Válogatott: Érettebb futballt jelenítettünk meg – Egervári

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.15. 11:43
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya az Európai Fiatalok Fórumának vendégeként elemezte a magyar–norvég Európa-bajnoki pótselejtezőt, valamint szót ejtett Bernd Storck munkájáról is – számolt be az eseményről a Magyar Nemzet.

Egervári Sándor szerint a mostani norvég válogatott egy fiatal társaság, amely a rutinszerzés jelszavát tűzte zászlajára, fókuszában a 2018-as világbajnokság áll. Nekünk azonban jóval tapasztaltabb labdarúgóink vannak, amely a visszavágón is sokat érhet.

„Érettebb futballt jelenítettünk meg, a mérkőzés hatvan-hetven perce inkább arról szólt, amit mi szerettünk volna, megbecsültük a labdát – idézi Egervári Sándort az mno.hu. – Az alkalmazott stratégia, meghozta a győzelmet.”

A 65 éves edző szót ejtett az összecsapás egyik hőséről, a győztes góllal debütáló Kleinheisler Lászlóról, valamint vele kapcsolatban Bernd Storck meglepő döntéséről is.

„Szoktuk viccesen mondani, hogy kockázat nélkül nincs rizikó. Kleinheisler két hétig ott volt a csapattal, és a labdaéhsége, valamint a felmérés azt igazolhatta Bernd Storck számára, hogy jó állapotban van. Nem tűnt ésszerű döntésnek, de ez is bizonyíték arra, hogy ha nem vagyunk elegendő információ birtokában, nem tudunk egy ilyen döntéshez érdemben hozzászólni.”

Végül a vasárnap esti, budapesti visszavágó került szóba, amellyel kapcsolatban Egervári elmondta, az eltiltott Gera Zoltán helyett valószínűleg klubtársa, Nagy Ádám kap szerepet a kezdő tizenegyben.

„A norvégok teljesítménye az ő támadó harmadukban Oslóban nem volt olyan falat rengető, hogy attól tartanunk kellene. Gera Zoltán sárga lapok miatti hiányát megérzi a válogatott, hiszen az ő jelenléte a pályán megnyugtató a csapat számára.”

Legfrissebb hírek

Címlapsztori: arcpirító amszterdami pofon – tízéves a 8–1!

Magyar válogatott
2023.10.11. 07:19

Válogatott: Egervári Sándor a mai napig álmodik a 8–1-es vereséggel

Magyar válogatott
2023.09.18. 16:03

Sportrádió: Már az lenne a furcsa, ha kikapnánk egy klasszis csapattól – Egervári

Magyar válogatott
2022.09.24. 17:26

Videó: amikor Szalai a magyar futball egyik legdrámaibb beszédét tartotta...

Magyar válogatott
2022.09.21. 17:52

Hátsó füves futballmentő túra: három kapitány egy városban

Labdarúgó NB II
2022.07.26. 15:16

NB I: Ennek nem lett volna szabad megtörténnie – Egervári

Labdarúgó NB I
2022.05.16. 11:02

Indul a Hátsó füves futballmentő túra, újraélednek a falusi pályák

Labdarúgó NB I
2022.03.18. 10:03

NB I: „Az élet átírta” – a volt gólkirály kenyérdagasztás helyett lett edző Újpesten

Labdarúgó NB I
2022.03.06. 11:25
Ezek is érdekelhetik