Válogatott: a Puskás Intézeté lett a Grosics-hagyaték

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.04. 22:00
Születésének 90. évfordulóján az örökösök döntése nyomán a Puskás Intézethez kerültek Grosics Gyulának, az Aranycsapat kapusának sportpályafutásával kapcsolatos trófeái, emlékei és relikviái.

A Puskás Intézet csütörtöki közleménye szerint a 2014-ben, 88 esztendős korában elhunyt legendás labdarúgó egykori kérésének megfelelően került a hagyatéka az intézményhez.

A több száz tételből álló gyűjtemény Grosics egész pályafutását felöleli, olyan emblematikus tárgyakat foglal magában, mint az olimpiai aranyérem, a világbajnoki ezüstérem, három világbajnokság emlékei, különféle állami kitüntetések, a Nemzet Sportolója oklevél és a Prima Primissima-díj.

„Édesapánk igyekezett a lehető leggondosabban megőrizni hallatlanul sikeres sportpályafutása tárgyi emlékeit, trófeáit, és bár sok mindent elajándékozott vagy jóhiszeműen kölcsönadott életében, nagyon gazdag gyűjteménnyel tudjuk gyarapítani a Puskás Intézet fantasztikus anyagát. Biztosak vagyunk abban, hogy jó kezekben lesznek Grosics Gyula sportrelikviái a magyar futball hagyománya iránt elkötelezett szakemberek felügyelete alatt a Puskás Intézetnél, ahova a tárgyakat maga édesapánk is szánta” – olvasható a kapus három lányának közös közleményében.

A Puskás Intézet a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián működő archívum, múzeum, tudományos központ. A Puskás-gyűjtemény tavaly kiegészült a korábban Bodnár György tulajdonában lévő anyaggal, amely többnyire Puskás Ferencnek élete utolsó húsz évében összegyűlt kitüntetéseit, ajándékait, személyes tárgyait tartalmazza. A felcsúti gyűjtemény azóta bővült többek között Csanádi Árpád, Sebes Gusztáv és Deák Ferenc labdarúgással kapcsolatos hagyatékával.

Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
Tegnap, 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik