A Párizs melletti Charentonneau rövid, széles és állítólag az egyik kapu felé kissé lejtő (!) pályáján lejátszott mérkőzést a magyar válogatott simán, 3:0-ra megnyerte. Mindhárom gólt Schlosser Imre szerezte, kettőt még lejtő irányban – azaz az első félidőben. Az FTC-t erősítő Slózinak ez volt a második mesterhármasa a válogatottban. FRANCIAORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0:3 (0:2) 1911. január 1., Charentonneau, 2032 néző MAGYARORSZÁG: Sipos Ernő – Révész Béla, Szendrő Oszkár – Bíró Gyula, Kürschner Izidor, Takács Dániel – Weisz Ferenc, Károly Jenő, Koródy Károly, Schlosser Imre, Borbás Gáspár. Szövetségi kapitány: Minder Frigyes Gólszerző: Schlosser (10., 31., 49.) |
BIZONY, JÁTSZOTTAK!
Több mint száz éve, 1910 és 1911 fordulóján történt: a magyar labdarúgó-válogatott 15 játékossal – betegségek, folyamatban lévő átigazolások (!) és eltiltások miatt jócskán tartalékosan –, néhány vezetővel, újságíróval, valamint önköltséges kísérővel kiegészülve Bécs érintésével elvonatozott az idei Európa-bajnokság „fővárosába”, Párizsba!
Az új esztendő első napján egy addig csak hírből ismert rivális, a francia nemzeti csapat volt a mieink ellenfele.
„AZ ELSŐ NAGY KIBÓKLÁSZÁS”
A magyar válogatott történetének filmje már nyolc éve pergett, lejátszottunk 27 mérkőzést, de csupán öt ellenfelet ismertünk testközelből: Ausztria és Csehország volt a két „állandó játszótárs”, rajtuk kívül az angol, a német és az olasz nemzeti csapattal mérkőztünk meg.
De nem csak az új ellenfél és a rendkívüli időpont miatt volt történelmi az 1911. január elsejei mérkőzés: a magyar válogatott e túra kedvéért hagyta el először az Osztrák–Magyar Monarchia területét – avagy a Nemzeti Sport kiküldött tudósítója, Dobák Emil dr. megfogalmazásában: ez volt a csapat „első nagy kibóklászása külföldre”!
Nem csoda, hogy a meccs előtti napon „játékosaink járták, járták Párizst, szomjas szemmel és szomjukat sűrűn oltogatva, órákon át csatangolva”.
DE KIK AZOK A FRANCIÁK?
A megelőző napok fáradalmai dacára a hárommérkőzéses túra első felvonása teljes sikerrel zárult – de vajon mennyit „ért” akkoriban a franciák 3:0-s legyőzése? Korántsem annyit, amennyit manapság érne.
Akkoriban még több szervezet viaskodott a francia futball képviseletéért, a nemzeti válogatott kijelölésének és szerepeltetésének jogáért. Ennek is betudható, hogy a mieink elleni mérkőzést megelőzően majdnem három éve nem nyert a Franciaország nevében pályára lépő csapat: tíz meccs, tíz vereség, nyolc szerzett gól ellenében nyolcvan kapott…
A mieink elleni mérkőzés kedvéért fegyverszünet köttetett a hatalomért viaskodók között, ami, ha másra egyelőre nem is, a nagy verés elkerüléséhez elég volt.
TOVÁBB MILÁNÓ FELÉ
Győztes küldöttségünkre „hosszú, keserves, ásítgatással, kártyázással, tájbámulással, énekelgetéssel, bóbiskolással” telő vonatozás várt Milánó felé (Rejtő, Lukács, Szepesi: Felejthetetlen 90 percek) – de hol van ez ahhoz a várakozáshoz képest, amiben az utókor részeltetik immár majdnem negyven esztendeje?
Merthogy legutóbb 1976 májusában győztük le a franciákat. A Fekete László góljával 1–0-ra megnyert budapesti mérkőzés óta ötször találkoztunk – és mind az ötször kikaptunk tőlük.