A futballban volt ékszerész

Azt, hogy nem mindennapi egyéniség volt, jelzi az is, hogy a születési dátumában sincs egyetértés, hiszen a legtöbb lexikon egy régen megjelent hibás adatot másolva 1904-re teszi az időpontot, noha 1903. december 10-én született. Hogy volt egykor egy Ékszerészek nevû csapat a másodosztályban, arról elsősorban miatta tudunk, hiszen a klubból indulva a leghíresebb ,,exékszerész” lett. Bukovi Márton a húszas évek elején ebben a józsefvárosi ékszerdobozban csiszolódott, és már több első osztályú csapat edzője, vezetője számon tartotta, de még egyik sem állt elő átigazolási javaslattal. Bukovi pedig úgy gondolta, szerencsét próbál külföldön, és tehetségét megpróbálta nem aprópénzre váltani. Itthon ugyanis még amatörizmus volt, hivatalosan a játékosok nem részesülhettek ellenszolgáltatásban, amiből következett, hogy elég zavarosak voltak a viszonyok. Olaszországban, az Alba Romana csapatánál viszont kiteljesedhetett. Bár Itáliában akkoriban még régiók szerint rendezték a bajnokságot, azért az Albával nyert déli bajnoki cím nem keveset jelentett. Aztán itthon bevezették a profizmust, és 1926 nyarán Bukovi Márton is hazatért, hogy Magyarországon csillogtassa tudását.Jelentkezett a korszak egyik legerősebb csapatánál, az MTK-ból Hungáriává vált együttesnél. Feldmann Gyulát, a kék-fehérek edzőjét nem ragadtatta el játékával, azt mondta, hogy erősödjön még, jöjjön vissza egy év múlva. Bukovi azonban játszani akart, és átment az Üllői úti stadionba. A Ferencváros edzője, Tóth Potya István egyike volt azoknak a szakembereknek, akik már az Ékszerészek csapatában felfigyelt Bukovira, próbajáték nélkül, azonnal szerződtette. A Ferencváros első profi- bajnokiján Bukovi Mártonnal állt ki a középfedezet posztján, az új fiú nagyszerûen irányította a csapatot, amely remek játékkal 6:2-re verte a Budai 33 együttesét. A Fradi megnyerte a bajnokságot, Bukovi végig vezéregyénisége volt az együttesnek, Feldmann edző pedig keserûen állapította meg, hogy nagyot tévedett. Az eset nem maradt a családban, noha Tóth Potya a sógora volt, ám baklövése gyorsan elterjedt a szakmai körökben…Bukovi 1926 őszén bemutatkozott a válogatottban, és 1930-ban történt sérüléséig a magyar futball egyik meghatározó játékosa volt. A két bajnoki cím mellett 1928 nyarán a Ferencváros megnyerte az akkor nagyon rangos Közép-Európa-kupát, majd egy évvel később a csapat dél-amerikai túráján Montevideóban legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok Uruguayt 3:2-re.Sérülése után, 30 éves korában újra külföldön próbálkozott, mert az, hogy a Ferencvárosba nem fért be, nem azt jelentette, hogy a kontinens legtöbb csapatában ne lehetett volna bérelt helye. A francia FC Sete vezetői hívták, és ebben az együttesében töltött két évet – már az elsőben bajnokságot és kupát nyert csapatával. Pályafutása ott zárult, és szinte minden átmenet nélkül edzősködni kezdett. Nem itthon, a szomszédban, a zágrábi Gradjanskinál. Közben Bukovit szinte folyamatosan csábították haza, méghozzá a legnagyobb fővárosi klubok. A Ferencváros és az Újpest nagyon kitartóan hívta, csak természetes, hogy végül az MTK ajánlatát fogadta el. Alig több mint egy év alatt összerakott egy olyan együttest, amely az ötvenes évek első felében a világ egyik legerősebb csapata volt, a nagy Honvédnak egyenrangú partnere, és látványos játéka miatt bárhol a világon szívesen látott vendég volt az időközben Bástya, majd Vörös Lobogó néven fungáló MTK. Az Aranycsapat játékát is meghatározó futballistákat adott csapatából, mint például Hidegkuti Nándor, de akik abba a tizenegybe nem fértek be, azok is klasszis teljesítményt nyújtottak, mint például Sándor Károly. Bukovi ritkán változtatott az általa kialakított csapaton, így 1948 és 1955 között a Gellér – Kovács II, Börzsei, Lantos – Kovács I, Zakariás – Sándor, Hidegkuti, Palotás összetételû kilences szinte mindig játszott, csak a balszárnynak nem talált állandó összetételt, bár Szolnok István majdnem az előző kategóriába sorolható. Nagyszerû együttesével 1951-ben és 1953-ban bajnokságot nyert, mígnem 1955-ben megvált a Lobogótól, és Újpesten dolgozott tovább.Az Aranycsapat az 1956 tavaszi viszszaesése miatt Sebes Gusztávot, akit addig is segített, felváltotta a kapitányi poszton. Kicsit felfrissítette a válogatottat, amely irányításával ősszel nyert Belgrádban, Moszkvában Párizsban és Bécsben. A forradalom után az Aranycsapat szétesett, és Bukovi kezdett hozzá egy új válogatott kialakításához. Ám fél év múlva már háromtagú bizottság állt a csapat élén, majd hamarosan viszszatért a Hungária körúti stadionba, s az 1957–58-as idényben újra bajnoki címre vezette az együttest. A hatvanas évek közepén Görögországban, az Olympiakosszal ért el sikereket: két év, két bajnoki cím (1966, 1967) és egy kupadöntő (1966). Bukovi Márton csaknem két évtizede nincs közöttünk, 1985 februárjában hunyt el a magyar labdarúgás egyik híres egyénisége, és emlékét illően kell őriznünk.