Egy gyűrődés okozta a magyar futball „legnagyobb” rejtélyét?

Vágólapra másolva!
2015.06.16. 16:28
Amikor Stieber Zoltán hatalmas gólt lőtt a finneknek, a 18-as mez volt rajta. Amikor a meccs hőseként a csapattársak dobálták a levegőbe, akkor már a 10-es. Az újkori magyar futball legnagyobb rejtélyeként aposztrofált eset könnyen lehet, hogy csak optikai csalódás. Persze nem akarunk ünneprontóak lenni, mindenkinek meghagyjuk a lehetőséget, hogy higgyen a csodában. Mi is alig várjuk már a decembert és a Mikulást.

A magyar labdarúgó-válogatott teljesítménye szinte mindenkit érdekel az országban. Ráadásul az utóbbi időszakban, Dárdai Pál irányításával az eredmények is jönnek. A harmadik helyen állunk a selejtezőcsoportban, s még a közvetlen kijutást érő első két hely megszerzésére is van esélyünk.

Hogy mennyire figyeli a közvélemény a magyar csapat minden rezdülését, arra bizonyíték a ma a különböző socialfelületeken elterjedt rejtély: vajon hogy került a győztes gólt szerző Stieber Zoltánra a 10-es mez a találkozó utáni ünnepléskor?

És a meccs után a 10-esben. Vagy nem? (Fotó: MTI)
És a meccs után a 10-esben. Vagy nem? (Fotó: MTI)

A Trollfoci csinált geget, két képből készített montázsán az egyiken 18-asban, a másikon (látszólag) 10-esben szerepel Stieber.

Ezután a magyar sportmédia több szereplője is hatalmas rejtélyként számolt be az esetről. Az ugye még elképzelhető lenne, hogy Stieber felvette a 10-es mezt, ami eredetileg Gera Zoltáné, de ez nem adna magyarázatot arra, hogy a győztes bombát megeresztő játékosunk neve hogy került fel a Fradi középpályásának mezére.

Na most mi nem annyira hiszünk a parajelenségekben, s ezt a hype-ot sem igazán értjük. A magyarázat ugyanis szerintünk sokkal egyszerűbb. Amikor dobálnak egy játékost, akkor bármennyire is hihetetlen, akár még a meze is meggyűrődhet. Ha pont a 8-as szám közepén keletkezik a fodor, akkor bizony abból könnyen 0-s lehet – látványra.

Persze az olvasók helyett nem szeretnénk dönteni. Tudjuk, hogy például vannak, akik aura hegedülésre járnak. A spirituális dolgokban is sokan hisznek, így akár Stieber számcseréjére is lehet valami, a logikustól igen távol álló, akár földön túli magyarázat.

Önök szerint mi a megoldás? Mindenesetre egy videót azért beteszünk, amit bizonyos időben megállítva jól látható az a 18-as. Meg persze a 10-es is, ha éppen úgy akarjuk.


SZAVAZÁS

Ön szerint mi okozta Stieber számcseréjét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
11 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik