Finn–magyar: Túl jól sikerültek az edzések – Dárdai

Vágólapra másolva!
2015.06.12. 09:45
null
Juhász Roland szereplése kérdőjeles, de a kapitány szerint a védő vállalja a játékot szombaton (Fotó: Korponai Tamás)
Elutazott Finnországba a szombaton idegenbeli Eb-selejtezőn pályára lépő magyar labdarúgó-válogatott. Dárdai Pál szövetségi kapitány a repülőtéren értékelte a csapat mögött álló hét munkáját, de elmondta azt is, hogy a sérüléssel bajlódó rutinos páros, Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland vélhetően vállalja a játékot.


„Túl jól sikerültek az edzések, nem tudok panaszkodni, mindenki tette a dolgát – nyilatkozta a szövetségi kapitány. – Nem is szeretem, amikor ennyire összepasszolnak a dolgok, az ember már várja, hogy valamikor legyen egy rosszabb edzés, egy gyengébb nap, nehogy aztán a meccs napján jöjjön ki. Napi egyeket edzettünk, pontosan tudom, milyen összerakni egy edzőtábort a szezon végén. A napi két edzés már klubszinten sem működik a szezon utolsó két-három hetében, mert a szervezet már kezd leépülni. Azt az egy edzést meghúzták a játékosok, koncentráltak voltak, nagyon rendben volt. Ilyenkor több játékosnak egészségügyi problémája szokott lenni, erre az egy meccsre még őket is össze kellett rakni.”

Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland sérülése bizonytalanná tette a két rutinos ember szerepeltetését, a kapitány róluk annyit mondott: vélhetően mindketten vállalják a játékot, de ebben számára edzőként az a rizikó, hogy öt perc után cserélni kell.

„Ezt egy edzőnek be kell kalkulálni, de be kell kalkulálnia annak a játékosnak is, aki a helyére beállhat. Neki mentálisan már előre fel kell készülni erre a lehetőségre. Amikor megbeszélésünk van, mindenkinek elmondom, hogyan edzett a héten, a meccsen hogyan készüljön, mire számítson, mire figyeljen, ha éppen menet közben kell beállnia. Eddig sem volt probléma, ha valakinek be kellett állnia, jól szoktak beszállni a srácok.”

A szakember a taktikáról nem árult el részleteket, de a találkozó forgatókönyvét sem próbálta meg előre megtervezni.

„Hiába van egy mérkőzéstervünk, és ígérem be a letámadást húsz percig, ha aztán a harmadik percben úgy alakul a találkozó, hogy mégsem tudsz letámadni. Játékosként is volt olyan, hogy a Herthában megfogadtuk: tizenöt perces pressinget csinálunk, benyomjuk az ellenfelet. Aztán közben a saját térfelünkről nem jöttünk ki. Nem szeretek ígérni, a srácok fel vannak készítve, remélem, hogy jól sül el a mérkőzés. Ugyanúgy, ahogy a Litvánia elleni első félidő is. Minden mérkőzés más. Nekem az a fontos, hogyha a tizenegy labdarúgóból nyolc jól játszik, akkor sikerült felkészítenünk őket. Ha viszont egyik sem úgy játszik, akkor én valamit elrontottam.”

DÁRDAI PÁL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA VÁGATLANUL



A szövetségi kapitány továbbra sem nevezte meg, hogy melyik kapussal kezd, azt viszont megerősítette, hogy két csatárral állunk fel.

„Mondtam, hogy győzni szeretnénk Finnországban, mert négy ponttal terveztünk a tavaszra. Akkor van értéke a görögök elleni pontnak, ha most hármat tudunk hazahozni. De ha döntetlent játszunk, akkor sincs probléma. Sőt! Ha kikapunk esetleg, akkor sem. Mindig van remény, esély, de ha azt szeretnénk, hogy továbbra is érdekes legyen a csoport, sűrű maradjon az élmezőny, akkor most három pontot kell szereznünk.”

A mai érkezés után pályabejárást tart a válogatott, amely hatvan perces, könnyített edzéssel hangol a holnapi Eb-selejtezőre. A kapitány reményei szerint senki nem sérül meg, így sorrendben jöhet egy jó alvás, séta, ebéd, megbeszélés, majd a meccs.

ÍGY VÁRJA KÁDÁR TAMÁS ÉS NÉMETH KRISZTIÁN A FINNORSZÁGI MÉRKŐZÉST

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik