Könnyes búcsú Király Gáboréknál

A finálé.

A labdarúgó Bajnokok Ligájáé 2012-ben Münchenben volt, 2013-ban a Bayern nyerte, úgyhogy bízvást állíthatjuk: jelenleg a bajor főváros a világfutball központja is, stílszerűen itt fejeztük be sporttúránkat. Zárásként is elismerően bólintottunk, előtte kicsit hüppögtünk, szóval csak a szokásos...

Délre olasz étterembe vártak minket. Egy tiszteletbeli légiósunk, Pat Cortina volt a vendéglátónk, aki ugyan kanadai-olasz hokiedző, de annak idején az Alba Volánnál és a magyar válogatottnál is dolgozott, utóbbi minőségében pedig szapporói hős, merthogy a 2008-ban A-csoportba jutó brigádnak ő volt a kapitánya. A 2009-es A-csoportos vb-re is ő vezette nemzeti csapatunkat, később állami kitüntetésben is részesült, tehát kitörölhetetlen a neve a magyar hoki törikönyvéből. Na, nem mintha radírozni akarná bárki.

Patet azóta kicsit elsodorta az élet, már hogy tőlünk, mert egyébként jó bőrben van, bár nem olyan vidám, mint nálunk volt. Jelenleg a Német Jégkorongszövetség sportigazgatója és a felnőttválogatott szövetségi kapitánya, a dupla munka pedig leterheli, nem elsősorban fizikailag. Bármily meglepő lehet, az általában top 10-es, a 2010-es hazai vb-n negyedik és 2017-ben Franciaországgal közösen ismét rendező Németországgal is akadnak gondok, amelyeket ráadásul még nehezebb orvosolni úgy, hogy a szövetség és a liga hadban áll. Cortina is őrlődik egyelőre az erők között, messze nem világos, ki mit szeretne és főleg milyen elvek mentén, pedig a lehetőségekkel és körülményekkel nincs baj. Fonák, hogy a tréner szerint még jól is jöhet, hogy a német válogatott nem jutott ki Szocsiba – természetesen a többi német beszélgetőpartnerünk nem örült ennek annyira... –, mert így nem fedhetőek el a rendszerhiányosságok.

Cortina mindenesetre ugyanaz a jó svádájú úriember, aki mifelénk volt, kedvenc helyi éttermében magyar pincérnővel az angol, az olasz, a francia és a német mellé a magyartudását is szinten tartja: miközben kötetlenül csevegtünk, rendre bedobálta azon szavakat, amikre emlékezett („jo", „nem jo", „finom", „husi", „suti"), amire meg nem, hát, az is visszajött fél óra alatt (pl. a „kelemes karacsonyi unnepek").

Egyedül rendes interjúnk közben szomorodott el, amikor szóba került 2009, az A-csoport és Ifjabb Ocskay Gábor. Na, akkor megtelt a szeme könnyel, elhallgatott, nagy levegőket vett – úgyhogy mi is...

De távoztunkban üdvözletét küldte Király Gábornak, amit fél órán belül át is adtunk – immár az 1860 München edzőközpontjában. Szürke macialsós focikapusunk szürke macialsóban focikapuskodott a fagyban – mint utóbb elmesélte, szó szerint, mert a TSV egyes gyakorlópályájának elromlott a fűtésrendszere, úgyhogy itt-ott deres gyepen pattogott a labda. Illetve dehogy pattogott: süvített, száguldott, repült mindig oda, ahova éppen kellett.

Pedig az 1860 nem Bundesliga 1-es, hanem csak másodosztályú, annak is a 8. helyén csücsül jelenleg a 18-ból, szóval nem elitklub momentán. Mégis ég és föld, amit itt is tapasztaltunk, meg ami otthon látható.

A korábban Berlinben, Londonban is légióskodó, 2009-ben pedig Münchenbe igazoló Király karrierútját, a magyar válogatott zaklatott évét és a honi edzőhelyzetet is kitárgyaló, a Nemzeti Sport különböző platformjain hamarosan egészében is fogyasztható interjúnkban a kapus arra tért ki, hogy Magyarországon is tudnak minden gyakorlatot, meg is csinálják, csak nagyobb területen és lassabban. Ennyi a különbség, de ez bőven elég.

Szóval, egy Királynál zártuk kéthetes európai sporttúránkat, amely olyan is volt.