A román futball, ellentétben a magyarral, sohasem tartozott a világ szűken, de még tágan vett élvonalához sem – ez akkor is így van, ha a román nemzeti csapat (Belgium, Brazília és Franciaország mellett) azon kevés válogatottak egyike, amely az első három világbajnokság mindegyikén részt vett; továbbá ha a román labdarúgás hírnevét számos magyar származású játékos és tréner öregbítette az elmúlt évtizedek során.
És ez akkor is így van, ha a román válogatott, ellentétben például a magyarral, több vb-re és kontinensviadalra is kijutott az utóbbi harminc évben, és Románia – a fellendülés másik jeleként – olyan kiválóságokat adott ez idő alatt a világ labdarúgásának, mint Bölöni László, Gheorghe Hagi vagy Gica Popescu.
AZOK A 30-AS ÉVEK!
A hivatalos Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elég későn, csupán 1930 februárjában alakult meg, Románia azonban addig sem volt helyi futballszövetség(ek) híján, ám közülük egyik sem volt nemzeti. Habár a FIFA az FRF-et csak egy évvel később vette fel teljes jogi státusszal bíró tagjai sorába, a román válogatott részt vehetett az első, 1930-as labdarúgó-vb-n. Jött, látott, és szinte ugyanazzal a lendülettel mehetett is haza a gárda Uruguayból, mentségére legyen mondva: a későbbi világbajnok házigazda „uruk” ütötték el (0:4) a továbbjutástól.
A román futballtörténelem első vb-tizenegye következőképpen festett a Peru ellen 3:1-re megnyert csoportmérkőzésen: Ion Lapusneanu – Steiner II Béla, Bürger Rudolf – Raffinsky László, Vogl Imre, Eisenbeisser Alfréd – Kovács I Miklós, Adalbert Desu, Wetzer I Rudolf, Constantin Stanciu, Stefan Barbu. Steiner II, Bürger, Vogl és Wetzer temesvári, Desu – Dezső Bélaként – gátaljai, Kovács I mehádiai, Raffinsky pedig miskolci születésű volt…
1934-ben még annyi babér sem termett a románoknak – kapujukban Zombory Vilmossal, előrébb Bodola Gyulával és Dobay Istvánnal többek között –, mint négy évvel korábban, ezúttal a későbbi ezüstérmes csehszlovákok parancsoltak megálljt (1:2) már az első körben. 1938: újfent egyenes kieséses rendszer, újfent azonnali kiesés. De ezúttal nem egy nagyágyúval, hanem a szerény játékerőt képviselő Kubával szemben, megismételt párharcban (3:3 után 1:2). Ebből a csapatból, ebből a keretből sem hiányoztak magyar labdarúgók: a másik Gyula, Barátky, aztán Kovács I, Bodola, Dobay (majdnem a komplett csatársor!), Bürger, Nagy Miklós, Prassler Gyula vagy éppen Raffinsky.
A többször említett Kovács I Miklósról annyit feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy azon kevés labdarúgók egyike, aki valamennyi világbajnokságon pályára lépett a háború előtt (rajta kívül csak két francia, Edmond Delfour és Étienne Mattler, az első belga profi labdarúgó, Bernard Voorhoof, valamint a szintén romániai Bürger játszott az első, a második és a harmadik vb-n is), és aki egyaránt szerepelt a román és a magyar válogatottban! De amellett se menjünk el szó nélkül, hogy Kovács I testvére az a Kovács István, aki a román(iai) futballtörténelem egyik leghíresebb, legeredményesebb futballszakembere a maga két BEK-diadalával, amelyet az Ajaxszal jegyzett a hetvenes évek elején.
DOBAY, DOBAY, DOBAY ÉS... MÉG EGYSZER DOBAY
Az 1999-ben kiadott hiánypótló, barna színe okán bizonyos internetes fórumokon csak „barna könyvként” emlegetett Kalandozó magyar labdarúgók című kötet ekképpen ír a korai román „futballcsoda” okairól:
„A futball „vírusa” elsősorban az erdélyi és partiumi városokban (Arad, Temesvár, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Brassó, Resicabánya, Marosvásárhely stb.) terjedt el, s a monarchia szétesése után – az elcsatolt területekkel és lakossággal együtt – Románia a sportágat is „megörökölte”. Ilyen körülmények között a labdarúgás úgymond „kisebbségi sportág” lett, bár a húszas években ez még egyáltalán nem számított hátránynak. (...) A nemzetiségek, de elsősorban a magyarok és a svábok... a későbbiekben is igen jelentős szerepet játszottak a sportág romániai térhódításában, illetve a román labdarúgás nemzetközi tekintélyének a megalapozásában, majd erősítésében.”
A magyarok által hozott minőségfokozást támasztja alá: a profizmus bevezetésétől (1932–33-as idény) 1941 nyaráig bezárólag kilenc bajnokságot rendeztek Romániában, és csak kétszer került nem magyar származású labdarúgó fejére a gólkirályi korona. 1933-ban Dobay (16 találat), 1934-ben és 1935-ben is ugyanő (25, ill. 24) volt a Divizia A legeredményesebb játékosa, csakúgy, mint az 1937 tavaszán záruló pontvadászatban (21, holtversenyben). 1938-ban Thierjung Árpád Lajos (22), 1939-ben Adalbert Marksteiner (21), azaz a későbbi csepeli Marosvári Béla bizonyult a legjobb mesterlövésznek, 1940-ben pedig Avar István (21). Szinte minden évben volt (nem is egy) magyar az élcsoportban, 1939–40-ben például ekképpen festett a „dobogó”: Avar, Bodola, Marosvári.
Nemcsak a pályán, hanem azon kívül, a mellől is magyarok diktáltak. A román(iai) – elsősorban a bukaresti – élcsapatok jó anyagi helyzetben voltak a harmincas évek második felében, és megengedhették maguknak, hogy a legjobb edzőket foglalkoztassák. Természetesen magyarokat, de nem(csak) erdélyi magyarokat, hanem anyaországból érkezőket is. Így került ki/vissza Romániába, és ért el ott sikereket például Konrád II Kálmán (Rapid), Plattkó Ferenc (Venus), Schaffer Alfréd (Rapid) vagy éppen Avar (Rapid) még Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása előtt.
NEM PERÉNYIN MÚLT A ROMÁN SIKER
A második világháború ugyan szörnyű sebeket ejtett Románia testén, az élet – így a futball is – mégis hamar visszatért a régi kerékvágásba. Aradon, a helyi ITA-ban Európa egyik legjobb klubcsapata formálódott olyan spílerekkel, mint Perényi-Pecsovszky József, Bonyhádi László, Tóth III Mátyás és Lóránt Gyula. Fájdalom, az államosítás, a kommunista fordulat keresztülhúzta az iparmágnás, báró Neumann Ferenc számításait – bár az együttes 1947 után 1948-ban is bajnok lett, majd már UTA-Flamura rosie néven 1950-ben és 1954-ben is megnyerte a bajnokságot –, a csapatát „elvették”, a játékosok pedig egy idő után szétszéledtek.
Tóth III és Lóránt Magyarország felé vette az irányt, a Vasasnál kötött ki (aztán pár év múlva onnan is továbbállt mindkettő, előbbi disszidált, utóbbi a Bp. Honvédnál folytatta). Bonyhádi előbb 1948-ban máig megdönthetetlen román gólrekordot állított fel 49 találatot jegyezve bajnoki aranya mellé, aztán 1949-ben ő is fogta a sátorfáját: Magyarországra szökött, később pedig Amerikába távozott. Jelenlegi ismereteink szerint 1949 után már sohasem futballozott profi szinten…
Perényi-Pecsovszky ellenben nagyon is élt a futballpályán (bár hivatalosan ő sem profiként...): az ötvenes években Arad (UTA), Bukarest (CCA, a mai Steaua), Arad (UTA) utat bejáró támadó fedezet meghatározó alakja volt az akkori román válogatottnak, amely 1952-ben kis híján megtréfálta a későbbi olimpiai aranyérmes magyar válogatottat a turkui selejtezőben (épphogy nyertünk 2:1-re). Nem Perényin múlt a románok győzelme.
Az ötvenes évek közepétől „a hagyományos erdélyi futballcentrumok szerepe fokozatosan visszaesett, egyre hangsúlyosabb szerephez jutottak a regáti városok. Mert a futball olyan, mint a csalfa szerető, mindig a pénz után megy” – fogalmaz „romániai” részében a Kalandozó magyar labdarúgók című könyv. Az ötvenes évektől főleg a két bukaresti nagycsapat, a Steaua (CCA) és a Dinamo versengett a bajnoki címért, így ment ez a rendszerváltozásig.
