London 2012: Drávuczék megkezdték a közvetlen felkészülést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.04. 14:53
Címkék
A magyar női vízilabda-válogatott hétfőn megkezdte közvetlen felkészülését a londoni olimpiára.
Merész András januárban Európa-bajnoki bronzérmet kiharcoló csapata ceglédi edzőtáborozással vágott neki az ötkarikás játékok rajtját megelőző utolsó szakasznak, amelyben számos edzés és több felkészülési mérkőzés szerepel. A szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy 18 fős bő kerettel dolgozik, bár iskolai elfoglaltság, felvételi vizsga miatt a nyitó napról hárman még hiányoztak, s keddtől válik csak teljessé az együttes. „A héten Cegléden gyakorolunk, később lesz, amikor kevesebbet tréningezünk, de akad olyan hét is, amikor kilenc-tíz edzést tartok a lányoknak” – mondta Merész András. Hozzáfűzte, hogy a felkészülés részeként közös gyakorlásokat tart a július végén esedékes olimpia előtt több külföldi együttessel. „Június huszadika és huszonhatodika között a kínaiakkal készülünk együtt Budapesten, bár pillanatnyilag úgy fest, hogy a hivatalos meccsünket Tatabányán játsszuk velük – vázolta a terveket a szakvezető. – Július első kilenc napját az Egyesült Államokban töltjük, s válogatottjukkal négyszer is megmérkőzünk, először San Franciscóban, majd Los Alamitosban, a harmadik mérkőzésnek még nincs színhelye, míg a záró meccsünk Corona del Marban lesz. Hazatérésünk után az olimpiai házigazda nemzeti csapatával, a Fekete Szilveszter irányította brit válogatottal kezdődik közös edzőtáborunk, amelyhez csatlakozik a spanyol válogatott. Vagyis mindhárom londoni riválisunkkal szemben még a játékok előtt vízbe szállunk, ami remek elővizsga lesz. Londonba július huszonhetedikén utazunk el már a szűkített, tizenhárom játékos alkotta csapattal, az olimpián első meccsünket az amerikaiakkal vívjuk harmincadikán, augusztus elsején következnek a kínaiak, harmadikán, a csoportzárón pedig a spanyolok.”
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kialakul az elődöntő mezőnye az Európa-ligában és a Konferencialigában is

Minden más foci
58 perce

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
1 órája

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
1 órája

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
1 órája

Tripla: álomból cél – Moncz Attila publicisztikája

Bajnokok Ligája
2 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2 órája

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik