Szerdán ünnepségre került sor a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) székházában: a hetvenéves Szentmihályi Antalt köszöntötték a szövetség vezetői. Az olimpiai bajnok, Európa-bajnoki harmadik helyezett, harminckilencszeres válogatott kapus egészségére eljött koccintani dr. Szepesi György, a Magyar Labdarúgó-szövetség tiszteletbeli elnöke, Ihász Kálmán, a Vasas legendás játékosa, és természetesen a volt újpesti és olimpiai bajnok csapattárs, Dunai Antal, az MLSZ szakmai alelnöke is.
Szentmihályi Antal Győrben nevelkedett, ott kezdett sportolni, s jó ideig kérdéses volt, hogy birkózó vagy futballista lesz-e belőle. Már gyermekként dolgoznia kellett, éjszakánként pék édesapjának segített, ezért választania kellett a két sportág között, és a labdarúgás mellett döntött. Nem mezőnyjátékosként kezdte, azon ritka kapusok közé tartozik, akik az első perctől a gólvonalon kaptak helyet – ebben nagy szerepe volt annak, hogy sokat játszott négy évvel idősebb bátyjával és annak barátaival, az idősebbek pedig őt állították a kapuba...„Kapusnak lenni a csapaton belül egyfajta egyéni sportág is – mondta köszöntőjében Elbert Gábor, az MLSZ főtitkára. – A magyar labdarúgás szerencsére mindig bővelkedett jó kapusokban, ezért nagy érdem, ha valaki közülük is kiemelkedik. Márpedig Szenthihályi Antal a jók között is az egyik legjobb volt…”Szentmihályi Antal 1959-ben került a fővárosba, 1959-től 1964-ig a Vasas, 1965 és 1974 között pedig az Újpesti Dózsa kapusa volt. Angyalföldön két alkalommal, a lila-fehér gárda tagjaként pedig hatszor szerzett bajnoki címet, s Újpesten megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát is. „Valóban remek kapus volt, büszke vagyok arra, hogy amikor még a Vasasban védett, én pedig a Pécsi Dózsa játékosa voltam, gólt tudtam lőni neki – emlékezett Dunai Antal. – Aztán gyönyörű és eredményes éveket töltöttünk együtt Újpesten és a válogatottban is. Ki hitte volna akkor, hogy ennyi év elteltével én mondok majd köszöntőt Anti születésnapjára?”1961 decemberében, Chile ellen mutatkozott be a nemzeti csapatban: ő volt az 500. játékos, aki pályára lépett a magyar válogatottban. Tagja volt az 1964-ben Tokióban olimpiai bajnok együttesnek (a döntőben, a csehszlovákok ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen is ő állt a kapuban), az ugyanebben az évben a spanyolországi Európa-bajnokságon bronzérmes válogatottnak, s részt vett az 1966-os angliai világbajnokságon is. „Érdekes, de valahogy a kudarcokra mindig jobban emlékeztem, mint a sikerekre, pedig szerencsére az utóbbiból akkoriban bőven jutott nekünk – mondta az ünnepelt. – A magyar futball hosszú éveken át tartó eredménytelenségét is nehezen viseltem, éppen ezért örömmel látom, hogy a helyzet javul, és szívből remélem, hogy hamarosan ismét lesz okunk örülni labdarúgóink sikereinek.”