Válogatott: a csapat nélküli Koman és 4 újpesti a keretben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.11. 15:38
null
Simon Krisztián Kazahsztán ellen bemutatkozott a magyar válogatottban, most újra kerettag, három újpesti társával együtt (Fotó: NS-archív)
Az Európa-bajnoki selejtező sorozatra készülő magyar válogatott itthon játszó labdarúgói Telkiben készülnek a hét első két napján.

Pintér Attila szövetségi kapitány az új idényben először hívta össze az A-válogatott keretének itthon játszó labdarúgóit egy kétnapos összetartásra. Hétfőn és kedden is két-két edzés szerepel a programban Telkiben, a gyakorlásokon 23 játékos vesz részt.

„Továbbra is nagy jelentősége van a válogatott összetartásoknak, az eddigi meccseinken ugyanis bebizonyosodott, hogy a játékosoktól csak azt tudjuk számon kérni a pályán, amit előtte alaposan begyakoroltunk velük az edzőtáborozások során – mondta az összetartás első napján az mlsz.hu-nak Pintér Attila. – Nyakunkon vannak az Eb-selejtezők, egyre kevesebb időnk van hátra ahhoz, hogy a téli törökországi edzőtáborozás során elkezdett munkát befejezzük, és valamennyi taktikai variációt átvehessük a csapattal. Tegnap kint voltam a Ferencváros stadionavatóján, egészen remek hangulatú mérkőzés volt, biztos vagyok benne, hogy Észak-Írország ellen legalább ilyen hangulatban meccselhet a csapat szeptember hetedikén.”

A válogatott kerete:

Kapusok:

Balogh János (Nyíregyháza)
Dibusz Dénes (Ferencváros)
Rózsa Dániel (Haladás)

Védők:

Heffler Tibor (MVM-Paks)
Fiola Attila (MVM-Paks)
Litauszki Róbert (Újpest FC)
Lipták Zoltán (Győri ETO)
Juhász Roland (Videoton FC)
Kádár Tamás (DVTK)
Lang Ádám (Győri ETO)
Völgyi Dániel (Győri ETO)

Középpályások:

Balogh Balázs (Újpest FC)
Sándor György (Videoton FC)
Nagy Gábor (Újpest FC)
Vécsei Bálint (Budapest Honvéd)
Kovács István (Videoton FC)
Koman Vladimir (csapat nélkül)

Támadók:

Gyurcsó Ádám (Videoton FC)
Varga Roland (Győri ETO)
Simon Krisztián (Újpest FC)
Rudolf Gergely (Győri ETO)
Nikolics Nemanja (Videoton FC)
Priskin Tamás (Győri ETO)

Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
10 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik