Méltók a tagságra, méltók a szurkolók bizalmára: 6 pontban az Eb-szereplésről

Az Eb egyik nagy felismerése: a mezőny méltó, odaillő, teljes jogú, élvezetes futballt nyújtó tagja volt a magyar nemzeti csapat. A másik: egy újfajta (és egészséges) realitásérzékeléssel talált egymásra válogatott és közönsége. Végre nem a fénylőn nyomasztó múlt a hasonlítási alap. Azzal jöttünk az Eb-re, hogy már a szereplés is óriási dolog, és büszkén megyünk haza – dolgozni, mert hamarosan jönnek a világbajnoki selejtezők. Nagy utat járt be a válogatott idáig – nézzük át a tornából levonható tanulságokat! Egy Eb, amelyre lehet építeni.

1. EGY LECKE TOPFUTBALLBÓL
2. BÁTORSÁG, ÖNBIZALOM
3. JÁTSZANAK!
4. A STÁB PROFIN MECCSEL
5. A KÖZELJÖVŐ KÉRDÉSEI
6. EGYÜTT LÉLEGEZVE A SZURKOLÓKKAL

1. EGY LECKE TOPFUTBALLBÓL

A belga válogatott elleni nyolcaddöntőből rengeteget lehet tanulni. A magyar csapat büszke lehet arra, hogy a 75. percig nyílttá tudta tenni a világranglista-második elleni találkozót, ám nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy lett volna továbbjutási esély – a korán megszerzett vezető gól után a „vörös ördögök” végig uralmuk alatt tartották a meccset.

Sajnos Belgium azt tehette első gólja után, amit a legjobban tud: a megnyíló területeken kedvükre száguldozhattak gyors és rendkívül dinamikus játékosai, Eden Hazard kiemelkedő teljesítménnyel vezette az övéit, Kevin De Bruyne és Radja Nainggolan pedig méltó társai voltak. Ez a három játékos lett az InStat statisztikai futballelemző rendszer adatai alapján a meccs három legjobbja, természetesen az MVP a világklasszis teljesítményt nyújtó, 500 fölötti teljesítményindexet elérő Hazard. A belga játékmester 131 megmozdulásából 112 sikeres volt (85 százalékos ráta!), vasárnapi formájában a magyar védelemnek megoldhatatlan feladat volt a megállítása.

Belga passzutak és a játékosok aktivitása. Ahogy írják is, ha Hazard és De Bruyne kerül a legtöbbet játékba a belgák közül, akkor bajban vagy. Minél aktívabb egy játékos, annál nagyobb a pötty.

Lehet, hogy a második félidőben kaptak három gólt a mieink, de az igazi különbség az elsőben alakult ki a két csapat között. A belgák a vezető gól után hét veszélyes kontrával is átrohantak a mieinken, és csak Király Gábor rendkívüli kapusteljesítménye akadályozta meg őket abban, hogy már a szünetig eldöntsék a mérkőzést.

Nainggolan a labdaszerzések után hatalmas területekre indulhatott be, a belga szélsők lubickoltak a magyar szélső védők mögötti zónákban, a támadójátékunk pedig – a labdabirtoklási fölény ellenére is – leginkább csak azt a reményt nyújtotta, hogy beakad egy távoli lövés valamelyik tükörszélsőnktől. Nem akadt. A válogatott az elején kicsit talán túl tisztelettudó volt, s a 0–1 után már rossz forgatókönyvből kellett dolgozni – ráadásul a támadóegység legkreatívabb tagja, a meccs előtti napon megsérülő Kleinheisler László nélkül.

A 46–75. perc között történtekre viszont nagyon is lehet építeni: ekkor sokkal stabilabb volt a csapatjáték, már voltak kidolgozott akciók a belga kapu előtt, időnként nyomást is sikerült gyakorolni Marc Wilmots csapatára, csak hajrányitás helyett jött Hazard, aki két szenzációs megmozdulással eldöntötte a mérkőzést. A végén sikerült alaposan ráfutni a belga késre – 0–2 után, mondjuk, már mindegy is volt, Bernd Storck rendületlenül előre cserélt, de szépítés helyett kapott gólok jöttek. Storck hű maradt bátor filozófiájához – lásd a cserék –, míg a szurkolótábor igazából rá se rántott, hogy mi a vége.

Ez volt talán a legnagyobb elismerés, amit a csapat kaphatott.

Elvitathatatlan, hogy a belgák minden téren jobbak voltak a mieinknél, és az is látszott, ha egy, a magyar csapatnál „párharcerősebb”, jobb egyéni képességekkel rendelkező válogatott ellen óriási területeket hagyunk, és nem elég tömör a középpályánk, akkor könnyen beleléphetünk egy pofonba. Ahogy Dárdai Pál is elmondta a mérkőzés után, elég kicsit hosszabbnak és szélesebbnek lenni védekezésben, egy klasszis ellenfél ezt ki tudja használni. Pláne, ha (ennek jelei érzékelhetők voltak) a válogatott ereje már kicsit megcsappant. Ebből (is) tanulni lehet és kell. Nézzük, mire építhetünk a közeljövőben!

2. BÁTORSÁG, ÖNBIZALOM

A legnagyobb változás mentális téren a válogatottnál egyértelműen ebben állt be. Ha megnézzük az északírek elleni hazai meccsen zavartan és tétován játszó csapatot, és megnézzük az Eb-n szereplőt, meghökkentő a különbség. Ahogy Dárdai Pál a selejtezőkön „összerántotta” a válogatottat, egyben hitet és önbizalmat „pumpált” a csapatba, remek kiindulási alap volt Bernd Storcknak. A német szakvezető erre épített tovább, s a pótselejtező sikeres megvívása után egyértelmű felszabadultság látszott mindenkin. Bízott játékosaiban, akik meghálálták a bizalmat.

Az egyik legkellemesebb látvány volt a pályán, hogy a válogatott tagjai meg merték húzni az elit színpadán is azt, amire képesek, elhiszik, hogy eséllyel szállnak harcba, ha követik az oktatottakat és az utasításokat, valamint hozzáteszik a bennük rejlő maximumot. Kishitűségnek nyoma sem volt az Eb-n, megilletődöttségnek is talán csak a belgák elleni meccs elején – az egyértelműen sokkal jobb belgák ellen is lehetett érezni a hitet és a tüzet, hogy van visszaút a meccsbe. Nem volt – de a pályán mutatott hozzáállás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar szektorban alig volt kritikus hang a meccs után.

3. JÁTSZANAK!

Bernd Storck proaktívabb játék felé tolta el a magyar válogatottat, ehhez kellett az – lásd fent –, hogy a játékosokban tovább nőjön az önbizalom és a hit. A nemzeti csapat az Eb-n is fel tudott úgy lépni, hogy kontrollálta a játékot.

Ausztria ellen végig irányítás alatt volt a mérkőzés, és egy nagyobb piaci értékű, nagyobb nevű játékosokból álló csapat ellen sokáig labdabirtoklási fölényt sikerült kiharcolnia.

A labdabirtoklást tudatosan feladó Izland ellen helyenként nyomasztó fölényt sikerült kiharcolni, és végül hibába hajszolni őket. Portugáliával olyan nyílt és élvezetes mérkőzést játszottunk a 3–3-as eredmény kialakulásáig, amely a semlegeseket is magával ragadta – az első félidőben pedig tanítani való kontroll alatt tartott a válogatott egy erősebb csapatot. Belgium ellen néha meghökkentő labdabirtoklási fölény volt a magyar csapatnál – tegyük hozzá, ezt nem sikerült ziccerekre konvertálni, tehát nagy hatása nem volt a találkozóra.

Ha összehasonlítjuk a magyar válogatott Európa-bajnokságon mért mutatószámait a selejtezős adatokkal, egy proaktívabb, tetszetős, kulturált futballt játszó csapat képe rajzolódik ki, amely a korábbinál többet passzol, többet birtokolja a labdát, illetve többször próbál meg helyzetet teremteni. Mer és tud is játszani. A sikeresen végrehajtott, ellenfél védelmét megbontó (extra támadó) és helyzetet kialakító (kulcspassz) átadások száma a selejtezőbeli 2.8-ról (ez az 53 csapatból csak a 43. mutató volt!) 5.25-re nőtt. A precíz németes játék mellé bejöttek a magyar hagyományokhoz köthető kreatív megoldások is – ezen az úton továbbhaladva igen biztató „hibridet” lehetne előállítani.

A proaktivitással kapcsolatban tegyük hozzá: amikor Dárdai Pál átvette a nemzeti csapatot, végig eredménykényszerben meccselt (mindent annak rendelt alá, hogy megmaradjon a továbbjutási esély), és ennek megfelelően a csapatvédekezés megszervezésére helyezte a legnagyobb hangsúlyt. Storcknak az Eb-n tulajdonképpen már nem volt eredménykényszere, és ezt tudatos továbbépítkezésre használta fel.

4. A STÁB PROFIN MECCSEL

Bernd Storck egyik legnagyobb erőssége a meccselés, ami az ellenfelek részletes analizálására épül, no meg ehhez jönnek hozzá a német edző (gyakran merész) húzásai is. Az Európa-bajnokságon jól megfigyelhettük, hogy mennyire tudatosak a meccselési tervek és forgatókönyvek, ahogyan az volt a csapat forgatása is. Magyarország az összes mezőnyjátékosát bevetette az Eb-n, ennek részint pszichológiai oka is lehetett – életre szóló „feldobó” élmény lehetett a játék mindenkinek. De vissza a meccsforgatókönyvekre!

Az osztrákok és a portugálok elleni találkozón tulajdonképpen végig a mi akaratunk szerint alakult a forgatókönyv, így érdemes illusztrációképp megnézni azt a két találkozót, amelyen futottunk az eredmény után! Ugyanaz a cserélési forgatókönyv rajzolódik ki, eltekintve attól, hogy Belgium ellen már korán meghúzta Storck az első cserét (Gera helyett Elek, a szünetben). Kedvezőtlen eredmény esetén először átáll a csapat alapfelállásáról (4–1–4–1) két csatárra (4–4–2 egy középpályás lehívásával), majd ha tényleg „ég a ház” (Izland ellen az utolsó öt percben, Belgium ellen 0–2-re reagálva) az egyik középső védő helyett erőcsatár jön a pályára, s a felállás 3–4–3-ra módosul. Látszott, hogy különböző helyzetekre különböző „kész válaszok” jöttek a kispadról.

5. A KÖZELJÖVŐ KÉRDÉSEI

Szeptember elején már kezdődnek a világbajnoki selejtezők – Magyarország Tórshavnban, Feröer ellen lép pályára –, és felvetődik a kérdés: milyen változások várhatók? A vb-selejtezőkből továbbjutni – még a legrosszabb mérlegű csoportmásodik is kiesik – sokkal nehezebb az Eb-kvalifikációnál, tehát a világbajnoki szereplés „kötelező” kivívása nem elvárható.

A Portugália, Svájc, Magyarország, Feröer, Lettország, Andorra összetételű hatos ugyanakkor egyáltalán nem is reménytelen továbblépési szempontból, és abban biztosan lehetünk: Eb-teljesítménye alapján Bernd Storck csapatát nagyon komolyan veszik majd a riválisok. A keret nagy része aligha változik, hiszen a kontinenstornán résztvevők bizonyították, méltók a bizalomra. Kérdés egyelőre, hogy mi lesz a legrutinosabb játékosok – Király Gábor, Gera Zoltán és talán Juhász Roland – sorsa az Eb után, az viszont biztos, hogy Storcknak már el kell gondolkodnia azon, kiket épít be.

Az Eb alapján egy kreatív, Kleinheislerhez hasonló játékra képes középpályás megtalálása igen nagyot dobna a variációs lehetőségeken, mint ahogy egy Nagy Ádámhoz fogható, nagyon labdabiztos és jól passzoló, inkább védekező középpályás meglelése is egyértelmű pluszt jelentene. Lang Ádám megmutatta, hogy képes jobbhátvédben Fiola Attilát helyettesíteni, de az ő helye a jövőben szinte bizonyosan középen lesz – biztosan nem lenne boldogtalan a stáb, ha berobbanna egy-két fiatal szélső hátvéd… A nagyon stabil alap viszont megvan, és a csapat megszerezte a legfontosabbat: a közönség tiszteletét és bizalmát.

6. EGYÜTT LÉLEGEZVE A SZURKOLÓKKAL

A magyar válogatott Eb-szereplése elképesztő energiát szabadított fel, akár a meccseken uralkodó hangulatra, akár a hazai, mérkőzések utáni népünnepélyekre gondolunk. A Hősök terén zsúfolt placc fogadta a hazatérő csapatot, melynek tagjai csakugyan hősnek érezhették magukat. Toulouse-ban zúgott a „Szép volt, fiúk!” és az „Aki ugrál, büszke magyar!” a 0–4 után.

Emlékeznek korábbi 0–4-ekre és fogadtatásukra? Hát, nem ilyen volt… A csapat megdolgozott a szurkolói bizalomért, és ki is vívta azt, márpedig ez rettentő nagy küzdelem volt az elmúlt évtizedeket – de csak akár az elmúlt pár évet – tekintve is. Kellett hozzá egy stáb, kellett hozzá egy csapat, és kellett hozzá az is, hogy a rengeteg kudarcot átélő szurkolók is átértékeljék a valóságérzékelésüket.

Ebben volt hatalmas szerepe Dárdainak és Storcknak, mert józanságukkal és realitásérzékükkel valós képet tudtak sugározni a magyar válogatott erejéről és helyzetéről. Mivel hitelesek voltak, a drukkerek elfogadták ezt. Nem vártak el csodákat, csak azt az alázatot, eltökéltséget, hitet és teljesítményt, amire ez a csapat képes. A felszabadultan futballozó csapat pedig rég látott módon talált egymásra a közönségével, és többet is adott annál, amit elvártak.

A magyar válogatott továbbra is európai középcsapat – olyan középcsapat, amely bizonyította, nem potyautasként vett részt az Eb-n, hanem méltó tagjaként a mezőnyben. Egy olyan középcsapat, amely büszkén és félelem nélkül nézhet szembe ellenfeleivel, bárkik legyenek azok.

A magyar válogatott továbbra is sokkal jobb állapotban van, mint a magyar futball. Ahhoz, hogy hosszú távú előrelépés legyen, a hazai labdarúgás minden szereplőjének rengeteget, nagy alázattal kell dolgoznia.

Bízunk abban, hogy így lesz. És bízunk abban, nem egyszeri élmény volt ez a fantasztikus utazás.

AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG 0–2

IZLAND–MAGYARORSZÁG 1–1

MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 3–3

MAGYARORSZÁG–BELGIUM 0–4