Még a CNN is a magyar U20-as csapatról ír

Vágólapra másolva!
2009.10.12. 13:38
null
A Sportsillustrated.com írása
Címkék
A magyar U20-as labdarúgó-válogatott teljesítménye immár a nemzetközi sajtót is bejárja. Németh Krisztián és Gulácsi Péter teljesítményéről kanadai, dél-afrikai, tajvani, amerikai oldalak is megemlékeznek. Eközben Egervári Sándornak a hiányzók pótlása okoz fejtörést.

A magyar U20-as válogatott sűrű vasárnapot tudhat maga mögött, a taktikai értekezletet és az edzést megelőzően ugyanis a válogatott játékosai hosszadalmasan válaszoltak a sajtó kérdéseire.

A csapat teljesítménye a világ egyik vezető hírügynökségének tudósítója, Jérome Pugmire figyelmét is felkeltette. Az AP újságírója pedig terjedelmes cikket írt a csapatról, amelyet több hírportál – így kanadai, dél-afrikai, tajvani és amerikai oldal – is átvett, sőt a CNN sportrovatát jelentő SportiIlustrated.com és a Yahoo Sports is közölte.

A cikk elsősorban a magyar válogatott két erősségére, a Liverpool játékosaira, Gulácsi Péterre és Németh Krisztiánra fókuszál, és azt boncolgatja, miként volt képes talpra állni a sokkot jelentő Honduras elleni 0–3 után.

Az írás idézi Gulácsi Péter szavait, aki szerint mentálisan is sokat erősödött a társaság az elmúlt napokban, míg Németh Krisztián úgy nyilatkozott, hogy most sokkal szervezettebben játszik a csapat, mint a vb elején.

A cikk szerint a Ghána elleni elődöntőben az a legnagyobb kérdés, hogy a mieink miként tudják megállítani a tornán már hat gólt szerző Dominic Adiyiahot. „Nagyon jó csapat, játékosaik gyorsak és erősek – hangzik Németh Krisztián válasza –, ám nekünk is vannak remek védőink, és alighanem a kontratámadásainkra építhetünk. Meglátjuk, hogyan dönt az edzőnk.”

A szerző azzal zárja cikkét, hogy miközben a magyar U20-as válogatott remekel a korosztályos vb-n, addig a felnőttcsapat simán kikapott 3–0-ra Portugáliában. Magyarország 1986 óta nem szerepelt világbajnokságon, írja Pugmire, és a várakozások magasak az új generációval szemben.

EGERVÁRI SÁNDOR: SENKIT SEM KELL MOTIVÁLNI

Egervári Sándor szerint a Ghána elleni elődöntő előtt a hiányzók – az eltiltását töltő Szekeres Adrián, Koman Vladimir és Takács Péter – pótlása okozza a legnagyobb fejtörést, olyannyira, hogy a szakvezető a hét végén még nem is találta meg a megoldást.

 

„Vasárnap délben ez még kissé korai kérdés. Rágódom a dolgon, több lehetséges megoldás körvonalazódik, és a mérkőzésig még van némi időm eldönteni, melyik lehet a legjobb" – mondta Egervári, aki hozzátette, az ösztönzéssel egyáltalán nincs gondja, a döntőbe kerülésnél nem kell nagyobb motiváció.

 

„A döntőbe jutásért játszhatunk, a világ négy legjobbja közé kerültünk, és előfordulhat, hogy még nincs vége a történetnek. Mindenki nagyon akarja a sikert, arra tehát senkit sem kell figyelmeztetni, hogy koncentráljon a feladatára.”

Egervári Sándor még nem tudja a Ghána elleni kezdőcsapatot (fotó: Reuters)
Egervári Sándor még nem tudja a Ghána elleni kezdőcsapatot (fotó: Reuters)

 

U20-AS VB, EGYIPTOM
 ELŐDÖNTŐ
10.13., 16.30 Ghána–Magyarország  
10.13., 20.00 Brazília–Costa Rica
 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik