Magyar-román: Radu szerint az üres lelátó nekik rosszabb

Vágólapra másolva!
2013.03.20. 18:08
Stefan Radu a román labdarúgó-válogatott ama játékosai közé tartozik, akik szerint az ő csapatukat érinti hátrányosan, hogy a magyarok elleni világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött rendezik meg pénteken a Puskás Ferenc Stadionban.

„Élet halál mérkőzés lesz – jelentette ki Radu, a Lazio balhátvédje, aki bár bízik a csoportból való továbbjutásban, kissé gondterhelt a zárt kapus meccs miatt. – Szerintem hátrányos számunkra, hogy nem lesznek nézők, mert ha lennének, és mi szereznénk meg a vezetést, akkor a(z elégedetlen) szurkolók jelenléte nyomaszthatná a magyarok játékosokat.”

A román válogatott kapusa, Costel Pantilimon ugyanakkor másként vélekedik: szerinte a román csapatnak előnyt jelent az üres stadion. A Manchester City légiósát a kolozsvári zászlóégetésről is kérdezték:

„A magyar zászló meggyújtása sajnálatos fejlemény, de mi, játékosok nem foglalkozhatunk azzal, mi történik a játéktéren kívül – felelte a kapus. – Három pont forog kockán, egy közvetlen rivális elleni nagyon fontos három pont. Egy olyan meccsen, amihez nagy reményeket fűzünk. Nagyon összeszedettek vagyunk, és tudjuk, ha nyerünk Magyarországon, közelebb kerülünk a playoffhoz.”

A ROMÁN VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE
Kapusok: Costel Pantilimon (Manchester City), Ciprian Tatarusanu (Steaua Bucuresti), Silviu Lung (AFC Astra)
Védők: Vlad Chiriches (Steaua Bucuresti), Florin Gardos (Steaua Bucuresti), Dragos Grigore (Dinamo Bucuresti), Dorin Goian (Spezia), Srgian Luchin (Dinamo Bucuresti), Stefan Radu (Lazio), Razvan Rat (Sahtar Doneck), Gabriel Tamas (West Bromwich Albion)
Középpályások: Alexandru Bourceanu (Steaua Bucuresti), Alexandru Chipciu (Steaua Bucuresti), Costin Lazar (PAOK), Alexandru Maxim (VfB Stuttgart), Mihai Pintilii (Steaua Bucuresti), Adrian Popa (Steaua Bucuresti), Cristian Tanase (Steaua Bucuresti), Gabriel Torje (Granada)
Csatárok: Gheorghe Grozav (Petrolul Ploiesti), Claudiu Keserü (Angers), Adrian Mutu (AC Ajaccio), Raul Rusescu (Steaua Bucuresti), Bogdan Stancu (Orduspor)

Mindent a magyar–román világbajnoki selejtezőről: itt az összes hírünket megtalálja a kulcsfontosságú meccsről!

VB-SELEJTEZŐ, A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 4 4 13– 2 +11 12
2. MAGYARORSZÁG 4 3 1 10– 5 +5 9
3. Románia 4 3 1 8– 4 +4 9
4. Törökország 4 1 3 4– 6 –2 3
5. Észtország 4 1 3 1– 6 –5 3
6. Andorra 4 4 0–13 –13 0

 

Legfrissebb hírek

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Ahogyan szoktuk: megvertük az olaszokat

Népsport
2025.01.18. 07:57

Kerkez Milos a világszint közelében

Légiósok
2025.01.10. 09:51

Kulcsember láthatatlan pozícióban – interjú a válogatott középpályásával, Nikitscher Tamással

Képes Sport
2024.12.24. 10:49

Szavazzon a XX. század góljára! – Hrutka János, 1998. október 14., Magyarország–Románia 1–1

Magyar válogatott
2024.12.14. 18:11
Ezek is érdekelhetik