Dzsudzsák Balázs: Húzóember akarok lenni

– Hogy van?
– Fogjuk rá, hogy jól.

– Ezek szerint még nem tette túl magát a Svédországban történteken.
– Hibát követnék el, ha napokig azon rágódnék, hogy kikaptunk. Bánt persze, de próbálom elfelejteni. Megjegyzem, ha nyertünk volna, akkor sem állnék a siker hatása alatt.

– Az igazat megvallva nem elsősorban a vereségre gondoltam, hanem arra, hogy a szünetben lecserélték.
– Én is őszinte leszek: rosszul éltem meg, hogy a folytatásra nem kaptam bizalmat. Eszemben sincs lavinát elindítani ezzel a nyilatkozattal, de... Senki sem örül, ha az első félidő után lecserélik, én sem voltam boldog. Ráadásul nem is értettem, miért volt erre szükség, mert érzésem szerint nem nyújtottam olyan teljesítményt, amely indokolttá tette volna ezt a váltást. Tisztában vagyok a képességeimmel, tudom, mikor játszom jól, azt is, hogy mikor rosszul. Ha rosszul játszom, felteszem a kezem, és azt mondom, bocsánat, de, ismétlem, ezúttal nem volt ok a cserére – szerintem. Arról nem beszélve, hogy a szünetben azt a futballistát szokták lehívni, aki rúg egy öngólt, ötször az ellenfélhez passzol, begyűjt egy sárga lapot, más szóval, már elnézést a kifejezésért, de tökön rúgja magát. Hát én nem rúgtam magam tökön Stockholmban.

– Svéd klubtársai kifejezetten tartottak öntől a meccs előtt. Feltehetőleg ők is faggatták, mi történt.
– A lefújást követően a szintén a szünetben lecserélt kapusunk, Andreas Isaksson jött oda hozzám, és azt kérdezte: „Mi van, te is megsérültél?" Amikor közöltem vele, hogy nem, csodálkozva felhúzta a szemöldökét... Hívtak aztán Eindhovenből is, ők már azt hitték, úgy megsérültem, hogy műteni kell, de miután elárultam nekik, hogy „csak" lecseréltek, megnyugodtak. Legalább ők nyugodtak voltak...

– Mit gondol, Moldova ellen kezdő lesz?
– Nagyon remélem. Mint mindig, úgy készülök, hogy az elejétől fogva bizalmat kapok. Igaz, az, hogy az előző mérkőzésen lecseréltek, jelzi, a szakvezetőség nem volt elégedett velem, és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy sok jó játékos van a keretben, és nyilván ők sem a kispadon akarnak ülni. Ha öt percet kapok, akkor öt perc alatt kell bizonyítanom, ha negyvenötöt, akkor negyvenöt alatt. De bízom benne, hogy nem csak öt percet és nem csak egy félidőt tölthetek a pályán.

– Felkészülhet arra, hogy akik ezt az interjút elolvassák, azok között lesznek néhányan, akik a fejéhez vágják: túl sokat képzel önmagáról.
– A kritikákhoz hozzá vagyok szokva. Nincs is bajom velük, ám hogy melyiket fogadom el, az attól függ, ki mondja. Aki ért a futballhoz, mindig szívesen meghallgatom. A félreértések elkerülése végett annyit azért leszögeznék: sosem gondoltam azt, hogy azért, mert én vagyok Dzsudzsák Balázs, és a PSV-ben játszom, engem nem lehet lecserélni. Korábban is lecseréltek már, és még egyszer sem tettem szóvá. A mostani is azért keserített el, mert úgy éreztem, hogy jó formában és jó erőben vártam a meccset, és szentül hittem abban, hogy tudok segíteni a csapatnak. Én hétről hétre szóhoz jutok a klubomban, és az, hogy folyamatosan játékban vagyok, szerintem a második félidőben számított volna. Minden alkalommal, amikor felülök a repülőre, hogy hazajöjjek, azt mondom magamban, na, majd most megmutatom, hogy nem csupán a PSV-ben vagyok képes gólt rúgni, gólpasszokat adni, mert – és ezt a legőszintébben mondom – bármilyen egyéni vagy klubsikert elcserélnék arra, hogy a válogatottal jól szerepeljek.
– Talán Moldova ellen összejön. Gyanítom, a dac is dolgozik majd önben.
– Kizárólag az vezérel, hogy nyerjünk már végre! Nem akarom és nem is fogom a sértődöttet játszani, mert azzal egyrészt magamnak, másrészt a csapatnak is ártanék. Húzóember akarok lenni! Azt akarom, hogy Egervári Sándortól kezdve a társakon át a szurkolókig mindenki úgy vélekedjen: ezért megérte hazahívni Dzsudzsák Balázst! Nyerni akarok mindenáron, mert számomra a válogatott az első!

A magyar válogatott Moldova ellen 20.30 órakor kezdődő találkozójáról élő, szöveges tudósítással jelentkezünk.