Női csapatunk veresége Moszkvában

B. N. Z.B. N. Z.
Vágólapra másolva!
2004.10.04. 20:19
Címkék
Idei utolsó Eb-selejtezőjét játszotta az Európa legjobb 20 csapata között lévő magyar női válogatott.
Együttesünk Moszkvában, Oroszország ellen 600 néző előtt 1-0-s félidőt követően 4-0-s vereséget szenvedett. A magyarok a Szvorda - Kanta, Milassin, Méry, Sümegi - Szekér (Tóth A., 85. p.), Pádár (Gál T., 85. p.), Smuczer, Tóth G. - Nagy A., Fenyvesi összeállításban léptek pályára. A hajrára beállt MTK-labdarúgó, Gál Tímea személyében újoncot avatott a nemzeti tizenegy. "Az első félidőben jól helytállt a csapat, ám a szünet után elfáradtak a lányok. Itt, a felsőházban más a meccsek ritmusa, mint a hazai bajnokikon, s ez kiütközött az oroszok ellen is. Csapatomból Szvorda Melinda, Méry Rita, Milassin Erzsébet és Tóth Gabriella nyújtott elfogadható teljesítményt" - vélekedett a mérkőzés után Bacsó István szövetségi edző. A felsőház 3. csoportjában négy ponttal a magyar csapat lett az utolsó előtti, így továbbra is az elitmezőny tagja maradhat, míg a kétpontos Lengyelország pótselejtezőt vívhat a bentmaradásért. A magyar válogatott legközelebb november 9. és 14. között Belgiumban lép pályára.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kialakul az elődöntő mezőnye az Európa-ligában és a Konferencialigában is

Minden más foci
51 perce

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
55 perce

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
1 órája

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
1 órája

Tripla: álomból cél – Moncz Attila publicisztikája

Bajnokok Ligája
1 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2 órája

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik