Finn–magyar: a FIFA elterelheti a hazaiak sztárjának figyelmét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.08. 16:14
Orosz sajtóértesülés szerint a finn válogatott Roman Eremenkónak 5.6 millió euró kompenzációt kell fizetnie korábbi klubjának, a Rubin Kazany labdarúgócsapatának, amiért 2014 nyarán egyoldalúan felbontotta a szerződését, hogy aláírhasson a CSZKA Moszkvához.

Roman Eremenkót 2014 augusztusában még tíz hónapig szerződés kötötte a Rubin Kazanyhoz, ő azonban egyoldalúan felbontotta a megállapodást, majd négy évre aláírt a CSZKA Moszkvához.

A Rubin nem hagyta szó nélkül az esetet, a Szport-Ekszpressz szerint 19 millió euró kompenzációt követelt Eremenkótól, valamint a tatárföldi klub azt is szerette volna elérni, hogy a 28 éves támadó középpályást tiltsák el 4 hónapra, a CSZKA Moszkva jogait pedig korlátozzák a következő két átigazolási szezonban.

A TASZSZ hírügynökség szerint csak részben teljesült a kazanyiak kívánsága, ugyanis a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) „mindössze” 5.6 millió euró megfizetésére kötelezte Eremenkót, akit viszont más módon nem büntettek meg, és a CSZKA Moszkvát sem.

A moszkvai születésű, 66-szoros finn válogatott Roman Eremenko jelenleg az északi ország nemzeti csapatával készül a Magyarország elleni szombati Eb-selejtezőre.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik