„Kislányokat nevelünk, nem futballistákat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.16. 09:53
null
„Amíg nem lesz kemény az edző, addig nem verjük meg az északíreket vagy bárki mást” (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Goran Kopunovics, a Ferencváros és az Újpest egykori szerb légiósa itthon érzi magát Magyarországon, ezért is fáj neki annyira a válogatott északírektől elszenvedett Eb-selejtezős veresége, és az, hogy futballisták helyett „kislányokat nevel a magyar futball".

 

– Mit szólt az északírek elleni arcpirító vereséghez?

– Rettenetesen felidegesített Liptáknak az a görcse, majdnem kihajítottam a tévét az ablakon. Ha két napot végigfocizol, és előjön a fáradtságtól, az rendben van. De ilyen a világon nincs: ha az alapozást megcsinálod, utána folyamatosan játékban vagy, ráadásul kevés a feladatod védőként, mert az ellenfél nem nagyon akar támadni, egyszerűen nem görcsölhet be a lábad.

– És az eredmény?
– Az Pintér Attila felelőssége, de játékos híján nyilván nincs könnyű helyzetben. Nincs utánpótlás. Vannak stadionok, akadémiák, de nincs olyan fiatal, aki megütné a nemzetközi szintet. Ha itthon nincs megfelelő szakember, akkor külföldről kell valakit hozni az utánpótlás élére, mert az a legfontosabb. Tudja, mit hallottam?

– Mit?
– Az utánpótlásedző szerint nem fontos az eredmény. Baromság! Az U13-ban, de már előtte is az számít. Ha akkor nem verik a gyerekekbe, akkor húszévesen sem lesz a vérükben, hogy nyerni kell. A vízilabdázók tizenöt évesen úgy edzenek, hogy az edző a medence mellől irányít, kiabál. A futballban meg megy a puszilgatás. Nem szabad felemelni a hangot, mert jön a szülő. Amíg nem lesz kemény az edző, addig nem verjük meg az északíreket vagy bárki mást. Új, gyönyörű aréna? Hazai pálya? Telt ház? Naná, hogy berezelünk! Az arc mindent elárul, a magyaroké pedig tiszta fehér volt a félelemtől. Legalább a buszról leszállva nevess, mutass valamit a közönségnek! Ha a fülhallgató a fejeden van, akkor énekelj, látszódjon rajtad, hogy élvezed a zenét. Azt is mondják, a szerbeknek más a mentalitásuk.

– És más?
– Dehogy! A nevelés más. A szerbek sulykolják a győzelmet, a gyerek tízéves korától azt hallja. A fanatikus edző meg persze hajtja, hogy ezt megtanulja. Nem bántani, megalázni kell, hanem keményen irányítani. Az a baj, hogy kislányokat nevelünk, nem futballistákat. Hogy a gyerek stresszes lesz a győzelmi kényszer miatt? Mégis, miért?! Na, ez az a mentalitás, ami nevelés kérdése. Boszniában, Szerbiában, Albániában, a horvátoknál, a szlovákoknál nincs stadion, nincs pénz, van, ahol még utak sincsenek, de lelkesen, bátran végzik a munkát az emberek. Kemények, ugyanakkor szívből, szeretetből dolgoznak. Ez kell itthon is.

A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN KOPUNOVICS BESZÉL MÉG EDZŐI KARRIERJÉNEK VIETNAMI ÁLLOMÁSÁRÓL, PÁRHUZAMBA ÁLLÍTJA A TEHETSÉGEK KIÁRUSÍTÁSÁBÓL MEGÉLŐ HORVÁT ÉS SZERB FUTBALLT A MAGYAR UTÁNPÓTLÁSKÉPZÉSSEL, KIFEJTI VÉLEMÉNYÉT A SAJÁT NEVELÉSŰ TEHETSÉGEK MÉLY VÍZBE DOBÁSÁRÓL, A LÉGIÓSOK SZÁMÁNAK KORLÁTOZÁSÁRÓL!

Legfrissebb hírek

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Ahogyan szoktuk: megvertük az olaszokat

Népsport
2025.01.18. 07:57

Kerkez Milos a világszint közelében

Légiósok
2025.01.10. 09:51

Kulcsember láthatatlan pozícióban – interjú a válogatott középpályásával, Nikitscher Tamással

Képes Sport
2024.12.24. 10:49

Szavazzon a XX. század góljára! – Hrutka János, 1998. október 14., Magyarország–Románia 1–1

Magyar válogatott
2024.12.14. 18:11
Ezek is érdekelhetik