Egervári: Segítőimmel áthágtunk egy íratlan szabályt

– Szerethető a csapat?
– Szerintem az – felelte Egervári Sándor, miközben kedvenc, vérnarancs ízű teáját mézzel édesítette meg. – Úgy érzem, változások történtek válogatottnál, és ebbéli hitemet közvélemény és a média reakciói megerősítik. Pedig segítőimmel egy íratlan szabályt hágtunk át, amikor egy csapásra hat-hét, ráadásul fiatal futballistát állítottunk csatasorba – normális körülmények közepette fél évente szokás egy, esetleg két játékost beépíteni.

– Tehát kockáztatott.
– Muszáj volt. Tavaly kilenc mérkőzéséből hetet elveszített nemzeti együttesünk, így egyfelől az eredménytelenség követelte ki a változtatást, másfelől az NB I-ben, illetőleg az U21-es válogatottban olyan teljesítményt tudott felmutatni néhány fiatalember, ami számomra egyértelművé tette: már nem az előszobában toporognak, hanem készek rá, hogy belépjenek az ajtón.

– Nem félt attól, hogy egyesek megbotlanak a küszöbön?
– A magyar edzőnek megvan az az előnye külföldi kollégájával szemben, hogy sokkal inkább tisztában van egy magyar játékos értékeivel. Hatvanévesen talán kijelenthetem: koromra és tapasztalataimra támaszkodva nem volt kétségem, hogy akiket behívtam, valóban a legjobbak a helyük. Még akkor is, ha egyes légiósok másképp vélekedtek erről.

– Nem nehéz kitalálni, hogy elsősorban Huszti Szabolcsra céloz. Megviselték a Moldova elleni Európa- bajnoki selejtező után történtek?
– Meg bizony. Legfőképp azért, mert mindig is játékospárti edzőként tartottak számon, olyasvalakinek, akinek a közösségépítés az egyik erénye. Korábban sosem akadt ehhez fogható konfliktusom, és ezentúl hiszem, már nem is lesz. Nem tagadom, még álmatlan éjszakáim is voltak, persze nem a Huszti-levél esetleges valóságtartalma miatt, hanem, mert a következő összetartásig, ez esetben több mint három hetet kellett várnom rá, hogy játékosaim előtt pontól pontra megcáfolhassam az állításokat.

– Dzsudzsák Balázs?
– Kiváló labdarúgó.

– Idáig rendben. De vele is volt egy kisebb csatája...
– A svédországi találkozó szünetében lecseréltem, és ő ezt zokon vette. Másnap leültem vele, elmagyaráztam neki, miért döntöttem így. Tudattam vele, értékes futballistának tartom, mert olyat tud, amit mást nem. Azt gondolom, sikerült megértetnem vele, fontos láncszeme a válogatottnak. Mára nemcsak, hogy beállt a sorba, úgy veszem észre, jól is érzi magát, a válogatottban is képes azt nyújtani, amit a PSV-ben. Megérti magát Gera Zoltánnal, Koman Vladimirral, Szalai Ádámmal és Elek Ákossal is – így lesz ő több általuk, így lesznek ők többek általa.

– Szövetségi kapitányként mi volt a legszebb pillanata?
– Amikor Dzsudzsák Balázs a finnek kapujába lőtte a labdát. Az katarzis volt. Noha ettől az állománytól egy-másfél év múlva várható el, hogy éretten, rutinosan, néhány riválisával szemben esélyesként játsszon, a helsinki találkozó végén azt éreztem, hogy képesek lehetünk már az Eb-selejtezőkön is kellemes meglepetést szerezni.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!