Semmi kétség afelől, hogy Nikolics Nemanja a 2015–16-os idény magyar légióssztárja: a varsói Legia csatára egy hatalmas lendülettel bevette a lengyel Ekstraklasát, ontja a gólokat, adja a gólpasszokat és minden lehetősége megvan rá, hogy olyan szezont zárjon, amelyet magyar támadótól már nagyon régen nem láttunk. Nyáron Európa-bajnokság, ha Nikolics játszik – és jól játszik –, megsokszorozhatja értékét és az általa kiváltott érdeklődést, Lengyelországból már egy topligába léphetne tovább.

A fentiek alapján Nikolicsnak kirobbanthatatlannak kellene lennie a magyar válogatott kezdőcsapatából. A zentai születésű támadó azonban egyelőre azért küzd, hogy bekerüljön a kezdő tizenegybe, Bernd Storck pedig azzal a kérdéssel, hogy miként tudná kihasználni Nikolics kiváló képességeit. A Nikolics-dilemma egy megoldandó kihívás a válogatottnál az Európa-bajnokság előtt.

A NIKOLICS-DILEMMA

A dilemma nem állna fenn, ha Nikolics Nemanja válogatottbeli eredményessége megközelítené a klubjában nyújtottat, ám ha megnézzük a csatár karrierstatisztikáit, látványos kettősségre bukkanhatunk. Nikolics gól/mérkőzés átlaga pályafutása során csaknem 0.6 (0.578, beleszámítva az alacsonyabb osztályú meccseket – a grafikákon az élvonalbeli mutatók szerepelnek), teljesítménye állandó – 2008 óta csak egy bajnoki szezonban ért el tíznél kevesebb gólt –, a mai futballban aranyat ér egy hasonló támadó. Viszont óriási a különbség Nikolics hazai (legyen az magyar vagy lengyel) és nemzetközi (legyen az kupaszereplés vagy válogatott) eredményessége között. Beszéljenek a számok!

Nikolics minden hazai küzdelemsorozatban 0.6 fölötti átlagot mondhat magáénak, ez kiemelkedő. Reálisan nézve – az ellenfelek játékereje miatt – ennek megismétlését nem is lehet elvárni a nemzetközi porondon, azonban a harmadára, 0.2 közelébe visszaesett „termelékenység” a vártnál nagyobb zuhanás.

Nézzünk meg egy másik mutatót, amely azt mutatja, hány perc kell Nikolicsnak egy gól eléréséhez a hazai és a nemzetközi porondon – ez valamivel igazságosabb indikátor, mivel figyelembe veszi, hogy a csatár a válogatottban klubjaihoz képest jóval kevesebb játékidőhöz jut.

A különbség ugyanilyen látványos. Mi okozhatja?

———————————————————— × ————————————————————

MÁS KÁVÉHÁZ

Adjuk át a szót Nikolicsnak, aki a Nemzeti Sportnak adott interjújában a következőképpen fogalmazott a kettősségről.

„Mindenki azt várja tőlem, hogy ugyanúgy teljesítsek a válogatottban, ahogy a klubcsapatomban, a két együttesben azonban más stílusban játszunk. Ezt nem kifogásként akarom felhozni, ez így van. Ha valaki megnézi, hogyan játszom egyik, illetve a másik helyen, láthatja a különbséget. Szeretnék a nemzeti tizenegyben is ugyanolyan eredményes lenni, de tisztában vagyok vele, ott nem jönnek úgy a gólok, mint Lengyelországban. Én lennék a legboldogabb, ha másképp lenne."

Nikolicsnak természetesen igaza van. A válogatott csatár 2010 tavasza óta kizárólag olyan klubokban szerepelt – Videoton, most pedig a Legia –, amelyek bajnokságuk meghatározó csapatai közé tartoznak, korábban pedig a középcsapat Kaposvárban futballozott. A Videoton és a Legia is nagy csapatként lép fel hazai színtéren: általában domináns és kezdeményező szerepet játszanak, ebből következik, hogy a félelmetesen jó „gólszimatú” Nikolicsnak is sokkal több lehetősége adódik mérkőzésenként.

A kocka azonban fordul a nemzetközi színtéren – a saját terepén kezdeményező csapatból gyakran reaktív csapat lesz, alkalmazkodva az ellenfelek nagyobb játékerejéhez. Nézzünk egy idei példát!

A Legia a lengyel élvonalban átlagosan mérkőzésenként 14.1-szer kísérletezik gólszerzéssel az Ekstraklasa hivatalos statisztikája szerint, labdabirtoklása pedig átlag 54 százalék. Nikolics 28 meccsen 25 gólnál jár, mérkőzésenként kicsit több mint háromszor próbálkozik gólszerzéssel. Ha megnézzük az Európa-liga csoportkörét (erre van teljes részletességű kimutatás), az UEFA adatai jelentős visszaesést jeleznek labdabirtoklásban, kísérletek átlagos számában, Nikolics kísérleteinek száma ezzel párhuzamosan csaknem a felére zuhan vissza, góljai pedig elapadnak.

Mivel Nikolics funkciója rendkívüli gólérzékenysége miatt poacher (azaz lesipuskás – később erről bővebben is lesz szó) a pályán, bizonyos mértékig ki van szolgáltatva a mögötte játszóknak. Nem irtózatos fizikai ereje vagy kiemelkedő sebessége emeli más csatárok fölé, hanem a helyzetfelismerése, az üres területek befutása, jó reakciói, „szimata” és gólérzékenysége. Magyarul, ha csapata keveset veszélyeztet, akkor az is kevéssé valószínű, hogy Nikolics gólerős lesz, mert magának nehezebben teremti meg a lehetőséget. A csapat játéka közvetlenül hat Nikolics gólerősségére.

Valószínűleg ez áll a látványos kettősség hátterében.

———————————————————— × ————————————————————

VÁLOGATOTT KÉRDÉSEK

A magyar válogatott Eb-selejtezős mutatói sokkal inkább a Legia El-csoportkörbeli számaival mutatnak párhuzamot, mint a bajnoki adatokkal. A nemzeti csapat a kvalifikáció során meccsenként átlagosan 11-szer kísérletezett kapura lövéssel, átlagos labdabirtoklása 46 százalék. Mindkettő reaktív csapatra utal. Ez a szerep viszont egyben azt is előrevetíti, hogy Nikolicsnak kevés lehetősége lesz és kevés gólt szerez, ha az előző részben tett megállapítás helytálló.

Pontosan ez is történt. Nikolics keveset volt a pályán a selejtezőkön (41 percet kapott átlagban), viszont nem is volt veszélyes: gólt nem szerzett, a 9 meccsen az UEFA statisztikája szerint csak 11-szer kísérletezett kapura lövéssel. Egynél többször csak egy meccsen, Feröer ellen – hatszor – pont azon a találkozón, amelyen a magyar válogatott domináns és kezdeményező szerepet játszott.

A számok arra utalnak, hogy Nikolics a megszokott szerepkörében és centerben – kiemelkedő hazai eredményessége ellenére – a nemzetközi porondon nem tud ugyanolyan veszélyes lenni. Felhozhatnánk azt, hogy a válogatottban kevés lehetőséget kap, ám a Legiában sokkal több játékperc mellett ugyanez történik az európai küzdelmekben.

Nikolics eddig öt szövetségi kapitánynál (Egervári Sándor, a megbízott kapitány Csábi József, Pintér Attila, Dárdai Pál, Bernd Storck) kapott játéklehetőséget, ám csupán egyszer játszott végig mérkőzést, és kétszer egymás után senki sem állította még a kezdőcsapatba. Nem valószínű, hogy a kapitányok pikkelnének a csatárra – inkább azt érezhették, hogy a „poacher” szerepkör nem feltétlenül kompatibilis a reaktív csapatjátékkal. Priskin Tamás – aki 52 válogatott mérkőzéséből csak ötször volt végig a pályán – gól/meccs átlaga (0.33) majdnem duplája Nikolicsénak, és a keretben számításba vett csatárok közül Szalai Ádám (0.28) és Böde Dániel (0.36) is megelőzi „Nikót”.

———————————————————— × ————————————————————

TÍPUSOK ÉS SZEREPKÖRÖK

A válogatott játékfelfogása az Európa-bajnokságon aligha változik – valószínűleg Izland ellen lesz a miénk a kezdeményező szerep, Portugália és Ausztria ellen (legalábbis, amíg nem kerülünk hátrányba), nem. Bernd Storck bevallottan Nikolicstól eltérő stílusú és szerepkörű kezdő centert képzel el a válogatottban a mérkőzések többségén – akkor, amikor a magyar csapat hasonló játékerejű vagy erősebb ellenféllel kerül szembe.

A kapitány középcsatárban elsősorban Priskin Tamással, Szalai Ádámmal és Böde Dániellel számol, Nikolics kiváló képességeit ugyanakkor nyilván kamatoztatni akarja, és a horvátok elleni mérkőzésen láttuk egy új szerepkör megteremtésére az első kísérletet.

De először térjünk vissza a szerepkörökhöz – tekintsük át a magyar támadók típusait és szerepeit, segítségül hívva a Football Manager számítógépes játék definícióit, lévén ez adja a legrészletesebb bontást. A horvátok elleni kerettagokkal számoltunk.

———————————————————— × ————————————————————

TARGET MAN („célember”, center): általában nagy és erős, megtartja a labdákat, teret teremt a mélységből jövőknek. Lehet támadó szerepkörű (a mögötte levők feladata, hogy helyzetet teremtsenek neki, ekkor ő a támadójáték fókuszpontja): BÖDE DÁNIEL.

Lehet támogató (feladata a harc a védőkkel, a területek megnyitása, a neki előretett labdák megjátszása, nem ő a támadójáték fókuszpontja, így nem is elsődleges feladata a góllövés): SZALAI ÁDÁM.

POACHER (lesipuskás): a feladata eléggé leszűkített, gólt kell szereznie, az szinte mindegy, hogyan. Általában rendkívül jó helyzetfelismeréssel és megérzéssel bíró, a gólszagot érző, a kialakuló üres területekre besurranó játékos. A magyar válogatottban NIKOLICS NEMANJA.

ADVANCED FORWARD (előretolt csatár): nem feltétlenül nagy és erős, de mindenképpen a támadójáték fókuszában van. Általában mozgékonyabb és technikásabb, mint a target man, de ha fizikálisan megfelelő, akkor mindkét szerepbe beleillik. A magyar válogatottban PRISKIN TAMÁS.

DEEP-LYING FORWARD/SECOND STRIKER (mélységből induló csatár, visszavont csatár): két hasonló típusú támadóról beszélünk, mozgékony, technikás, szerepköre szerint támadó és támogató is lehet. A magyar válogatott egycsatáros formációt játszik, ritka, hogy visszavont támadó kerül a csatárposztra. De ez NÉMETH KRISZTIÁN eredeti szerepköre.

WINGER (szélső): azt teszi, amit egy szélsőtől várunk – elhúz, bead, gyorsaságára épít, együttműködik a csatárral és a mögötte levő hátvéddel, ha lehetősége adódik rá, betörésekre és lövésekre is vállalkozik. DZSUDZSÁK BALÁZS, ha balról indul. STIEBER ZOLTÁN, ha balról indul. GYURCSÓ ÁDÁM, ha jobbról indul.

INSIDE FORWARD (tükörszélső, inverz szélső): szélső, de nem a hagyományos módon – befelé indul (az így nyitott területet a szélsőhátvédnek kellene kihasználnia), és megpróbál összjátékot kezdeményezni, valamint kapura lőni. Gyakran ellenkező lábas, mint amilyen szélen játszik (bal oldali tükörszélső – jobblábas támadó és fordítva). A támadójáték fókuszpontjába szokott kerülni. DZSUDZSÁK BALÁZS, ha jobbról indul (mint a horvátok elleni meccs második félidejében), vagy NÉMETH KRISZTIÁN, aki az Egyesült Államokban is szélről induló támadót játszott, és a válogatottban is ezt teszi. STIEBER ZOLTÁN (jobbról indulva) és GYURCSÓ ÁDÁM (balról indulva) szintén játszik tükörszélsőt.

