Válogatott: elhappolták Storck elől, de nem haragszik a kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.06. 10:49
null
Bernd Storck csapata pénteken Svájc ellen lép pályára (Fotó: Action Images)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a svájci Blicknek adott interjújában elmondta, egyáltalán nem neheztel Peter Zeidlerre, aki nem lett a magyar U21-es csapat edzője.

Korábban szó esett arról, hogy Peter Zeidlert – aki az osztrák Red Bull Salzburg edzője is volt – nevezik ki az U21-es csapat élére, a szakember azonban a svájci élvonalban szereplő Sionnál vállalt munkát. Storck megérti a döntését, és nem haragszik rá.

„Megértem Petert, hogy élt a lehetőséggel, hogy egy első ligás klubcsapatnál dolgozzon. A legjobbakat kívánom neki!” – mondta a magyar kapitány.

A német szakember arra is kitért, hogy Magyarországon nemcsak egy feröeri 0–0 után, hanem mindig nagy nyomás van a szövetségi kapitányon.

„Edzőként mindig nyomás alatt kell dolgoznod. Pláne, ha egy akkora futballnemzet válogatottját irányítod, mint a magyar. Számomra teljesen világos volt, hogy a Feröer elleni találkozó lesz az év legnehezebb mérkőzése.”

Storck azt is elmondta, tisztában vannak azzal, hogy Portugália és Svájc a csoport favoritja, de Vladimir Petkovic csapatát mindenképp megszorítanák. Arra a kérdésre pedig, hogy melyik svájci játékost „igazolná át”, határozott választ adott.

„Semelyiket. Elégedett vagyok a csapatommal. Ez jó együttes, az Eb-n is megmutattuk. Magyarországon mindig nagyok az elvárások, függetlenül attól, hogy az utóbbi évtizedekben nem ért el sikereket a válogatott. A nyári Európa-bajnokság olyan volt, mint egy mese, teljes eufóriát váltott ki.”

A kapitány arról is beszélt, hogy egyelőre nem gondol egy esetleges Bundesliga-szerződésre.

„Tizenhárom éven keresztül dolgoztam a német élvonalban mint másodedző. 2018-ig van szerződésem a magyar válogatottal, ezt mindenképp szeretném kitölteni. Most csak az érdekel, hogy itt érjünk el sikereket.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik