Isten éltesse sokáig, Öcsi bácsi!

Tízéves forma legények lehettek, akiknek gyaníthatóan még egy gombfocicsapat formájában sem volt közük az igazi magyar futballhoz, és nekik, az ő álmodozó koruknak Koplárovics Béla Manchesternek lőtt gólja jelenti a feledhetetlen emléket. No, de hagyjuk is ezt, hiszen a lényeg az, hogy valami miatt mégiscsak ide jöttek ezek az ifjú legények, mégpedig kora délután, akkor, amikor kortársaik ilyenkor vagy a copfos Julcsi után rohangásznak a parkban, vagy pedig valamilyen borzalmas, már-már vért spriccelő számítógépes játékkal múlatják az időt. Ôk jelentik az ellenpéldát, hogy manapság is vannak olyan gyermekek, akiknek még most is Öcsi bácsi vagy Csikar bácsi jelenti a megtestesült legendát.
Tudták ők pontosan, mi készül itt, a Régi Sipos Halászkertben, és dacolva a csütörtöki matekdolgozat gyötrelmeivel, aláírásért álltak lesben, pillanatonként az ajtót bámulva. Aztán, amikor megjött Sándor Károly (a Csikar bácsi), befutott sok-sok korábbi kedvenc, klasszis labdarúgó, mint például Machos Ferenc, Dalnoki Jenő, Raduly József, Göröcs János, Várhidi Pál, Szusza Ferenc, Kalocsay Géza, Gyetvai László, Illovszky Rudolf, hogy csak néhányukat említsük, hát bizony zavarba jöttek.
De igazán akkor pislogtak nagyokat, némi ijedtséggel a lelkükben, amikor négy óra körül megérkezett Öcsi bácsi – Puskás Ferenc.
Elegáns ballonkabát volt rajta, s afféle bohém simléderes sapka, jókedvűnek tűnt, csak nézte, nézte az előtte megszeppenten álló fiúcskákat, és a legközelebb állónak azt mondta: "Hát te ki vagy?” Lett ám csönd, még a hangulatos óbudai vendéglőbe merő véletlenségből betévedt légy is abbahagyta a zümmögést, ott állt a magyar futball legnagyobb alakja zsebre dugott kézzel, körötte gyereksereg, az embernek majd a szíve szakadt belé, hogy mindez Puskás Ferenc 76. születésnapján történt. Galoppozik az az átkozott idő, ilyenkor döbbenünk rá, mennyire gyorsan vágtat. Szóval Öcsi bácsi kedvesen szólt az ifjú rajongókhoz, de autogramot nem adott, valahogy elfelejtődött mindez, tán a fiúk szeppentek meg túlságosan, de az is lehet, hogy egy harsány úr váratlan megjelenése miatt maradt el az aláírás, tudniillik egyszer csak megállt egy férfi a Régi Sipos ajtajában, és az éppen kabátját levevő Grosics Gyulához fordult, majd enyhén reszelős hangon azt mondta: "Tudod-e, ki volt a legjobb kapus Magyarországon? Hát megmondom én neked, a Henni Géza. Az volt az én igazi bálványom, és nem pedig te, Grosics Gyula…”. Aztán, mint aki erre a pillanatra készül egész életében, mámoros arccal kilépett az ajtón, s eltűnt az óbudai délutáni forgatagban.

Persze, ez a kis furcsa közjáték sem zavarta meg a születésnapi köszöntés hangulatát, Fejér Miklós, a Régi Sipos futballimádó tulajdonosa most is alaposan megszervezett mindent. A fürge, szívélyes pincérek már hozták is a gőzölgő halászlét, amikor Öcsi bácsi az ápolójába, Kovács Jenőbe karolva elfoglalta helyét az asztalfőn. Mielőtt leült volna, szokásához híven odakacsintott mindenkinek, még egy ott ebédelő japán házaspárnak is, majd szájához emelte a kezét, és halk füttyjellel adta tudtára az egybegyűlteknek: fiúk, mindent bele, kezdődhet az eszem- iszom, dínom-dánom.
Amúgy Puskás Ferenc a körülményekhez képest jókedvűnek tűnt, betegsége talán csak abban zavarja, hogy már nehezebben kommunikál, ír, beszél és olvas. Nemcsak szerdán, kedden is vendégségbe hívták őt, és ahogy Kovács Jenő mondta, legalább négy fogást evett, de meg sem kottyant neki. Aztán eljött a szerda, s a Kútvölgyi kórházba jöttek szép sorban a vendégek, előbb Bozóky Imre MLSZ-elnök és Berzi Sándor főtitkár köszöntötte a futball-legendát, majd Jánosi György sportminiszter adott át ajándékokat. A legnagyobb ajándék persze a baráti jókívánságok s koccintások mellett az lesz, ha befejeződik Puskás Ferenc gyakorlatilag saját kórtermének és fogadószobájának a felújítása. Egyelőre félkész mindez, ám ígérik, hogy hamarosan a világklasszis labdarúgó méltó körülmények közt élhet. De visszatérve a Régi Siposba, természetesen folyt a bor, no meg az anekdotázás, Vándor Kálmán, az öreg bohém újságírókolléga is szót kért. Majdnem olyan volt az egész, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Csak az figyelmeztette olykor-olykor az idős baráti társaságot az idő múlására, amikor eszükbe jutott, hogy hány és hány nagyszerű ember helye maradt üresen ezen a délutánon. A svéd forgatócsoport tagjainak persze fogalmuk sem lehetett minderről, ők csak azt örökíthették meg tegnap délután a Régi Siposban, ahogy a magyar futball nagyjai áldomást isznak a saját fiatalságukra és a mi kedvenc éveinkre…