Storck: Nálunk nincsenek egoista játékosok és primadonnák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.15. 22:11
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapja exkluzív interjút készített Bernd Storckkal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával, aki kivezette a mieinket a nyári franciaországi Európa-bajnokságra. A német szakember megindokolta, hogy a norvégok elleni pótselejtező előtt miért cserélte le a szakmai stáb néhány tagját, szót ejtett az Eb-esélyeinkről, valamint előretekintett a világbajnoki selejtezőkre.

„Amikor kineveztek szövetségi kapitánynak, nem tudtam mindent egyszerre megváltoztatni. Kompromisszumot kötöttünk, de amikor eldőlt, hogy pótselejtezőre kényszerülünk, tudtam, hogy azon az úton kell folytatnom, amelyen elindultam. Ehhez pedig olyan játékosokra és stábtagokra volt szükségem, akikben maximálisan megbízom. Meg voltam róla győződve, hogy következetesnek kell lennem a saját munkámhoz, ezért az edzői stábban eszközöltem néhány személyi változtatást. Szó sincs arról, hogy az addigi kollégáimmal bármiféle problémám lett volna, de néhány személyt szerettem volna magam mellett tudni. Aztán meghívtam a keretbe több fiatal játékost, köztük Kleinheisler Lászlót, amit senki nem értett, mert alig játszott a szezon korábbi szakaszában. De én bíztam benne, tudtam, hogy szükségünk van rá a pótselejtezőn” – mondta Storck.amikor eldőlt, hogy pótselejtezőre kényszerülünk, tudtam, hogy azon az úton kell folytatnom, amelyen elindultam. Ehhez pedig olyan játékosokra és stábtagokra volt szükségem, akikben maximálisan megbízom. Meg voltam róla győződve, hogy következetesnek kell lennem a saját munkámhoz, ezért az edzői stábban eszközöltem néhány személyi változtatást. Szó sincs arról, hogy az addigi kollégáimmal bármiféle problémám lett volna, de néhány személyt szerettem volna magam mellett tudni. Aztán meghívtam a keretbe több fiatal játékost, köztük Kleinheisler Lászlót, amit senki nem értett, mert alig játszott a szezon korábbi szakaszában. De én bíztam benne, tudtam, hogy szükségünk van rá a pótselejtezőn” – mondta Storck.

A német szakember ismételten kijelentette, a csapatnak óriási szüksége van „tizenkettedik játékosára”, a szurkolókra, akik nélkül nem érte volna el azt, amit.

Bernd Storck a FIFA hivatalos honlapjának adott exkluzív interjút (Fotó: Hegedüs Gábor)
Bernd Storck a FIFA hivatalos honlapjának adott exkluzív interjút (Fotó: Hegedüs Gábor)

„A játékosokat mindig Puskás Ferencék generációjával hasonlítják össze, és mindig megkapják, hogy az Aranycsapat tagjai néhány dolgot mennyivel jobban csináltak náluk. Bizonyos értelemben ki kell lépnünk az árnyékukból. Most azonban már büszkén kijelenthetjük, mi is elértünk valamit, ismét részt vehetünk egy világversenyen. Megalapoztuk a jobb jövőt, de még mindig sok a tennivaló. Nem azért utazunk az Eb-re, hogy pofozógépek legyünk, és hogy velünk legyen teljes a létszám. Vannak terveink” – hangoztatta Storck, aki az Eb-csoportellenfelekről is szót ejtett.

„Portugália és Ausztria a favorit, míg Izland az utóbbi években rengeteget fejlődött. Ettől függetlenül Izlanddal együtt valószínűleg mi vagyunk a kevésbé esélyesek. A portugálok sztárjátékosokat vonultatnak fel, az osztrákok pedig hatalmasat léptek előre, jelenleg szinte minden válogatott játékosuk külföldön szerepel” – mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

„Egyelőre nem tartunk ott, hogy ráerőltessük az ellenfeleinkre a saját játékunkat, akaratunkat, és ők alkalmazkodjanak hozzánk. Taktikailag igyekszünk felkészülni a riválisainkból, ám a következő hetekben, hónapokban szeretnénk a lehető legmagasabb szintre fejleszteni az erősségeinket. Különösen a labdabirtokláson dolgozunk majd sokat. Ennél többet nem szeretnék elárulni” – mondta sejtelmesen Storck.

„Önbizalommal és félelem nélkül szeretnénk játszani, Magyarországon az utóbbi időben gyakran volt ezzel probléma. Ennek érdekében erős csapatokkal vívunk felkészülési mérkőzéseket. Nagyon egységes a csapatunk, nincsenek egoista játékosok és primadonnák. A csapatszellem az erősségünk” – szögezte le a szakember, aki azt is fontosnak tartja, hogy a játékosok tisztában legyenek az ország történelmével, ezért vitte el a keretet a Hadtörténeti Múzeumba a norvégok elleni pótselejtező előtt.

A magyar válogatott a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatában Portugálival, Svájccal, Feröerrel, Lettországgal és Andorrával került azonos csoportba, Storck erről is véleményt formált.

„Sokkal nehezebb a sorsolásunk, mint az Európa-bajnokság selejtezőjében. Ebből a csoportból még nagyobb teljesítmény lenne továbbjutni, és részt venni a világbajnokságon” – zárta mondandóját az 53 esztendős szakvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik