Aki ugrál, büszke magyar! Ilyen egy beteljesült álom

Itt ülök Bordeaux-ban egy lenyűgöző stadionban, egy Eb-meccsen, épp az imént hangzott el az „Isten, áldd meg…”, jobbra tőlem több ezer magyar üvölti, hogy „Ria, ria”, minden olyan, mint egy megvalósult álom. Még úgy is, hogy rögtön az első percben David Alaba kapufát lő.

Szerencsére nem fogta meg a csapatot az osztrák helyzet, és miközben egyre magabiztosabban passzolgatunk, számtalan emlék jut eszembe. Gera Zoltán egyik passzánál például az első NB I-es meccse, amikor a Siófok ellen a szögletzászlótól középre ollózta a labdát, és gólt szerzett belőle a Pécs. Aztán Király Gábor védésénél a 10. percben beugrik az 1998-as osztrák–magyar, amikor első válogatott meccsén, az első labdaérintésével kivédte Toni Polster büntetőjét.

Mennyit szurkoltam, mennyit reménykedtem, én és még sok millió magyar évtizedeken keresztül egy-egy győzelem, egy jó meccs után, vagy éppen egy-egy selejtezősorozat elején. És mennyit csalódtunk…

De most a 15. percben Bordeaux-ban azt látom, hogy olyan lazán passzolgatunk az osztrák tizenhatos előterében, mintha csak futsaloznánk, nem is csoda, hiszen az exfutsalos Nagy Ádám főszerepet vállalt az akcióban. Nem sokkal később olyannyira átvesszük az irányítást, hogy a sógorok csak nyomozzák a labdát, a közönségünk ollézik.

Aztán nemcsak a múlt jut eszembe, hanem az otthoniak is. A téren, ahol felnőttem, Tamás bá'ék a garázssor előtt biztos most is főzik a bográcsgulyást, fogynak a sörök, a garázsban megy a tévé, és szinte hallom, ahogy kiabálják az első fél óra végéhez közeledve az osztrákok támadásánál: „Ricsike, rúgd el, b. meg!” És Guzmics Richárd elrúgja, méghozzá becsúszva.

Gondolok azokra is, akik a kivetítők előtt nézik a meccset. El tudom képzelni, hányan ugrottak fel Szalai Ádám fejelési kísérleténél, majd Dzsudzsák Balázs helyzeténél a WestEnd tetőkertjén, vagy a Szabadság téren, de említhetnénk bármely nagyváros kivetítőjét, éppúgy, mint a különböző kiskocsmákat határon innen és túl.

Mert ne feledkezünk meg arról, hogy Dzsudzsákékért nem csak Magyarországon szurkolnak. Dunaszerdahelyen, Ungváron, Kolozsváron vagy Szabadkán ugyanúgy összehozta a magyarokat ez a meccs. Ugyanúgy, ahogy a külföldön élőket, dolgozókat.

A Horváth családot Nottinghamben, Pétert és helyi tanítványait Tanzániában és megannyi helyen, ahonnan az elmúlt években buzdító üzeneteket küldtek az NSO-n keresztül a drukkerek Alaszkától Kínán át különböző óceánjáró hajókig.

Ők, sok millióan, a világ különböző pontjain mind felordítottak, amikor Szalai bevágta.

A drukkerek, akik megjósolták a sokat szapult Szalai hőstettét:

„…az Eb-n fog majd eldurranni Ádám lába. És egyetlen győztes góllal mindenkit kiengesztelsz majd” – írta a meccs előtt Szörény. „Ő csak célozzon és a többi már Istenre van bízva! Együtt sikerülni fog!!!” – tette hozzá ugyancsak Szalaira célozva Gábor.

És most tényleg sikerült! Most nem jött a sokat emlegetett balsors (Stieber Zoltán gólja jött helyette). Most csak víg esztendő van! De még mielőtt zárnánk sorainkat, valakikről még szólnunk kell.

Először is jó Georg „barátomról”. A középkorú osztrákról, aki márciusban olyan gőggel és pökhendiséggel nyilatkozott a mieinkről, hogy rossz volt hallgatni: „Az igazat megvallva, hirtelen nem is tudnék magyar játékost említeni. Dzsudzsák? Hm! Ő kicsoda? Nem ismerem. Csak Nyilasit tudnám mondani a régmúltból, remek játékos volt. Ja, meg a Királyt, azt a mackóalsós kapust. Szerintem sokkal jobbak vagyunk Magyarországnál. Négy-nullás győzelmet várok, és nem is érzem túl optimistának magam, mert a legtöbb barátom öt-nullás sikert vár.”

Hogy mit üzenek Georgnak ezután? Szép estét, kedves „barátom”!

Aztán szólnunk kell még a táborról, amelyet legalább annyian szapultak az évek alatt, mint mondjuk Szalait, vagy éppen a magyar futballt. A táborról, amely mindig mindenhova elkíséri a fiúkat. Ott volt a bukaresti 0–3-nál, az amszterdami 1–8-nál. A táborról, amelynek jó része vasárnap óta buszon ült, hogy kedden itt lehessen a stadionban.

A táborról, amelyet mindennek elmondtak már az évek alatt. A tábor, amelynek mindig lesznek tagjai, akik kilógnak a sorból, de ez a TÁBOR kedden megmutatta, hogyan kell az ellenfelet tiszteletben tartva szurkolni (a rendőrség nem igazán tudta elkülöníteni a városban és a stadionban sem az osztrák és a magyar szurkolókat, de nem volt balhé, sőt együtt énekeltek, szurkoltak, a „legdurvább”, amit az osztrákok kaptak, az a „Conchita Wurst, Conchita Wurst” rigmus volt). Hogyan lehet békésen is fantasztikus hangulatot teremteni egy Eb-meccsen.

Időközben Tamás bá'ék megfőzték, de már meg is ették a gulyást, a kivetítők előtt népünnepély van, Pesten a körúton a hírek szerint leállt a forgalom, Péter fiatal tanítványai pedig már Szalai és Stieber nevét gyakorolják Tanzániában, és szerte a világon boldog és büszke, aki magyar! (És talán még ugrál is.)

Ugye, ez nem csak álom?

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG

F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 2–0 (0–0)
Bordeaux, Nouveau Stade de Bordeaux, 34 424 néző. Vezette: Turpin (francia)
MAGYARORSZÁG: Király G. – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Gera, Nagy Á. – Dzsudzsák, Kleinheisler (Stieber Z., 79.), Németh K. (Pintér Á., 89.) – Szalai Á. (Priskin, 69.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
AUSZTRIA: Almer – Klein, Dragovic, Hinteregger, Fuchs – Baumgartlinger, Alaba – Harnik (Schöpf, 78.), Junuzovic (Sabitzer, 59.), Arnautovic – Janko (Okotie, 65.). Szövetségi kapitány: Marcel Koller
Gólszerző: Szalai Á. (62.), Stieber Z. (87.)
Kiállítva: Dragovic (66.)
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
PORTUGÁLIA–IZLAND 1–1