Légiósok: Szeretném megtalálni az elveszett góllövő cipőmet… – Nikolics Nemanja

– Lárnaka, tizenhat fok, napsütés…
– Ez sem mellékes, de sokkal fontosabb, hogy jó csapatba kerültem – reagált lapunk megkeresésére Nikolics Nemanja. – Nehéz időszak van mögöttem, a Törökországban töltött fél évem nem sikerült jól. Annyiból nem bánom, hogy legalább azt is megtapasztaltam, milyen az, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy előzetesen elterveztem. A korábbi klubváltásaim egytől egyig parádésan sültek el, a Pendikspor azonban nem volt jó választás. Persze utólag okos az ember, nem tudok, és nem is akarok hibáztatni senkit. Kiváltképp úgy, hogy a török klub vezetői partnerek voltak abban, hogy decemberben szerződést bontsunk.

– Nem tartott attól, hogy csapat nélkül marad?
– Az elmúlt heteket azért éltem meg nehezebben, mert a téli átigazolási időszakban nem olyan könnyű csapatot találni, mint nyáron, arról nem szólva, hogy hiába az eredményes múlt, sokan az utolsó képet nézik, márpedig az arról árulkodott, hogy keveset játszottam, gólt pedig nem is szereztem a Pendiksporban. Ugyanakkor bíztam Filipovics Vladanban, mert egy jó menedzser nemcsak akkor hoz ajánlatokat, amikor remekel a védence, hanem akkor is, amikor döcög a szekér. Örülök annak, hogy olyan klubban folytathatom, amely a bajnoki címért küzd, miközben a Konferencia-ligában is érdekelt még, a jelek szerint az elmúlt tizennégy évben sikerült annyit letennem az asztalra, hogy néhány rosszabb hónap ne árnyékolja be azt. S megtisztelő volt azt érezni, hogy bár nem vagyok már fiatal, én kellek a Larnacának.

– Elmúlt harmincöt, négyszeres bajnoknak, ötszörös gólkirálynak vallhatja magát. Mi hajtja még?
– Újra élvezni akarom a focit! No, és szeretném megtalálni a Törökországban elveszett góllövő cipőmet is… Való igaz, betöltöttem már a harmincötöt, de versenyzőtípus voltam és maradok a karrierem végéig: ha pályára lépek, az vezérel, hogy góllal segítsem a csapatomat! December óta nem edzettem csapattal, de ami tőlem telt, megtettem, hogy fizikailag és mentálisan is a lehető legjobb állapotban legyek. Az orvosi vizsgálat során elvégzett tesztek azt bizonyították, hogy ezen a téren nincs gond.

– Tehát szombaton jöhet a Karmiotissza elleni debütálás?
– Ma még nem tudhatom, megkapom-e a lehetőséget a bizonyításra, ha igen, szeretnék élni vele! Fontos, hogy mihamarabb megszerezzem az első gólomat. Jóllehet a sportigazgatónk kérte, ne rakjak magamra terhet, nem várnak tőlem csodát, csak annyit remélnek, amit a többi játékosoktól: legyen meg bennem a kellő alázat és törekedjek a legjobbra.

– Gyurcsó Ádámtól hány gólpasszra számít?
– Ez rajta múlik… Annak is örülök, hogy ismét egy csapatban játszhatunk. Már most hálával tartozom neki, mert rengeteget segít nekem. Fehérváron is kiválóan megértettük egymást, jó párost alkottunk, hiszem, hogy itt is működik majd a kémia. Ráadásul azóta mind a ketten érettebb és jobb futballisták lettünk. Természetesen beszéltem Ádival, mielőtt döntöttem volna, a klubról, a bajnokságról és az országról kizárólag jót mondott. Arról már megbizonyosodtam, hogy az öltözőben rend van, a csapategységnek is köszönhető, hogy a Larnaca a tabella élén áll. Ádin kívül is akad ismerős, a csapatkapitány ugyanis nem más, mint az északmacedón Ivan Tricskovszki, akivel a Legiában játszottam együtt, de vannak szerb labdarúgók is a keretben, velük is könnyen megtalálom a közös hangot. Törökországban akadt nyelvi probléma, itt biztosan nem lesz. De tudjuk, hogy van ez, ha valaki jól teljesít, gyorsan befogadják a többiek – tisztában vagyok azzal, mi a teendőm. Sosem kerestem kifogást, csatár vagyok, a gólok minősítenek. Amit eddig tapasztaltam, illetve a társaktól hallottam, meggyőzött arról, hogy Cipruson nem a kor számít, hanem a teljesítmény, aki jól játszik, élvezi a bizalmat. Kár, hogy odahaza nem mindenütt gondolkodnak így.

– Feltételezem, az is Lárnakába vonzotta, hogy Magyarország és Lengyelország után Cipruson is bajnok lehet.
– Ez jól hangzik! Azért is igazoltam Törökországba, hogy egy negyedik bajnokságban is gólkirály legyek, ez azonban nem jött össze, sajnos romlott a statisztikám… Mivel fél távnál kapcsolódom be, arra nincs esélyem, hogy gólkirályként zárjam az idényt, de jelentős kihívásnak tartom azt is, hogy kivegyem a részem az aranyérem megszerzéséből.

– Hányas mezben?
– Huszonkettesben! Ezt a számot még nem viseltem klubszinten, de bízom benne, hogy szerencsét hoz, már csak azért is, mert a feleségem huszonkettedikén született. Kisfiam, a Vidiben futballozó Marko azt szerette volna, hogy hozzá hasonlóan a kilencest vagy a huszonkilencest válasszam, ám mindkettő foglalt volt. A huszonkettes nem, és miután az Egyesült Államokból kellemes emlék fűz hozzá, merthogy abban léptem pályára az All Star-meccsen, amellett tettem le a voksom. Új szám, új célok, új remények – részemről kezdődhet is a ciprusi kaland!