Többet és többet akarok! – Willi Orbán túl a 150. Bundesliga-meccsén

You can read the interview in English here!

– Mi jut eszébe kétezertizenegy augusztus huszonhetedikéről?
– Akkor mutatkoztam be a Bundesligában – mondta lapunknak Willi Orbán, az RB Leipzig és a magyar válogatott 29 éves védője, aki vasárnap az Augsburg ellen 4-0-ra megnyert meccsen játszott 150. alkalommal a Bundesligában. – Még a Kaiserslauternben futballoztam, csereként álltam be a Bayern München ellen.

– Mennyire izgult, amikor szóltak, hogy pályára lép?
– Akkor már semennyire, mert három nullára vezetett a Bayern. Csak arra figyeltem, hogy élvezzek minden pályán töltött pillanatot, megéljem, hogy valóra vált a gyerekkori álmom. Kisfiúként csak reménykedtem abban, hogy egyszer a nevelőklubom színeiben telt házas meccsen szerepelek a Bundesligában, úgyhogy inkább izgatott voltam, mintsem ideges. Ráadásul nem hétköznapi, ha valaki Franck Ribéry és Thomas Müller ellen mutatkozhat be.

– A második és a harmadik élvonalbeli bajnokija között viszont öt év telt el, s közben a Leipzigbe szerződött. Ennyi év távlatából mondhatjuk, hogy megérte várni?
– A fejlődésem szempontjából biztosan nem ártottak a másodosztályban töltött évek, de egy idő után szerettem volna egy lépcsőfokkal feljebb lépni. A Kaiserslauternnel évekig küzdöttünk a feljutásért, de valami mindig hiányzott. Éreztem, hogy váltanom kell, élvonalbeli klubba akartam szerződni, de akkor megkeresett Ralf Rangnick, felvázolta a lipcsei terveket, és meggyőzött, egy évet még szerepeljek a másodosztályban, és legyek részese ennek a projekt­nek. A másodosztályban töltött években komplettebb futballista lettem, sokat fejlődtem, és amikor a Lipcsével feljutottunk, már minden szempontból készen álltam az élvonalra. Másfelől az is igaz, hogy öt év sok idő, talán több meccsem is lehetne, de ezen már kár rágódni.

– Gyerekként gondolta volna, hogy eljut eddig a számig?
– Dehogy! Sőt, emlékszem, hogy amikor a Kaiserslauternnél az U19-ből a felnőttekhez kerültem, ott volt az öltözőben a rutinos algériai játékosunk, Karim Matmur. Leült mellém, és azt mondta: Willi, ez az utolsó idényem a Bundesligában, száz meccsem van. Akkor csak hüledeztem, elképzelhetetlennek tartottam, hogy én valaha eljussak eddig, az ő hangjában viszont csalódottságot éreztem. Azt mondta, lehetett volna több is. Most már értem, miről beszélt. Abban a pillanatban csak reménykedtem benne, hogy egyszer talán az ötven-hatvan Bundesliga-meccs összejön, most viszont, a százötvenedik találkozó után többet és többet akarok. A vasárnapi mec­­­cs ­mérföldkő volt, remélem, hogy sok nagy csata van még előttem.

– Mi a következő cél?
– A realitás talán a kétszázötven Bundesliga-fellépés lehet. Ám végső soron nem számokban gondolkodom, inkább csak szeretnék egészséges maradni, és minél tovább tartani a szintet. Ha ez megvan, a többi jön magától. Jól érzem magam Lipcsében, ambiciózus klubban futballozom, és bár a karrierem végén jó lesz majd visszatekinteni a statisztikákra, ennél fontosabb, hogy végre trófeákat is nyerjünk. Az aranyérem fontosabb, a meccsek száma inkább a játékos karakteréről és képességéről árulkodik.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki elérje a százötven találkozót a Bundesligában?
– A modern futball egyik fő követelménye a fizikum. Test, erő, sebesség, a legmagasabb szinten ezek nélkül lehetetlen megragadni. Emellett fejben is erősnek kell lenni, mert minden edzésen, minden meccsen versenyezni kell, a legjobbak ellen küzdeni. A gyenge pontokon dolgozni kell, és folyamatosan a tanulásra, a fejlődésre kell törekedni.

– Mi a legfontosabb lecke, amit megtanult az évek során?
– Az, hogy a labdarúgásban elképesztően gyorsan változik a helyzet. Az egyik meccsen tökéletesen teljesítesz, aztán a következőn hibázol, és egy csapásra minden megváltozik. Ez fordítva is igaz, időnként a találkozó nagy részében csak szenvedsz, aztán éppen te szerzed a győztes gólt, és minden megszépül. A másik lecke, hogy keményen kell dolgozni, mert csak az vezet ahhoz az élményhez, ami semmihez sem hasonlítható: a közös ünnepléshez a szurkolókkal.

– Tudja, hány gólt szerzett eddig az élvonalban?
– Tizenhatot. Ám csak azért tudom, mert az interjú előtt gyorsan utánanéztem. Elég kevésnek tűnik, úgyhogy kétszer is ellenőriztem, de tényleg csak ennyi van.

– Van kedvence közülük?
– Talán az, amelyet az első élvonalbeli idényünkben szereztem a Leverkusen ellen. Őrült meccs volt, végül az én gólommal nyertünk három kettőre. A győzelemnek köszönhetően az élre ugrottunk, és a klub történetében először vezettük a Bundesliga-tabellát.

– A százötven meccset tekintve melyik három csatár ellen izzadt meg leginkább?
– Robert Lewandowski és Erling Haaland helye biztos, a harmadik pedig legyen… Pierre-Emerick Aubameyang.

– Ki volt a három legjobb futballista, akivel együtt játszott Lipcsében?
– Ez még nehezebb kérdés… Talán Timo Werner, Naby Keita és Christopher Nkunku. Az utóbbi most elképesztő idényt fut.

– A mostani évadra hogyan tekint majd vissza?
– Az első fele talán a legrosszabb volt, amit valaha átéltem Lipcsében, ám ha jövő héten szombaton megnyerjük a Német Kupát, és emellett a negyedik helyet is megtartjuk, az Európa-liga-elődöntővel együtt a mostani idényünk lehet a legsikeresebb.