Hosszú idő után megtört a jég!

Amúgy ünnepi hangulatban kezdődött a találkozó, tapsolt a publikum, éljenezték a meccset megtekintő köztársasági elnököt, no meg kedvenc futballcsapatukat. A szurkolók mégis óvatosan fogalmaztak a találkozó előtt, a legtöbben (leszámítva persze a fanatikusokat) döntetlen körüli eredményt vártak. Ez jó jel volt, gondolhattuk, úgy tűnik a magyar futballnak itt még maradt némi nimbusza a két korábbi vereség ellenére is. A Gellei Imre kapitány vezette csapat ennek megfelelően kezdte a mérkőzést. A magyar labdarúgók cseppet sem tűntek idegesnek, igaz az ellenfél nem a világbajnok brazil válogatott, hanem Izland nemzeti tizenegye volt – és ez azért nem mindegy. Nem volt nagy az iram, a nézők hosszú perceken keresztül lapos passzokat láthattak, abból viszont jó sokat, és ebben tökéletesen egyenlőt produkált a két együttes. A mieinknél legalább annyit volt a labda, mint a házigazdáknál, különösen a hátvédek és a középpályásaink becsülték meg, kár, hogy kevés igazán kidolgozott magyar akciót láthattunk.

Feltűnt, hogy a magyar védelem lestaktikája szinte tökéletesen bevált, hiába próbált Gudjohnsen vagy Dadason meglépni a hátvédek mellett, már lendült is a partjelző zászlaja, az egyik finn partjelző, akár egy vasutas a tolató mozdonynál lengetett rendületlenül. A magyar fiúk így próbálták megszűrni, megakadályozni a lendületes izlandi rohamokat, nagyrészt sikerrel.

Örömünk akkor lett volna teljes, ha a biztonságos védekezésből sikerül gyors, korszerű és legfőképpen veszélyes támadásokat vezetni, ám ezek valahogy nem jöttek össze. Elöl Kenesei Krisztián tűnt aktívabbnak, ám neki sem volt egyszerű dolga a hórihorgas, határozott izlandi védőkkel szemben. A veszélyes helyzeteink leginkább szögletből és szabadrúgásból, vagy az izlandiak hibájából alakulhattak ki. Dicséret illeti Lipcsei Pétert, aki nagyon sokat volt játékban, sajnos ugyanez nem mondható el Miriuta Vasiléről, Dárdai Pálról és Fehér Miklósról. Ahogy teltek a percek, úgy vártuk egyre lelkesebben a magyar rohamokat, de a mieink játéka túlságosan is a biztonságra alapult. A gól nélküli döntetlent mindenesetre biztosan őriztük, szó sem volt izlandi fölényről vagy futószalagon gyártott hazai helyzetekről – így a pályán nem látszott, hogy az izlandiak húsz hellyel előrébb állnak a világranglistán.

Az más kérdés, hogy nekünk sokkal, de sokkal erősebb ellenfelekkel szemben kell majd helytállnunk, és ami nem mellékes: nem csupán védekeznünk, hanem támadnunk is…
No, de amit az első félidőben hiányoltunk, azt a második játékrészben megkaptuk.
És ez a lényeg, ezért tudtunk mi most szombaton győzni, hosszú-hosszú idő után Reykjavíkban, de nézzük csak, mi is történt a folytatásban. A magyar válogatott egyszer csak elkezdett támadni, mégpedig többet és egyre többet. A labda rendszeresen a mieink lábán vándorolt, és nem lehet elégszer dicsérni azt a Lipcsei Pétert, aki méltán került be Gellei Imre keretébe. A Ferencváros csapatkapitánya példát mutatott futballszeretetből és alázatból, szinte minden akcióban benne volt, és az ő teljesítménye nagyban hozzájárul idegenbeli sikerünkhöz. Ekkor már tudásához, tehetségéhez méltón futballozott Dárdai Pál és remek cserének bizonyult Tököli Attila, valamint az a Lisztes Krisztián, aki régen nyújtott ilyen remek teljesítményt címeres mezben, mint ezúttal Reykjavíkban. A hátsó alakzattal, no meg elsősorban Király Gáborral, aki szinte mindent védett, eddig sem volt gond, hiszen a győzelemhez kellett az, hogy a támadók is jót produkáljanak. Ez negyvenöt percen keresztül sikerült, és ha nem is volt itt valamiféle szédületes tempó, azért azt sem árt megjegyezni, hogy fizikálisan is jobbnak bizonyultak a magyar játékosok a kemény bajnokságokban edződött izlandiaknál.

Hogy végül is milyen góllal szereztünk vezetést, az utólag már senkit sem érdekel. Birkir Kristinsson, aki az utolsó pillanatban megsérült Arason helyére került be az izlandi kapuba, derék, dolgos ember, s ezt szó szerint tessék érteni, hiszen ő nem idegenlégiós, nem profi, hanem az izlandi IBV csapatának tagja, s mint ilyen dolgozik, méghozzá személygépkocsikat vizsgáztat. Lesz miről mesélnie hétfőn a munkahelyén, az biztos. De ne is foglalkozzunk az izlandiakkal, akik, úgy látszik, nem véletlenült tartottak a magyar csapattól, attól a válogatottól, amely megoldott egy nehéznek tűnő feladatot: az első félidőben kifogástalanul védekezett, majd a következő negyvenöt percben megmutatta, hogy ha nagyon akar támadni, akkor tud is.
Értékes győzelem ez, de szó nem lehet hurráhangulatról, mert az igazi erőpróba csak most következik. A reykjavíki győzelem arra jó, hogy tompítsa a fájó izlandi emlékeket, és arra, hogy elhitesse a játékosokkal, hogy a világon mindenütt hús-vér emberek szerepelnek az ellenfél csapatában, akiktől nem kell megijedni. Mindenesetre október 12-én Stockholmban várhatóan az izlandinál jobb képességű kapus védi majd a svédek hálóját, aki aligha autók vizsgáztatásával tölti napja nagy részét, de a mieinknek igenis kötelessége lesz ott is lőni, méghozzá minél több gólt az ellenfél kapujába.

Percről percre

5. perc: Tapsolt a lelkes, sportszerű, hot-dogot és kólát fogyasztó hazai publikum: Dadason a magyar tizenhatos bal sarkától ívelt középre, a labda átszállt a túlsó ötösig, érkezett Jónsson, ő laposan visszapaszszolt, ám Dragóner hatalmas felszabadító rúgással mentett.
10. perc: Szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat, 23 méterre az izlandi kaputól. Kenesei Krisztián jobbal életerős lövést eresztett meg, ám B. Kristinsson a léc alól simogatta szögletre a labdát.
11. perc: Miriuta sarokrúgása után jobbról szállt befelé a labda, Dragóner olyan lendülettel érkezett mint egy hármasugró, majd magasra felugorva kapura fejelt. A maroknyi magyar szurkoló már gólt kiáltott, ám Gudjonsson a gólvonalról mentett. Kár érte…
18. perc: Ez a futballista nem véletlenül játszik a Chelsea-ben, és alighanem filmen látta Pelét… Történt ugyanis, hogy Gudjohnsen a félpálya közelében terelte a labdát, aztán kocogás közben felnézett és észrevette, hogy Király több méterre kint áll a gólvonaltól. Nem teketóriázott, hanem tekert, méghozzá pontosan kapura, és a magyarok egyese csak hatalmasat nyújtózkodva mentette meg kapunkat a góltól a mintegy ötvenméteres lövés után. Zúgott a vastaps, mi pedig megkönnyebbülhettünk.
40. perc: Fehér Csaba harcossága helyzetet eredményezett. A Breda légiósa a hazai tizenhatoson belül szerzett labdát, majd beadott, Kenesei pedig jobbal, kissé kicsavart mozdulattal kapura perdített, de B. Kristinsson vetődve hárított.
50. perc: Ez az Lisztes, csak így tovább! A csereként beállt brémai légiós futtából, jobbal akkorát lőtt, mint Kolombusz Kristóf hajóágyúja. A bombaerős löket után a labda beakadt volna az izlandi kapu jobb felső sarkába, ha Birkir Kristinsson nem ugrik óriásit, és nem bokszolja szögletre a labdát.
58. perc: Lőw kényszerítőzött Tökölivel, majd a pontosan visszakapott labdát már átemelte a kivetődő kapuson, amikor érkezett Vidarsson, és kétségbeesetten szögletre mentett.
62. perc: Ez az, fiúk! Lipcsei negyven méterről pontos labdával indította Kenesei Krisztiánt, aki a védők sűrűjében lekezelte azt, majd odatálalta Liszteshez, ő pedig második mozsárágyúlöketével 22 méterről a felső lécet találta telibe.
64. perc: Máris jött a válasz. Gudjonsson a jobb szélről adott a tizenhatoson belülre, Urbán elcsúszott, így a kapunktól hat méterre Gudjohnsen lőhetett, szerencsénkre centiméterekkel fölé.
81. perc: Köszönjük, Birkir Kristinsson. Lőw Zsolt indult meg az oldalvonal mellett a bal oldalon, pontosan Tökölihez paszszolt, a csatár pedig ügyesen megjátszotta a labdát, így tovább futhatott a cottbusi védő. Lőw egészen a tizenhatoson belülre jutott, amikor ballal közepes erősségű lövést eresztett meg, éppen középre. Csakhogy az izlandi kapus a napfürdőzés közepette megvakulhatott egy kicsit, mert a labda mellé nyúlt, így az félmagasan a bal sarokba vágódott.
0–1
88. perc: Ezt megúsztuk… Ismét Gudjohnsen került helyzetbe, és az életveszélyes csatár tíz méterről lőtte a labdát a magyar kapu fölé.
90. perc: És még nem volt vége. Tököli Attila az izlandi tizenhatoson belül forgolódott, egy csel jobbra, egy csel balra, majd okosan visszajátszott a lendületből érkező Dárdaihoz, aki jobbal a tizenhatos vonaláról védhetetlen lövéssel küldte a labdát az izlandi kapu bal felső sarkába.
0–2
92. perc: Aztán jöhetett volna a slusszpoén. Lisztes kiugratta Tökölit, aki begyalogolhatott volna az izlandi kapuig, ám beérték, és az ötösön szerelték. Annyi baj legyen – a magyar válogatott már megnyerte a meccset.