London 2012: légvédelmi rakétaütegeket telepítenek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.03. 18:09
Hat helyszínre telepít légvédelmi rakétaütegeket London belterületén a brit hadsereg a július 27-én kezdődő olimpiai játékok biztosítása érdekében – jelentette be kedden hivatalosan a brit védelmi minisztérium.
A tárca ismertetéséből kitűnik, hogy az ütegek gyakorlatilag gyűrűbe fogják a fő ötkarikás létesítmények – köztük az új olimpiai stadion és az olimpiai falu – helyszínét, a kelet-londoni Stratford városrészt. A kijelölt helyszínek között van például a Stratfordtól északra fekvő Enfield, az északkeleti Waltham Forest, az olimpiai központtól nyugatra elterülő Tower Hamlets, valamint a dél-délkeleti irányban lévő Greenwich és Lewisham. E városrészek zöme sűrűn lakott.Az egyik helyszín például a Tower Hamlets negyed lakóparkja, amelynek egykor víztoronyként szolgált, mára lakóházzá átalakított toronyépületének, a Lexington Buildingnek a tetejére is telepítenek egy rakétaüteget.A lakóparkba – csakúgy, mint több más londoni helyszínre – a Starstreak High Velocity Missile nevű, földi indítású, rövid hatósugarú légvédelmi rakétarendszer egy ütegét telepítik. Ez a rendszer a brit hadsereg osztályozása szerint „alacsonyan szálló, nagyon nagy teljesítményű repülőgépek” ellen vethető be. A rakéták a hangsebesség háromszorosát meghaladó sebességgel közelítik meg a kijelölt célt.A Londonba telepítendő másik légvédelmi eszköz a Rapier Field Standard C típusú rakéta, amely ugyancsak rövid hatósugarú rendszer, de repülőgépek mellett pilótanélküli légi támadófegyverek, például robotrepülőgépek ellen is bevethető.Philip Hammond brit védelmi miniszter kedden közölte, hogy mindez „csak az egyik eleme” a londoni olimpia védelmére kidolgozott „átfogó, többrétegű légtér-biztosítási tervnek”, amely „erőteljesen elrettentő hatású”.Hammond a mozgósítás várható mértékére már karácsony előtt is egyértelmű utalást tett, amikor hivatalosan bejelentette, hogy a tervek szerint hadosztálynyi katona – köztük a királyi légierő és a haditengerészet több egysége – ügyel majd a nyári londoni olimpiai játékok biztonságára.A miniszter a parlamentnek december közepén megküldött részletes tájékoztatójában közölte, hogy a védelmi minisztérium összesen 13 500 katonával erősíti meg a londoni olimpiai rendezvények biztonsági őrizetét.Ez nagyobb létszámú egység, mint az Afganisztánban harcoló brit kontingens, amely jelenleg kilencezer fős.A biztonsági műveletbe bekapcsolódik a brit királyi haditengerészet legnagyobb hajója, az Ocean helikopter-hordozó, amely az olimpia idején a kelet-londoni Greenwichben horgonyoz majd a Temzén. Az Ocean fedélzetéről Puma és Lynx típusú harci helikopterek látják el a londoni légtér biztosítását.Emellett a királyi légierő Londonban működő támaszpontjára Typhoon típusú harci repülőgépeket vezényelnek a játékok idejére.A brit elhárítás (MI5) igazgatója minapi beszédében kijelentette, hogy „vonzó célpontot” kínálhat a terroristáknak a július 27-én kezdődő londoni olimpia. Jonathan Evans a londoni City polgármesterének hivatalában – Mansion House – tartott június végi előadásában „kétségtelennek” nevezte, hogy egyes terrorhálózatok „fontolóra vették” támadások elkövetését az olimpiai játékok alatt. A biztonsági előkészületek azonban már javában zajlanak, és az olimpia „nem lesz könnyű célpont” – fogalmazott az MI5 vezetője.Evans közölte azt is, hogy az MI5 londoni központjában „korlátozták az eltávozásokat” az olimpia idejére.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik