Eb 2016: Magunknak tettük nehézzé a helyzetet – Juhász

Vágólapra másolva!
2015.09.08. 08:30
A Románia elleni hazai Eb-selejtező első félidejében sérülés miatt lecserélt Juhász Roland szerint a válogatott nagyon nehézzé tette a saját helyzetét az Európa-bajnoki selejtezősorozatban azzal, hogy a románok után Észak-Írországgal is döntetlent játszott, és nem tudott közelebb kerülni csoportriválisaihoz.

„Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, magunknak tettük nehézzé. Hat pontot kell szereznünk az utolsó két csoportmeccsen, meglátjuk, mire lesz elég. A pótselejtezős ellenfelek közé nagyon erős csapatok kerülhetnek” – mondta Juhász Roland a DIGI Sport Reggeli Start műsorában.Juhász Roland a DIGI Sport Reggeli Start műsorában.

„Nehéz leírni, milyen állapotban néztem végig a mérkőzést. Nem voltunk nyomás alatt. Az első félidőben elsősorban a védekezés stabilabbá tételére összpontosított a csapat, így nem maradt energia a támadások felépítésére, a másodikban tudtunk újítani. A magyar csapat irányította a második félidőt – mondta Juhász, majd a gólról is beszélt. – Fegyelmezetlenség , figyelmetlenség okozta a gólt. Tudtuk, hogy az északír válogatott szabadrúgásokból, szögletekből, beívelésekből erős. A meccs előtt osztjuk el, kinek kivel mennie a pontrúgásoknál. Nem tudom, ki kapta Laffertyt, túl sok északír feljött az utolsó percben, talán nem volt idő elosztani, ki kire figyeljen.”

Juhász Rolandot arról is kérdezték, miért hiányozhatott Dárdai Pál a csapat mellől.

„Palinak van egy extra tulajdonsága, elhiteti a játékosokkal, hogy ők a legjobbak. Úgy fel tudja tüzelni a csapatot, hogy mindenki azt érezte, képes a szükséges extrára. A magyar nyelv is abszolút döntő, és azt is ki kell emelni, hogy mivel a válogatott nagyon ritkán és rövid ideig jön össze, keveset vagyunk együtt, nehéz állandósítani a csapategységet. Pali viszont így is meg tudta oldani, hogy a csapatszellem tökéletes legyen” – mondta Juhász Roland.

A válogatott tétmérkőzésen 588 percen át nem kapott gólt, s két percre volt attól, hogy sorozatban hat mérkőzést teljesítsen kapott gól nélkül. Ugyanakkor támadásban nincs meg az a plusz, hogy az erős védekezés győzelmeket eredményezzen. Juhász szerint ez nem véletlen.

„A védekezésünk valóban nagyon összeállt, de emiatt egyrészt a védők sem tudják segíteni a támadásokat, másfelől a középpályások energiáját is felemészti, hogy hátul kell segíteni. A szervezett védekezés az alap, ebből lehet építkezni. Finnországban ennek köszönhetően uraltuk a meccset, de a két szeptemberi selejtezőn csak a belfasti második félidő hozta vissza ugyanezt” – mondta Juhász, aki kiemelte, örül a pénteken a helyére beálló Guzmics Richárd jó teljesítményének.

„Nem kis teher volt rajta, nehéz volt neki a romániai meccs óta, megmutatta, hogy nem véletlenül van a válogatottban” – mondta Juhász.

Legfrissebb hírek

Nemzeti Sportrádió: Juhász Roland szerint Szalai Attila nagyon jó döntést hozott

Légiósok
2025.01.13. 11:27

Juhász Roland: A sportvezetői karrier egyelőre szünetel

Magyar válogatott
2025.01.08. 06:39

Lisztes Krisztián és Vancsa Zalán sem kapott meghívót az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2024.10.03. 13:13

A belga Philippe Rommens Fradi-bravúrban bízik

Európa-liga
2024.09.24. 17:40

Juhász Roland: A Fradi most esélyesebb az Anderlechtnél

Európa-liga
2024.09.23. 20:25

Juhász Roland szerint a spanyolok nyerhetik meg az Eb-t, az osztrákoktól meglepetést vár

Foci Eb 2024
2024.07.01. 18:55

Padel: új szponzor is segíti a magyarországi fejlődést

Egyéb egyéni
2024.06.07. 13:49

Amikor Cristiano Ronaldo remegett az ikszért Magyarország ellen – íme, a 2016-os Eb legjobb meccse!

Képes Sport
2024.06.02. 13:31
Ezek is érdekelhetik