Női labdarúgás: válogatottunk egy góllal nyert Szerbia ellen

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.02.23. 14:05
Címkék
A március 31-i, Bosznia-Hercegovina elleni hazai világbajnoki selejtezőre készülő női labdarúgó-válogatottunk kedden Szerbiával játszott előkészületi mérkőzést Hódmezővásárhelyen. Vágó Attila együttese végig jó teljesítményt nyújtott, s Zágor Bernadett 44. percben szerzett góljával 1–0-ra győzött. Az együttesre márciusban is vár két felkészülési találkozó, 9-én Telkiben és 11-én Szencen is Szlovákia lesz az ellenfél – írja az MLSZ honlapja.

Együttesünk végig fölényben futballozott, s a 44. percben a vezetést is megszerezte, egy szögletvariáció végén Zágor Bernadett öt méterről perdített a hálóba. A második félidőben is mi irányítottunk, számos helyzetet alakítottunk ki, de az előnyünk már nem nőtt.

„Az év első válogatott meccsén a győzelem volt a célunk, s ezt el is értünk – nyilatkozta a lefújás után az MLSZ honlapjának Vágó Attila. – A második félidőben kifejezetten jól játszottunk, sok helyzetünk volt, és ha jobban összpontosítunk, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Ezzel együtt a játékunk még nem volt az igazi, de a teljesítményünk biztató volt."

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 1–0 (1–0)
Hódmezővásárhely, 100 néző. V: Urbán E. (Török K., Batkó E.)
MAGYARORSZÁG: Papp – Szeitl (Tóth I A., 78.), Gál (Gáspár, a szünetben), Demeter, Krenács – Smuczer, Zágor (Méry, a szünetben), Vágó, Jakab (Fogl, 75.) – Pádár (Szuh, 82.), Tóth G. (Jakabfi, a szünetben)
Szövetségi edző: Vágó Attila
SZERBIA: Gardijan – M. Szmiljkovics (Trajkovics), Szampanidisz (Damjanovics), Mijatovics, Sztojkanovics – Ilics, Dimitrijevics, V. Szmiljkovics (Szlovics), Podovac (Kosztics) – Pesics (Zdravkovics), Szretenovics
Szövetségi edző: Szuzana Sztojanovics
G: Zágor
Jó: Demeter, Smuczer, Vágó, Jakabfi, ill. Gardijan, Sztojkanovics

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik