Izrael is Pesten selejtezne

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.04.07. 20:47
Címkék
Múlt héten még arról olvashattak, hogy az Izraeli Labdarúgó-szövetség fontolóra vette: két "hazai Európa-bajnoki selejtezőjét Magyarországon játszaná. Tudvalevő, Avraham Grant válogatottja a háborús helyzet miatt nem szerepelhet odahaza, így az 1. számú selejtezőcsoportba besorolt együttes gyakorlatilag minden mérkőzését idegenben kénytelen megvívni.
Április 2-án például Olaszországban fogadta Franciaország legjobbjait. Az MLSZ-hez hétfőn befutott az izraeli szövetség hivatalos kérése arra vonatkozóan, hogy a "nagy”, illetve az utánpótlás-válogatott Budapesten játszhassa a Szlovénia, valamint a Málta elleni Eb-selejtezőjét. Érdeklődésünkre Szöllősi György, a magyar szövetség sajtófőnöke elmondta, postafordultával elküldték válaszukat, amelyben kijelentik: szívesen látják Pesten Izrael válogatottját. Merthogy a fővárosban rendeznék a két mérkőzést, a kérdés csak az, hogy mikor és hol. A szlovénok tudniillik a június 7-ei fordulóban látogatnának Budapestre, éppen akkor, amikor Magyarország–Lettország összecsapást rendeznek a 4. csoportban. Az MLSZ kérése csupán annyi: az izraeliek járják ki az európai szövetségnél, hogy 6-án vagy 8-án léphessenek pályára. A lehetséges helyszín között szerepel a Puskás-stadion és a Megyeri úti aréna is, ám azt feltétlenül tegyük hozzá, hogy az elsőbbség az MLSZ-t illeti, azaz a magyar szövetség jelöli ki, hogy hol kíván játszani, aztán választhatnak a "vendégek”. A szeptember 10-ei Málta-meccsel nincs ilyen gond, hiszen a magyar válogatottnak aznap Lettországban lesz jelenése.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik