A nagyik is kifőzhetnek valamit

Tagadhatatlan, Gellei Imre együttesének mások (értsd még: a svédek) segítsége is szükségeltetik ahhoz, hogy másodikként továbbjusson a 4. csoportból. Azonban a pótselejtezőkön való részvételhez az első és legfontosabb lépés az, hogy a magyar válogatott történetének 777. fellépésén megszülessen a 377. diadal. A 175. döntetlen, netán a 227. vereség egyet jelentene a kieséssel, de ilyesmivel most (akkor, amikor napokkal a meccs előtt még az optimizmus az úr) ne is foglalkozzunk.
Szóval: nyerni kell!
Nézzük is mindjárt, mi szól a mieink sikere mellett. Egyfelől a múlt: idáig 29 alkalommal csapott össze a két fél, és a mérleg bizony jókora magyar fölényt mutat; a rivális mindössze tíz alkalommal úszta meg vereség nélkül, s a tízből is négy végződött iksszel. Másfelől a jelen: míg – a tabella szerint – Svédország, valamint Lettország jobb, addig Lengyelország, illetve San Marino gyengébb gárdát tudhat magáénak. A táblázatot böngészve nyilvánvaló, hogy előzni az utolsó körben is lehet, a kérdés csak az, ki nevet a végén.
Rendben, a fentebb említett tények még nem indokolják, hogy Jerzy Dudek és társai remegő lábakkal lépjenek szombaton 17 órakor a Puskás Ferenc-stadion gyepére, úgyhogy az alábbiakban idézzük a hétfő délelőtti összejövetelen megjelent érintetteket, akik egytől egyig állították, "…ha most nem nyerünk, akkor soha”. Gellei Imre például sietve leszögezte, nem csupán a kvintett második helyét elfoglaló letteket, hanem az 1986-os, Mezey György-féle válogatottat is szeretnék utolérni.
"Tizenhét éve már annak, hogy komoly viadalalon szerepeltünk, úgyhogy itt lenne az ideje, hogy kijussunk egy világversenyre – merengett a szövetségi kapitány. – Még mielőtt a szombati mérkőzésről szót ejtenénk, engedjék meg, hogy válaszoljak arra, a saját magamnak is többször feltett kérdésre: mi történt Lettországban? A tapasztalatokat összegezve azt kell mondjam, a meccs előtt úgy éreztük, hogy most aztán megragadhatjuk az esélyt, és miközben többet játszottunk erővel, mint ésszel, az akarásból nyögés lett. Ezáltal pedig magunknak tettük nehézzé azt a találkozót. Ugyanakkor biztos vagyok abban, még egy olyan potyagólt nem kapunk, mint Rigában. Az első találatra gondolok természetesen, amikor az ellenfél tizenhatosának közeléből mi végezhettünk el szabadrúgást, a labda mögött, illetve hátrébb öt játékosom helyezkedett, míg az ellenfél első embere a sorfalban állt. Mégis a mi kapunkba került a labda… Megjegyzem továbbá, a hazaiak második és harmadik gólját is a mi egyéni hibáink előzték meg. Az azért megnyugtat, csapatomnak van akkora ereje és tartása, hogy a történtek után talpra álljon”.
Így el is érkeztünk a lengyelek elleni összecsapáshoz. A rigai bakik után felmerült a kérdés, a szakvezető tervez-e változtatásokat az ott fellépő együtteshez képest.
"Minden elképzelhető, de a kezdő tizenegyet csak pénteken hozom nyilvánosságra” – felelte a kapitány, hozzátéve azt is, hogy "…akik idáig elvitték a válogatottat, azok iránt töretlen a bizalmam”.
Hogy Gellei Imre mennyire bízik a bevált "bútordarabokban” azt jelzi: bár Fehér Csaba, Gera Zoltán és a stuttgarti injekciókúrája miatt a kerethez csak szerdán csatlakozó Szabics Imre is sérüléssel bajlódik (ha nem lenne véresen komoly tétje a meccsnek, aligha kaptak volna meghívót), a szakember nem kíván lemondani a trió szerepeltéséről. Illetve, mint mondotta: szerda délutánig adott magának haladékot, ha addigra eldől, hogy van esély a futballisták pályára lépésére, akkor maradnak Tatán, ha nem, akkor a felkészülést péntektől Budapesten folytató társak előtt két nappal hagyják el az edzőtábort.
"Az álmunk természetesen a továbbjutás, ebben reménykedtünk már az induláskor is – folytatta a szakvezető. – Amióta nekivágtunk a sorozatnak, minden mérkőzés előtt hangsúlyoztuk, sorsdöntő kilencven perc vár ránk. Boldogsággal tölt el, hogy az utolsó csoportmecscsünkre készülődvén is elmondhatjuk ugyanezt. Tisztában vagyunk azzal is, embert próbáló feladat vár ránk. Győzhetünk, ám csakis akkor, ha a fiúk taktikusabban játszanak, mint legutóbb. Habár ez rajtuk kívül rajtunk, a szakmai stáb tagjain is múlik…”
Aligha találnánk ki, ezért hanyagoljuk is, mint találós kérdést, de a nagymamák is sokat tehetnek a sikerért. No nem a lekvárjaikkal, hanem…
"Megkérem a nagyit, a találkozó előtt menjen el a templomba, és imádkozzon értünk” – jelezte Dárdai Pál, hogy ha Isten is úgy akarja, akkor nyerünk. Az elmúlt héten sérülése miatt szintén "megszurkált”, mára teljesen rendbe is jött berlini légiós azt már mosolyogva közölte, hogy "…mi mindent megteszünk a győzelemért, de sok múlik a kapitányon is…”
A családi támogatásra visszatérve: higgyék el, megható volt, amint a tájékoztatóra ugyancsak hivatalos, ott az adidastól a saját "bejáratú” cipőjét átvevő Böőr Zoltán elmondta, "…engem a nagyszüleim neveltek fel, így a legújabb stoplisom nyelvére nagymamám monogramját varrattam. Remélem, a drága nagyi ezúttal is segít majd…”
Ha már a felszerelés egy részéről, a cipőről szó esett: az már eldőlt, hogy a magyar válogatott piros mezben, fehér nadrágban és zöld sportszárban, míg vetélytársa fehér dresszben, piros sortban és fehér sportszárban fut majd ki a gyepre. Arra a gyepre, amely az illetékesek szerint kiváló minőségnek örvend. Igaz, a hétfői állapotok szerint az idén március 29-én, Chorzów-ban rendezett lengyel–magyar végeredménye, azaz a 0–0 tûnik a legvalószínûbbnek, hiszen nemhogy a szögletzászlók, de még a kapuk sem emelkedtek ki a fûből…
Ám mint említettük, döntetlenről egy szót se.
Inkább bízzunk abban: novemberben folytatása következik…