Válogatott: Kemény szerint önbizalom nélkül nincs siker

– Megrengette a magyar labdarúgóvilágot válogatottunk csúfos, nyolc-egyes amszterdami veresége. Mit érzett a mérkőzés során? Bosszús volt, vagy csak kínjában mosolygott és legyintett? Volt, illetve lehet-e bármi haszna a bukásnak?
– Néztem a mérkőzést, úgy ültem le a televízió elé, hogy számoltam a vereséggel, vagyis nem voltak irreális elvárásaim a magyar válogatottal szemben – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Kemény Dénes. – Ennek ellenére a gólkülönbség meglepő volt. Főképp az volt fájdalmas látvány, hogy a hollandok nem nyújtottak száz százalékot, nem pörögtek maximális fordulatszámon. Szomorú volt látnom, milyen intenzitású játékkal rugdossák a gólokat az ellenfél futballistái. Amikor a magyar játékost öt egyes állásnál sárga lappal figyelmeztették, a televízió kommentátora azt találta mondani: „Sajnos ez még csak az első sárga lapunk.” Mélyen egyetértettem vele. Nem azt mondom, hogy agyon kell rúgni az ellenfelet, nem, de kicsit férfiasabban kellene odatennie magát annak a játékosnak, aki nyerni akar. Ebben a sportágban is előfordulnak ütközések, de mi csupán akkor próbáltuk úgy megállítani a holland játékost, amikor már régen elvesztettük az összecsapást.

– Szalai Ádám kifakadt az Andorra elleni selejtezőzáró előtt, irreális célokról és a szurkolók hülyítéséről beszélt. Szerdán az MLSZ-elnöke, Csányi Sándor értékelt, s leszögezte, távozásról szó sem lehet. De jobb lesz-e később bármi is?
– Nehéz kérdés ez. A hülyítés nyilván nem szerencsés, de egy sportoló, álljon előtte bármilyen nehéz feladat, nem mehet ki a pályára fehér zászlót lobogtatva. Meg kell próbálnia nyerni, vagyis a mérkőzés előtt hinnie kell a győzelemben, másképp nincs értelme kimenni a pályára. Nem olyan régen, amikor a svédeket vagy a törököket fogadtuk, a realitás alapján nyugodtan mondhatták volna a fiúk a meccs előtt, hogy örülnénk, ha csak két góllal kapnánk ki, nem néggyel. Azt mondták azonban, hogy győzni akarnak, megpróbálják. És mi történt? Győztünk is! Muszáj úgy készülni, edzeni, hogy sikerül. Aki nem bízik magában vagy a társaiban, inkább ne jöjjön. A sportoló vélhetően nem lesz sikeres, ha nincs benne egészséges önbizalom. Az megint más eset, ha a futball más szereplői etetik a közvéleményt.

– A történelmi hollandiai kudarc után távozott posztjáról Egervári Sándor szövetségi kapitány. Vele sem sikerült a kijutás. A nagy kérdés ugyanakkor az, ki legyen az utódja. Hazai szakember, netán külföldi? Ki üljön a tüzes trónra?
– Ezerkilencszáznyolcvanhat, a magyar labdarúgás legutóbbi világbajnoki szereplése óta húsz alkalommal változott a szövetségi kapitány személye, volt, aki többször megkapta a lehetőséget. Az ki van zárva, hogy ennyi szakember közül mindegyik hülye és alkalmatlan lett volna, e tekintetben tehát nem a kapitány személyétől függ a magyar futball sorsa. Szerintem előrelépés akkor várható, ha a válogatott játékosai a legerősebb nyugati bajnokságok első hat-nyolc helyezettjénél rendszeresen játszanak. Amíg ennél gyengébb klubokban szerepelnek vagy ülnek a padon, majdnem mindegy, ki az edző. A profi világban edződő játékosok mellé olyan külföldi kapitányt gondolok jó megoldásnak, aki ismeri a közeget, vagy olyan magyar edzőt, aki sokat dolgozott neves európai kluboknál. Régen az Internek, a Fiorentinának, a Benficának lehetett magyar edzője, ha ma lenne ilyen szakember, az tudná, miről szól a nemzetközi futball.

MIT GONDOL HAJDÚ B. ISTVÁN A KORÁBBI KÜLFÖLDI KAPITÁNYRÓL ÉS NAGY ANTAL A MAGYAR FUTBALL NAGY BAJÁRÓL? TOVÁBBI VÉLEMÉNYEK A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN!