Válogatott: Pál és én barátok vagyunk – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.12. 10:32
A Kicker című német lapnak adott nyilatkozatában Bernd Storck beszélt a Norvégia elleni csütörtök esti Eb-pótselejtezőről (kezdés 20.45, Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n), a magyar labdarúgó-válogatottnál folyó munkájáról, a keretben lévő játékosokról, saját maga és a nemzeti csapat közös jövőjéről. Az interjú magyar fordítása a Sport Tv honlapján jelent meg.

– Ma Norvégiában kell fellépnie Magyarországgal. Még mindig ötven-ötven százalékosnak látja a továbbjutási esélyeket?
– Természetesen. Jóllehet a norvégok a favoritok, ha megnézzük, hol szerepelnek a játékosaik. De ugyanannyi esélyünk van. A selejtezőben jó eredményeket értünk el, biztosan álltunk a lábunkon. Nekik is meg kellene verniük bennünket. Fejlődni akarunk, irányítani, nem csupán reagálni. Birtokolni szeretnénk a labdát, nem pedig a „rúgd és fuss!" módszert alkalmazni. Jó úton járunk.

– Nem zavarja, hogy Magyarország évtizedek, pontosabban szólva 1981 óta nem tudott nyerni Norvégia ellen?
– Nem, egyáltalán nem. Nem gondolok rá, nem is érdekel. Csak a jelenre gondolunk, nem a múltra. A mostani generáció számára a playoff történelmi eredmény.

– A mostani felkészülés során van először ön mellett Andy Möller, illetve Holger Gehrke kapusedző. Mit remél tőlük?
– Még profibbá akartuk tenni a szakmai munkát. Ezért fontosak mindketten. Inspirációt és új ötleteket hoznak. Andy az eredményeinek köszönhetően motiválhatja a játékosokat, segíthet nekik. Holger a nagy tapasztalatával új lendületet adhat a kapusoknak. Ebben a fázisban ez nagyon fontos.

– Oslóban le kell mondania a sárga lapok miatt eltiltott Juhász Rolandról, a védelem főnökéről. Lehet egyáltalán pótolni a rutinos játékost?
– Igen, ez már korábban megmutatkozott, legutóbb akkor, amikor Románia ellen sérülés miatt kivált. Akkor a Wisla Kraków-t erősítő Guzmics személyében fiatal játékos jött be, aki megállta a helyét. Nagyon erős a fejjátéka – erre szükségünk less a norvégok ellen. Így nyugodtan veszem tudomásul Juhász hiányát.

– Két Bundesliga-profi, Szalai Ádám és Stieber Zoltán személyében két olyan játékost is meghívott, aki alig jut szóhoz klubjában. Ez azt is mutatja, milyen kevés lehetősége van a válogatásnál?
– Ezt nem így látom. Magyarországon is vannak tehetséges játékosok. Ádámot láttam a Hamburg ellen futballozni, nagyon tetszett. Sokat dolgozik a letámadásnál, ami a csapat szempontjából nagyon fontos. Különösen Norvégiában lesz rá szükségem, mert tudja, hogyan segíthet a csapatnak. Stieber Zoltán pedig a jelenlétével jót tesz a csapatnak, pozitív beállítottságú. Könnyedségével, gyorsaságával nagyon fontos a számunkra. Biztosan segít nekünk.

– Hogyan érzi, Böde Dánielt kötelező volt meghívnia, mert a Feröer elleni két góljával tulajdonképpen megmentette a playoffbeli szereplést?
– Nem, nem érzem, hogy kényszer lett volna. Böde egyértelműen egy tizenhatoson belüli játékos, aki a playoffban mindenképpen a hasznunkra válik. Megpróbálom a maximumot tenni a csapatért. Böde a tizenhatosra termett, de nem hiszem, hogy Oslóban olyan sokat lennénk a tizenhatoson belül. Harcmodora a hazai mérkőzésen jobban érvényesülhet.

– Mit kíván a 39 éves Király Gábornak a századik válogatott mérkőzésére Oslóban?
– Kapott gól nélküli meccset. Ez nagyon fontos egy kapusnak. Király Gábor nagyszerű személyiség, játékban van, tapasztalt. Számára kihívás, hogy Franciaországba vezesse a csapatot.

– Magyarországon meglepve fogadták, hogy olyan fiatalokat is behívott a playoffra, mint Kleinheisler László. Ő még a Videotonban sem állandó tag. Mi késztette erre a lépésre?
– Jó kérdés. Az elmúlt héten sok olyan játékost meghívtam, aki nem jut szóhoz a klubjában. Kleinheisler ragyogó játékos, Andy Möllernek is ez róla a véleménye. Más oka van, hogy nem játszik a Videotonban, a szerződésével függ össze. Az U21-ben ragyogó volt. Csúcsszínvonalon van, gyors, kétlábas és agresszív.

– Magyar szövetségi kapitányként tulajdonképpen nehéz helyzetben van, mert legutóbb, ahogyan előtte mindig, az elődjét, Dárdai Pált ünnepelték.
– Csak hogy tisztázzuk: Pál és én barátok vagyunk, ő javasolt sportigazgatónak. Utána közösen találtuk meg a megoldást, ki folytathatja az ő eredményes munkáját. Pál a nyáron már nem folytathatta. Tudtam, hogy átkozottul nehéz lesz a srácokat eljuttatni a playoffig. Mindent a magyar labdarúgás érdekében teszek, nem a sajátoméban. Az a megbízásom, hogy profibbá tegyem a labdarúgást. A válogatottnál még csak állandó edzők sem voltak. De az is világos, hogy Pál a múltja alapján nagyon megbecsült ember. Egyetlen magyar csapat sem szerepel már a nemzetközi porondon, emiatt már az is kisebb csoda, hogy eljutottunk a playoffig.

– Nem fél attól, hogy ha rossz eredménnyel zárul a rájátszás, mindkét állását elveszíti, és az edzői munkája mellett a sportigazgatóinak is búcsút inthet?
– Nem pazarolok időt ilyen gondolatokra. Sajnálatosnak találnám, ha a most elindított folyamatot leállítanák. Nyitnunk kell, és Magyarországot vissza kell vezetnünk a nagy nemzetek közé. Függetlenül az én személyemtől.

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰK KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool – Anglia), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe – Spanyolország)
Védők:
Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion – Svájc)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Videoton FC), Kovács István (Videoton FC), Nagy Ádám (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
André Hansen (Rosenborg), Rune Jarstein (Hertha BSC – Németország), Örjan Nyland (Ingolstadt – Németország)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg – Németország), Tom Högli (FC Köbenhavn – Dánia), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar – Oroszország)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg – Ausztria), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz Pireusz – Görögország), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar – Hollandia), Stefan Johansen (Celtic FC – Skócia), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach – Németország), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha BSC – Németország), Alexander Tettey (Norwich City – Anglia), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla – Spanyolország)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth – Németország), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország (Tv: M4)
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia (Tv: M4)

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK

November 13., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Írország (Tv: Sport1)
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina (Tv: Sport1)

November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia (Tv: Sport2)
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna

November 14., 20.45: Svédország–Dánia (Tv: Sport2)
November 17., 20.45: Dánia–Svédország (Tv: Sport1)

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

Finnország–Magyarország 0–1 (Stieber Z. 82.)
Magyarország–Románia 0–0
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)
Magyarország–Feröer 2–1 (Böde 63., 71., ill. Jakobsen 11.)
Görögország–Magyarország 4–3 (Sztafilidisz 5., Tahcidisz 57., Mitroglu 79., Kone 86., ill. Lovrencsics 26., Németh K. 54., 76.)

NORVÉGIA SZEREPLÉSE A 2016-OS EB SELEJTEZŐSOROZATÁBAN

Norvégia–Olaszország 0–2 (Zaza 17., Bonucci 62.)
Málta–Norvégia 0–3 (Daehli 22., J. King 26., 49.)
Norvégia–Bulgária 2–1 (Elyounoussi 14., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 43.)
Azerbajdzsán–Norvégia 0–1 (Nordtveit 25.)
Horvátország–Norvégia 5–1 (Brozovic 30., Perisic 54., Olic 66., Schildenfeld 87., Pranjic 94., ill. Tettey 81.)
Norvégia–Azerbajdzsán 0–0
Bulgária–Norvégia 0–1 (Forren 57.)
Norvégia–Horvátország 2–0 (Berget 51., Corluka 69. – öngól)
Norvégia–Málta 2–0 (Tettey 19., Söderlund 52.)
Olaszország–Norvégia 2–1 (Florenzi 73., Pelle 82., ill. Tettey 23.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik