásáról: elég, nem akar fájdalommal élni, abbahagyja a profi labdarúgást.

„Nem volt könnyű döntés – mondta lapunknak Korcsmár Zsolt. – Hirtelen felindulásból hoztam meg, aztán végiggondoltam, és bár nehéz szívvel, beláttam, hogy ez így nem megy tovább. Amikor kimentem Dániába, minden szépnek tűnt, játszottam, bajnokok lettünk a Midtjyllanddal, nemzetközi kupameccseken szerepeltem, sikeresek voltunk. Aztán... Két éve operálták a külső porcomat, rehabilitációra jártam, erősítettem, végigcsináltam a műtét utáni hónapokat, de ismét megsérültem, akkor a belső porcomat kellett operálni. Újrakezdtem a hosszadalmas, fájdalmas munkát, hogy futballozhassak, messze a legtöbb időt töltöttem a konditeremben, erősnek éreztem magam, aztán nemrégiben egy edzésen megint roppant a térdem, és akkor kifakadtam: ebből elég, ezt így nem akarom! Mégis megpróbálkoztunk a műtéttel, az orvos azt mondta, alkalmas lehet a lábam a játékra, de én érzem, hogy ez így már nem az igazi. Ehhez a szinthez biztosan nem elég jó. Aztán kiakadt a térdem, amikor csak a kanapéra ültem le, a nejem segített visszatenni a helyére, és be kellett látnom: nem szabad folytatni.”

Van mire visszaemlékeznie, most azt is mondja: előrenéz, nem azon kesereg, miért alakult így a pályafutása. Harmincegy éves, tagja volt az U18-as Eb-elődöntős csapatnak 2008-ban, a vb-bronzérmes U20-as gárdának 2009-ben, és 26-szor szerepelt a felnőttválogatottban, volt az Újpest, a Vasas játékosa – van mire büszkének lennie.

„Ürességet érzek – folytatta az immár csak volt labdarúgó. – A futball töltötte ki a mindennapokat, azért keltem fel reggel, hogy edzésre menjek, tanuljak, fejlődjek, minél jobb játékos legyek, hasznos tagja a csapatomnak. Közösséghez tartozni nagyszerű érzés, és az ember olyankor mindent megtesz, hogy a társaival, a barátaival együtt sikeres legyen. Ezért éltem, ezért dolgoztam, ehhez igazodott az életem eddigi szakasza, azt hiszem, teljesen természetes, hogy most jókora hiányérzet van bennem. Mégis ezt éreztem helyes döntésnek, bármennyire fáj is a szívem miatta. Meg kell találnom, ami ezt az ürességet kitölti, ami értelmet ad az aktív karrier utáni életemnek.”

Korcsmár Zsolt már utalt arra, ha a pályán már nem is látjuk, a kispadon még találkozhatunk vele, mert foglalkoztatja az edzősködés.

„Leginkább gyerekekkel dolgoznék – mondta Korcsmár Zsolt. – Sok tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki a felnőttek szintjén is jó, sikeres edző legyen, ettől még biztosan messze vagyok, de egészen kicsi gyerekekkel megszerettetni a játékot, segíteni a fejlődésüket, esetleg a saját tapasztalataimból átadni, amit lehet – igen, ehhez nagyon is van kedvem. Az ehhez szükséges iskolát Magyarországon végezném el, mert bár most Norvégiában élünk – nemrégiben költöztünk át Dániából –, nem szeretnék elszakadni a hazámtól. Aztán majd kiderül, hogyan alakul a távolabbi jövő.”

Két kisfiú ad most vigaszt a fiatal édesapának. Talán egyszer majd továbbmennek azon az úton, amelyen Korcsmár Zsolt elindult futballistaként.