Válogatott: Sallói sejtelmes nyilatkozata - Dárdai marad?

Vágólapra másolva!
2015.06.14. 22:07
Sallói István, a magyar válogatott megfigyelője volt az M1 vendége, ahol a finn–magyar mérkőzésről is beszélt, de érintette Dárdai Pál szövetségi kapitány jövőjét is.

„Ha egy titkot megoszthatok, nekem azt mondta a mérkőzés előtt, hogy a Jóisten kezében van a sorsa: ha nyerünk, akkor marad. Nyertünk…” – idézi a magyarlelato.com Sallói M1-en elhangzott mondatát.magyarlelato.com Sallói M1-en elhangzott mondatát.

A sejtelmes Sallói-nyilatkozatból akár arra is következtethetünk, hogy Dárdai Pál marad a szövetségi kapitány (ezt erősíti Dárdai azon kijelentése is, hogy „szereti befejezni, amit elkezd”, illetve „őt innen nagyon nehéz kiszakítani, magyar szíve van”). Igaz, a Herthát is irányító szakember a finnek elleni meccset követően azt is mondta, nem tudja, hogy mi van a szerződésében.

Mint ismert, a berlini B. Z. és a Bild internetes kiadása a Finnország elleni selejtező előtt arról írt, hogy Dárdai Pál a találkozót követően feláll a magyar válogatott kispadjáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik