Labdacipelőből gólzsák

Hányan, de hányan vannak, akik egészen apró gyerekként elhatározták, ők bizony futballisták lesznek, és azok között is a jobbik fajtából. Aztán az álomból ritkán lesz valóság, a legtöbb fiatal lemorzsolódik, mert azzal szembesül, nem igazán sikk mostanság labdarúgónak lenni. Szerencsésnek mondhatja magát az, akinek olyan a családi háttere, hogy ott belénevelik a sport, azon belül pedig a futball szeretetét. Ha ez adott, és persze van akaratereje a gyerkőcnek, továbbá a szerencse is pártfogolja, no és nem mellékesen mocorog benne a tehetség, akkor megtörténhet vele akár az is, ami Torghelle Sándorral megtörtént.
Betalálhat az ötszörös világbajnok Brazília és a háromszoros első Németország hálójába…
Ha másért nem, ezért megéri leülni beszélgetni újra és újra az MTK Budapest hétszeres válogatott futballistájával.
– Minek köszönhető, hogy a nyolcvanas évek végén úgy határozott, labdarúgó lesz?
– Nagyon egyszerű erre a kérdésre válaszolni – mosolyodott el a csatár. – A döntésem egy pillanatig sem lehetett kérdéses, hiszen korábban a nagypapám és az édesapám is futballozott, és hamar megszerettették velem ezt a csodálatos játékot. Alig tanultam meg járni, máris rúgtam a labdát, majd kilencesztendősen, iskolásként nyári táborba mehettem a Kispesthez. Longa Feri bácsi volt az, aki akkor foglalkozott velünk, és rögtön az első nap után megkérdezte tőlem, volna-e kedvem a Honvédban játszani.

Détári Lajos felfedezője csábította Kispestre

– Büszke lehet a nevelőjére, ugyanis Longa Ferenc fedezte fel Détári Lajost is, és Döme – az egyik leginkább ismert magyar profi – ötszörös világválogatott lehetett. Ennyi év távlatából emlékszik arra, hogy milyen érzés volt először kispesti mezben pályára lépni?
– Tudom, hogy Feri bácsinak nagyszerű érzéke volt kiválasztani a tehetségeket, az pedig nekem külön büszkeség, hogy olyan klub futballistája lehettem, amelyik egyesületnél világsztárok nevelkedtek, játszottak. Egy ilyen közösséghez tartozni mindig felemelő érzés. Ráadásul mindjárt pozitív élményekkel gazdagodtam, hiszen a serdülő-gárdával egy debreceni tornán vettünk részt, amelyen engem választottak a torna legjobb játékosának, és én lettem a gólkirály is.
– Nem véletlen tehát, hogy nem a krónikus játékoshiány miatt mutatkozhatott be egészen fiatalon az élvonalban…
– Nem voltam még tizennyolc esztendős, amikor a csapat a Vasas ellen játszott a Bozsik-stadionban. Az eredmény nem úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna, hiszen négy nullás vereséget szenvedtünk a piros-kékektől. Az első gólomat ugyancsak hazai pályán szereztem, méghozzá a Nyíregyháza ellen.
– Korábban már többször elmondta, a kispesti évek, az akkor szerzett élmények kitörölhetetlenül az emlékezetében vannak. Mit jelent az ön számára ez a nagy múltú klub?
– Az életemet… Ott nőttem fel, ott lettem az, aki vagyok. Elmondhatatlanul örülök annak, hogy sikerült visszakerülnie az első osztályba, a mai napig szurkolok azért, hogy a lehető legjobban szerepeljen. Túlzás nélkül kijelenthetem, a szívem örökre a Honvédé. ---- – Amiatt sincs egy cseppnyi rossz érzése sem, hogy volt egy időszak, amikor a Honvéd játékosaként kettős igazolással Marcaliban kellett hétről hétre bizonyítania?
– Nincs bennem rossz érzés. Kezdetben kevés játéklehetőséget kaptam Kispesten, az NB I B-s Marcaliban viszont rendszeresen ott lehettem a kezdő tizenegyben. Sokat jelentett számomra a bizalom, rúgtam a gólokat, a pályafutásom szempontjából mindenképpen hasznosnak ítélem ezt az időszakot.
– Talán nem mindenki tudja, hogy amikor lejárt a kispestiekkel kötött szerződése, akkor külföldre igazolhatott volna, mégpedig a német Cottbushoz. Nem bánja azt, hogy akkor az MTK ajánlatát fogadta el?
– Ha belegondolok abba, hogy jó esélyem van most is külföldre szerződni, és hogy Angliába, a Crystal Palace-hoz kerülhetek, akkor azt mondom, jól döntöttem egy évvel ezelőtt. Ugyanakkor nem tagadhatom azt sem, hogy vegyes érzelmek kavarognak bennem… Úgy mentem a Hungária körútra, hogy bebizonyítom mindenkinek, jó futballista vagyok, ráadásul bekerülök a válogatott keretbe. Válogatott lettem, így nem lehetek elégedetlen, azt viszont fájlalom, hogy a csapat nem tudott dobogón végezni, nem tudtuk kiharcolni a nemzetközi szereplés jogát.
– Említette a válogatottságot. Amikor február tizennyolcadikán, a ciprusi nemzetközi tornán bemutatkozott a nemzeti csapatban Örményország ellen, aligha sejtette, néhány hónappal később egy ország ünnepli önt a németeknek lőtt két gólja miatt…
– Persze hogy nem gondoltam ezt, számomra már az is hatalmas megtiszteltetés volt, hogy a válogatott keret tagja lehetek.
– Most pedig ott tart, hogy noha nem a Bayern München vagy a Real Madrid hívja, de válogathat a nyugati klubok ajánlatai között.
– Az jó érzés, hogy több csapatnál is azt gondolják, rám van szükségük, ám azzal is tisztában vagyok, hogy a brazil és német válogatott ellen szerzett góljaimból nem lehet megélni. Tudom, ezeket a találatokat már nem veheti el senki sem tőlem, de most újra bizonyítanom kell, és ehhez rengeteg munkára van szükség.
– Jó esély van arra, hogy néhány napon belül a légiósok táborába tartozzon. Ha ez bekövetkezik, akkor mi vagy ki hiányzik önnek a legjobban az itthon maradtak közül?
– A család, a barátok, maga az otthon. Ha komoly céljaim vannak a futballal, márpedig vannak, akkor nem lehetek érzelgős, egy másik életformát kell vállalnom.

A vb-selejtezők előtt nem fogadkozik

– Megkerülhetetlen kérdés az Európa-bajnokság. Mi a véleménye a portugáliai tornáról?
– Az, hogy a házigazda portugálok döntőt játszhattak, számomra nem volt meglepetés, a görögök azonban alaposan borították a papírformát. A torna egészét nézve azt gondolom, hogy a válogatottak között nem volt akkora különbség, mint arra előzetesen sokan számítottak. A szerencsére is szükség volt ahhoz, hogy az előbb említett két csapat eljusson a döntőig, azonban csak annak nyilvánítani az eredményeiket nem lehet.
– Látva a világbajnoki selejtezőkön a csoportellenfelek, azaz a svéd, a horvát és a bolgár válogatott portugáliai játékát, ellenük milyen reményeink lehetnek majd?
– A fogadkozásoknak nincs értelmük. Amennyiben valamennyien százszázalékosan akarjuk a győzelmeket, akkor annak lehet majd gyümölcse. Aligha teljesítünk majd mindig úgy, mint Németország ellen, ám ha a közönség látja az erőfeszítéseinket, akkor egy esetleges vereség után sem kell szemlesütve járnunk. ---- Vági István 1973-tól edzősködik Kispesten, és bár szakvezetőként harminc éve dolgozik a piros-feketéknél, mégis mindössze négy hónapot ült az első csapat vezetőjeként a kispadon. Vági István inkább az utánpótláscsapatok szakvezetőjeként ismert, és kezei közül kerültek ki olyan játékosok, mint – a cikkünkben már említett Longa Ferenc felfedezettjeként – Détári Lajos, Kovács Kálmán, Dragóner Attila, Tóth Mihály és… Torghelle Sándor, aki 16 éves korában került hozzá.
Vági István a ma már a Crystal Palace-hoz készülő játékosáról a következőket mondta: "Sanyi már serdülőkorában is kitűnt csapattársai közül a rá ma is annyira jellemző erőszakosságával, lelkesedésével. Sosem volt az ellenfél védőinek a kedvence, csibész megmozdulásaival gyakran az őrületbe kergette őket. Óriási küzdeni akarás jellemezte, akár a sírásig harcolt a pályán a sikerért. Kiemelkedett a fejjátéka és az ütemérzéke, így rendre eredményesen érkezett a szöglet- és szabadrúgások után beívelt labdákra. Mindig a csapat érdekét tartotta szem előtt, nem egyénieskedett. Nagyon szorgalmas játékos volt pályafutása elején, nem is emlékszem arra, hogy hiányzott volna edzésről, gyakran sérülten is vállalta a játékot. Sanyi előtt szép karrier áll, ha a továbbiakban is így fejlődik, nem is mondhatok mást, mint azt, hogy sok siker övezze a pályafutását." ---- 1. Torghelle Sándor (labdarúgó) 25 pont
(Kaiserslauternben a magyar nemzeti csapat legjobbjaként két gólt lőtt a német válogatottnak, nem véletlen, hogy megrohanták a menedzserek)
2. Janics Natasa (kajakozó) 20 pont
(Az olimpiai válogatóversenyen másodszor is legyőzte Kovács Katalint, és kijutott az athéni olimpiára, amelyen az egyéni mellett párosban épp Kovács Katalinnal indul)
3. Fazekas Róbert (atléta) 16 pont
(A görögországi Retimnóban 70.83 méterrel második lett diszkoszvetésben, alig néhány centivel lemaradva Alekna mögött. A teljesítménye több mint biztató Athén előtt)
4. Krutzler Eszter (súlyemelő) 12 pont
(A kecskeméti olimpiai válogatóversenyen három országos csúcsot döntött, szakításban 120 kilóval nem hivatalos világcsúcsot állított be)
5. Bodrogi László (kerékpározó) 10 pont
(A második helyen végzett a rangos svájci körverseny időfutamában, csupán nyolc másodperccel maradt el a futamgyőztes Ullrichtól)
6. Bedák Pál (ökölvívó) 8 pont
(Junior-világbajnoki aranyérmet nyert a 48 kilósok között a dél-koreai Csedzsuban)
7. Stieber Mercedes (vízilabdázó) 6 pont
(Nem egyszerűen csapatkapitánya, hanem vérbeli vezére volt a Világliga döntőjében csak büntetőkkel veszítő magyar női válogatottnak)
8. Margl Tamás (atléta) 4 pont
(Nemzetközi szinten is jegyzett 820 centiméteres ugrásával kvalifikálta magát az olimpiára)
9. Baumgartner Zsolt (autóversenyző) 2 pont
(Pontszerző helyen, nyolcadikként zárta az Egyesült Államok Nagydíját)
10. Horváth András (birkózó) 1 pont
(Az erős nemzetközi mezőnyben megnyerte a 74 kilósok versenyét a szombathelyi Magyar Nagydíjon, a kétszeres olimpiai bajnok kubai Azcuyt is legyőzte)

Összesített top 10
1. Cseh László (úszó) 50 pont
2. Iványi Dalma (kosárlabdázó) 38 pont
3. Janics Natasa (kajakozó) 36 pont
4. Erdei Zsolt (ökölvívó) 35 pont
5. Sebestyén Júlia (műkorcsolyázó) 33 pont
6. Bedák Pál (ökölvívó) 28 pont
7. Sidi Péter (sportlövő) 25 pont
Torghelle Sándor (labdarúgó) 25 pont
9. Balogh Gábor (öttusázó) 20 pont
Sike József (sportlövő) 20 pont
Kapros Anikó (teniszező) 20 pont
Vereckei Ákos (kajakozó) 20 pont