———————————————————— × ————————————————————

Storck kapitánysága alatt a támadásban alkalmazott formáció (ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert védekezésben és támadásban eltérhet a felállás) általában a 4–2–3–1, de volt már 4–1–4–1-es felállás is. Ez három kifejezetten támadó játékost jelent, a két szélsőt és a centert, valamint az egyik belső középpályás (leginkább Kleinheisler László) is kaphat támadó(bb) szerepkört. Három vagy négy támadóval számolhatunk tehát.

Adva van öt csatár – Priskin, Szalai, Böde, Nikolics és Németh –, valamint a szélsők köre (Dzsudzsák, Stieber, Gyurcsó, illetve ha egészséges, Lovrencsics). A csatárok közül Némethtel már inkább szélsőként kell számolni a nemzeti csapatban, de még így is marad négy csatár – egy helyre. Ez sok, ráadásul nem biztosít mindenkinek játéklehetőséget (Nikolics például a pótselejtezőket a kispadról nézte végig, és érthető módon nem is örült ennek). Storck elképzelésének egy target man típusú center felel meg leginkább, legalábbis amíg a mérkőzés eredménye nekünk kedvező, vagy semleges.

A csapat alapjátéka aligha változik az Európa-bajnokságig. Így két út van: vagy csak három csatárt visz el Storck az Eb-re (Némethtel szélsőként számolunk eleve), vagy megtartja a négyet, de egynek új szerepet talál. Ez az egy pedig úgy néz ki, Nikolics lesz. És itt jön a képbe Thomas Müller.

———————————————————— × ————————————————————

NIKOLICSBÓL MAGYAR MÜLLER?

A fenti bontásban egy szerepkörről nem tettünk említést. Ez az a szerep, amelyet Thomas Müller a német válogatottban és a Bayern Münchenben is betölt – és az, amelyben a jelek alapján Bernd Storck a második félidőben kipróbálta Nikolicsot.

Ez a szerepkör az úgynevezett raumdeuter, amely annyira „Müllerre szabott”, hogy inkább öndefiníciónak tűnik – nagyon kevés hasonló futballista van ugyanis. Müller maga írta le „térkutatóként” a szerepkörét, de a szélső lesipuskás kifejezés pontosabban meghatározza magyarul, mire is gondol. Megmutatjuk egy videó segítségével, mit tesz egy raumdeuter.

A jelenetsorban Thomas Müller azt csinálja, amit Thomas Müllernél senki sem tud jobban a futballvilágban. Területet keres. Elkezd befelé sodródni, hátranéz egyszer, nincs hely. Hátranéz még egyszer, és meglátja, hogy Claudio Pizarro remek mozgással elviszi előle a védőt, felismeri, hogy nyílik egy csatorna, bemozog, kéri a labdát és befejezi az akciót. Ez a raumdeuter játékának a lényege. „Lézengeni” szabad szerepkörben, megfigyelni a pályán, érzékelni és megtalálni az üres területeket (nem csak az egyértelműeket, hanem azokat, amik épp megnyílnak – ezek észlelésében világklasszis Müller), majd oda befutni és kihasználni az adódó lehetőséget. Kiemelkedő észlelés, játékintelligencia és gólérzékenység kell ehhez a poszthoz – nem pedig kiemelkedő erő, sebesség vagy cselezőkészség.

„Müller nem igazán gyors, nem igazán erős, csak végez veled” – írtam a 2014-es vb német–portugál meccse után, amelyet követően pont Müllerről és szerepéről kérdeztük Joachim Löwöt.

„Thomas fejében egy dolog jár a meccseken: miként tudna gólt elérni? Csak erre összpontosít, és ez teszi annyira veszélyessé. Kiszámíthatatlanok a beindulásai és a futásvonalai. A tizenhatoson belüli helyzetfelismerése emeli ki a mezőnyből” – jött a kapitányi válasz.

„Mindig készen kell állnom” – mármint a helyzetek felismerésére és kihasználására. Ezt pedig Müller mondta magáról. De térjünk vissza Nikolicsra.

A magyar–horvát találkozó második félidejében Nikolics a bal oldalon kapott szerepet. Nem szélsőként – erre a specialista szerepkörre sokkal alkalmasabb játékosok vannak a keretben –, de nem is tükörszélsőként, mint Dzsudzsák Balázs a másik oldalon.

Amit Nikolics tett, az leginkább Müllerre emlékeztetett: a szélről indulva sodródott, és kereste a lehetőséget, valamint a teret, volt, hogy a jobb szélre is átcsatangolt. Két alkalommal épp, hogy le tudták kapcsolni előle az átadást a horvátok, amikor elindult befelé, egy üres csatornába – az egyik alkalommal Sime Vrsaljko abszolút ziccert akadályozott meg. Érdemes a magyar gól előtti jelenetet megnézni, és most ne a befelé mozgó tükörszélső, a lövőhelyzetet kereső Dzsudzsák mozgását figyeljék, hanem a bal oldalról középre sodródó, majd ott területet kutató Nikolicsét.

Keres és figyel, keres és figyel, aztán indul és két irányt is megpróbál, más kérdés, hogy Dzsudzsák (szerepkörének megfelelően) pedig a lövőhelyzetet keresi, és kiprovokál egy szabadrúgást. Ha visszanézzük a második félidőt, Nikolics a 45 perc jó részében a térkereséssel és az észleléssel foglalja el magát. A statisztikai lapon nem kifejezetten látványos ez a szerepkör – maga Müller is híresen nehezen „olvasható” játékos, mert néha az adatai alapján semmit sem csinált a meccsen. Csak éppen szerzett két gólt, amivel eldöntötte...

Ha Storck ezt a szerepet szánná Nikolics Nemanjának, logikus döntést hozna. Centerben nincs több hely, és valószínűleg továbbra is fennállna a probléma, hogy egy középcsatárt játszó lesipuskás számára a magyar válogatott nem teremtene elég gólszerzési lehetőséget. A kapitány viszont nyilvánvalóan használni akarja egyik legveszélyesebb fegyverét, így került Nikolics a szélre – hogy magyar Müller lesz-e belőle, annak egyelőre csak drukkolhatunk, mindenesetre, ha fekszik neki ez a szerep, akkor abból óriásit profitálhat a nemzeti csapat.

„Volt egy kellemes beszélgetésem a kapitánnyal. Elmondta, próbál olyan posztot találni nekem, amelyen jól érzem magam a pályán. Tudja, a magyar válogatott nem úgy játszik, mint a Legia, de megpróbálja kihasználni a gyorsaságomat, a jó helyezkedésemet, hogy jól szoktam befutni az üres területeket” – mondta az NSO Tv-nek Nikolics a magyar–horvát után.

Pontosan erre is van szüksége egy raumdeuternek. Az üres területek felfedezésére, befutására és kihasználására. A gólérzékenység, a helyzetfelismerési képesség, a megérzés megvan Nikolicsban ahhoz, hogy el tudja látni ezt a különös szerepkört – a settenkedő halálhozóét a futballpályán.

MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 1–1 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 20 300 néző. Vezette: Príhoda (cseh)
Magyarország: Dibusz (Bogdán, a szünetben) – Fiola, Guzmics, Lang, Korhut – Nagy Á. (Elek, a szünetben), Gera Z. – Németh K. (Nikolics, a szünetben), Kleinheisler (Böde, 80.), Dzsudzsák (Stieber, 81.) – Priskin (Szalai Á., a szünetben)
Horvátország: L. Kalinic – Corluka, Vida, Schildenfeld, Vrsaljko – Modric, Antolic, Kovacic (Srna, 75.) – Brozovic, Mandzukic, Perisic
Gólszerző: Dzsudzsák (79.), ill. Mandzukic (29.)