HAGI ÉS UTÁNA A SÖTÉTSÉG
Ezen hosszú időszak nem a román futball aranykora – válogatott szinten legalábbis. Hangsúlyozzuk, hogy válogatott szinten – 1970 kivételével a nemzeti együttes egyetlen vb-n sem játszott a második világháborút követően a második mexikói világbajnokságig bezárólag –, merthogy klubszinten meg ehhez a korszakhoz köthetők a legnagyobb román labdarúgósikerek. Nevezetesen a központi katonacsapat, a Steaua 1986-os BEK-győzelme és 1989-es második helye ugyanebben a sorozatban. De ez már egy másik történet, és talán egy teljesen másik korszak is.
Oroszhegyi Károly, lapunk munkatársa egykor maga is élvonalbeli labdarúgó volt Romániában, az ötvenes-hatvanas években egy bajnokságban rúgta a labdát Jenei Imrével, s két évig egy csapatban játszott Aradon a fentebb említett Perényi-Pecsovszky Józseffel annak 1961-es visszavonulásáig. Neves kollégánk szerint az utóbbi harminc esztendőben három „nagy nekilendülés” tapasztalható a román labdarúgásban, az első az 1984-es Európa-bajnoki részvételtől 1994-ig tartott. Ezt a szakaszt a Steaua sikerei mellett az erdélyi magyar játékosok szereplési rekordere, a 108 válogatottságával egykor román csúcstartó Bölöni László, valamint Gheorghe Hagi neve, továbbá a válogatott 1990-es és 1994-es vb-részvétele (utóbb 5. helye) fémjelezte. (Bölöniről, Hagiról és a román futball történetének többi All Star-játékosáról itt olvashat.)
A második szakasz a Hagi-, Gheorghe Popescu-éra lecsengő fázisára tehető, a harmadik meg a nemrég kezdődő jelenlegi. Szembetűnő: „A Kárpátok Maradonája” visszavonulása óta Románia egyetlen vb-re sem jutott ki, és Eb-n is csak egyszer járt (2008), de leégett rajta. A jelenlegi szép reményű garnitúra számára ezért is fontos, hogy kiharcolja valahogyan a vb-részvételt.
A Steaua BEK-győzelme 1986-ban
Románia–Argentína 3–2 (1994-es vb)
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Oroszhegyi Károly amondó, a ceausescui terror utáni időszak, amely sokkal inkább a szabadosságot, mintsem a szabadságot hozta el gazdasági, politikai, társadalmi értelemben és a sport területén is Romániának, hosszú távon nem kedvezett a futballnak. A munkaerő külföldre áramlása még hagyján, a játékosokkal való üzletelés (üzérkedés?), a korrupció vagy a mérkőzések eredményeinek manipulációja azonban mind-mind romboló hatással volt az ország futballjára. Ehhez jött még, hogy a Bölöni-féle generáció kikopásával a magyar származású labdarúgókat nem vették számításba a válogatottnál, ami fölöttébb elkedvetlenítette az erdélyi mestereket – öt-hat évig nem is működött a „magyar” utánpótlás-nevelde.
Egy ideje azonban ismét működik, s azt már mi tesszük hozzá, hogy részben talán ennek is köszönhető a legújabb kori picike felfutása.
Ahogy a „barna könyv” fogalmaz: „(...) az erdélyi futball végeredményben rész az egészből. Úgyis, mint az egyetemes magyar labdarúgás, de úgy is, mint a román futball része. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy a magyar futball (áttételesen), illetve a magyar nemzetiségű (ajkú) játékosok és edzők (közvetlenül) rengeteget tettek a román labdarúgásért.”
Mindent a magyar–román világbajnoki selejtezőről: itt az összes hírünket megtalálja a kulcsfontosságú meccsről!
VB 2014, SELEJTEZŐ, EURÓPA
A D-CSOPORT PÉNTEKI PROGRAMJA
ANDORRA–TÖRÖKORSZÁG
19.15, Andorra La Vella, Comunal de Aixoval Stadion. V: Nerijus Dunauskas (lett)
HOLLANDIA–ÉSZTORSZÁG
20.30, Amszterdam, Amsterdam Arena. V: Vitalij Meskov (orosz)
MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA
20.30, Budapest, Puskás Ferenc Stadion. V: Wolfgang Stark (német)
1. Hollandia | 4 | 4 | – | – | 13– 2 | +11 | 12 |
2. MAGYARORSZÁG | 4 | 3 | – | 1 | 10– 5 | +5 | 9 |
3. Románia | 4 | 3 | – | 1 | 8– 4 | +4 | 9 |
4. Törökország | 4 | 1 | – | 3 | 4– 6 | –2 | 3 |
5. Észtország | 4 | 1 | – | 3 | 1– 6 | –5 | 3 |
6. Andorra | 4 | – | – | 4 | 0–13 | –13 | 0 |