Válogatott: a norvégok Wengerhez hasonlították Storckot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.13. 10:08
A Dagbladet norvég napilap újságírója mobiltelefonon mutatta meg Bernd Storcknak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának a pótselejtező első meccsén (0–1) történt tizenegyesgyanús szituációt. A német edző udvariasan kitért a válasz elől, a Dagbladet pedig ezzel Arsene Wengerhez, az Arsenal francia menedzseréhez hasonlította.

A Dagbladet – és a norvég sajtó nagy része – szerint Mark Clattenburg játékvezető nem adott meg egy tizenegyest, amikor Omar Elabdellaouit Kádár Tamás lerántotta a tizenhatoson belül.

A sajtótájékoztatón Storckot megkérdezték az esetről, s udvariasan azt mondta: „nem láttam az esetet”. A Dagbladet honlapján azt írja, Storck húzott egy „Arsene Wengert” – utalva arra, hogy az Arsenal legendás menedzsere általában így reagál – persze több ezer edzőhöz hasonlóan –, ha csapata megúszott egy tizenegyest.

Néhány perccel később norvég újságírók a vegyes zónában mobiltelefonon megmutatták a magyar kapitánynak a felvételt, s Storck ekkor bőbeszédűbb volt, de sokat nem sikerült kiszedni belőle.

„Mit akar, mit mondjak? – kérdezett vissza Storck. – Nem értékelem a játékvezetők munkáját, nem voltak könnyű helyzetben, nem látták tisztán a jelenetet. Azt akarja, kimondjam, hogy tizenegyes volt vagy sem? Ma este nem beszélek erről.”

Clattenburg sípja néma maradt, utólag ezen nem lehet változtatni, de a futball szépsége, hogy vitatkozni viszont évekig lehet. Ön szerint tizenegyest kellett volna ítélni az esetnél?

SZAVAZÁS

Ön szerint 11-est kellett volna ítélni Elabdellaoui esésénél?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik