Az edzők Tiszát és Waltnert látnák legszívesebben címeres mezben

Vágólapra másolva!
2008.04.14. 13:41
A magyar válogatott idei két mérkőzésén, Szlovákia és Szlovénia ellen összesen két itthon játszó futballista lépett pályára. Az MTK-ban játszó Zsidai Lászlót az újpesti Tisza Tibor váltotta a szlovének elleni mérkőzésen. A Nemzeti Sport magyar edzőket kérdezett arról, hogy a hazai NB I-ből mely játékosok állhatnák meg helyüket a nemzeti tizenegyben.
Az edzők véleménye szerint Tisza Tibor válogatottszintű labdarúgó
Fotó: Mirkó István (archív)
Az edzők véleménye szerint Tisza Tibor válogatottszintű labdarúgó
Az edzők véleménye szerint Tisza Tibor válogatottszintű labdarúgó
Fotó: Mirkó István (archív)
Az edzők véleménye szerint Tisza Tibor válogatottszintű labdarúgó

Zsidai László és Tisza Tibor személyében két itthon játszó labdarúgó lépett pályára idén a magyar válogatottban. Ráadásul közülük az újpestiek csatára csak a sok sérült miatt, amolyan vésztartalékként került be Várhidi Péter keretébe Szlovénia ellen.

Ha a tavalyi meccseket is figyelembe vesszük, akkor azt látjuk, hogy Leandrón és az akkor még Debrecenben futballozó Dzsudzsák Balázson kívül kívül csak elvétve fordult elő egy-egy itthon játszó futballista a szövetségi kapitány keretében.

Elnézve a magyar bajnokság nem túl acélos színvonalát, no meg iramát, megállapítható: nem csoda, hogy nem az itthon játszók alkotják a válogatott gerincét.

Ugyanakkor az is tény, hogy magyar játékosnak csak akkor van reális esélye egy nívós külföldi bajnokságba igazolni, ha a válogatott meccseken felhívhatja magára a figyelmet.

Alighanem Dzsudzsák Balázsra sem a Debrecen–REAC bajnokin figyeltek fel a PSV szakemberei, hanem mondjuk akkor, amikor "elküldte gyufáért" Oddót, a magyar–olaszon.

Szóval ez egy ördögi kör, de azért érdemes megnézni, hogy mégis kik azok a játékosok, akik egyáltalán szóba jöhetnének itthonról. Ezzel kapcsolatban a Nemzeti Sport a debreceniek menedzserét, Herczeg Andrást; a REAC szakvezetőjét, Aczél Zoltánt; a Vasast irányító Mészöly Gézát és az Újpest vezetőedzőjét Urbányi Istvánt kérdezte.

A szakemberek szavazatai alapján a következő tizenegyet állíthatnánk össze: Balajcza Szabolcs (Újpest) – Mészáros Norbert (DVSC), Máté Péter (DVSC), Takács Zoltán (DVSC),– Nikolov Balázs (Győr), Demján Gábor (DVSC), Leandro (DVSC) – Waltner Róbert (ZTE), Tisza Tibor (Újpest), Tököli Attila (Paks).

Rajtuk kívül Szakály Péter (DVSC) és Nyerges Krisztián (REAC) kapott még szavazatott. A legtöbb voksot Tisza Tibor és Waltner Róbert kapta.

A lista tükrözi a szakvezetők részrehajlását, de ha jobban belegondolunk valóban nem könnyű a választás. Ön kit látna szívesen az NB I-ből a válogatottban?
Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
19 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik