Ibra nem hiányzott, Királyék fognak – köszönjük ezt az évet!

A Magyarország–Svédország mérkőzés bizonyos szempontból ugyanolyan volt, mint az utóbbi harminc évben a legtöbb évzáró találkozó.

Hűvös novemberi este, a beléptető kapuknál kígyózó sorokban állnak a szurkolók. Az egyik oldalon piros-fehér-zöldbe öltözött szerelmes pár ölelkezik, a másikon kisebb baráti társaságnál előkerülnek a feles poharak és a bele való pálinka, talán még a nem sokkal mellettük álló rendőrök egészségére is koccintanak. Az aluljáróban egy hajléktalan nemzeti színű felirattal gyűjt „adományokat”: „Piára kell, hajrá, magyarok!” Közben felharsan egy-két nóta, a szurkolók jó hangulatban készülnek az utolsó meccsre.

Ez az összecsapás mégis kicsit más volt, mint a legtöbb év végi. Más volt azért, mert nemcsak meccsre jöttek az emberek, hanem ünnepelni is.

Ünnepelni Király Gábort és Juhász Rolandot. Előbbi 108. alkalommal lépett pályára a válogatottban és magyar válogatottsági rekorderként búcsúzott. Utóbbinak ez volt a 95. mérkőzése a nemzeti csapatban. Király 1998-ban debütált Ausztria ellen (ki ne emlékezne a bécsi 3–2-es győzelmünkre és a kivédett tizenegyesre), Juhász 2004-ben, Japánnal szemben.

Mindketten részesei voltak fájó vereségeknek és nagy győzelmeknek is. Juhász például 2007-ben gólt szerzett a világbajnok olaszok elleni, 3–1-re megnyert mérkőzésen, míg Király 39 évesen pályafutása egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a norvégok elleni pótselejtezőkön, melyeken kivívtuk az Eb-szereplést.

Az élet nagy rendező – szokták mondani –, és tényleg. Ha van játékos, aki megérdemeli, hogy 30 éves szünet után nagy tornán képviselhesse Magyarországot, akkor Királyról és Juhászról ez elmondható, és a franciaországi Eb-n is fontos szerepet játszottak abban, hogy csoportelsőként a legjobb tizenhat közé jutottunk. Nekik sikerült, az MLSZ által kedden ugyancsak búcsúztatott Hajnal Tamásnak és Vanczák Vilmosnak az Eb már nem jött össze, de 59-szeres, illetve 79-szeres válogatottként ugyancsak meghatározó futballistái voltak a mögöttünk hagyott korszaknak. Nemcsak a válogatottban, hanem több mint tízéves légióskarrierjükkel is bizonyítottak.

Megérdemelték a méltó elköszönést. Ők négyen, ahogy a szurkolók nekik szóló üzenete is hirdette: „Büszkeségek a múltban, példaképek a jövőben.”

Ez utóbbi félmondatra a legjobb példa az a hatéves forma kisfiú, akivel a mérkőzés előtt futottunk össze, mackónadrágban, kapusszerelésbe öltözve, Király feliratú mezben várta a találkozót, hogy elköszönhessen nagy kedvencétől. A kapus még egy nagy védéssel intett búcsút a szurkolóknak, akik a 29. percben (még 0–0-nál) történt lecserélésekor állva tapsolták őfelségét, miközben a kivetítőkön a legjobb pillanatai pörögtek. Nem sokkal később Juhász Roland is hasonlóan megható pillanatokban részesülhetett.

Persze, a 2–0-ra nyerő svédek – mint annyiszor az elmúlt 25 évben – már megint ünneprontónak jöttek. 1992 májusa óta a mostani volt a 13. meccsünk ellenük, ebből csupán kettőt nyertünk meg, egyszer ikszeltünk velük, tízszer kikaptunk tőlük. A 2005 óta lejátszott hat találkozóból most fordult elő először, hogy a válogatottságot a nyári Eb után lemondó Zlatan Ibrahimovic nem játszott ellenünk, így nem jött a végén a szokásos „fucking gól” – ahogy Lothar Matthäus mondta a 11 évvel ezelőtti vb-selejtező után. Ibra összesen hatszor játszott Magyarország ellen, három gólt szerzett, ebből kettőt közvetlenül a lefújás előtt. Királyékkal ellentétben ő nem fog hiányozni…

A keddi meccsből a sok csere és az öt újonc (Berecz Zsombor, Botka Endre, Hangya Szilveszter, Megyeri Balázs és Nagy Dominik) miatt messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, hiszen az Andorra elleni vb-selejtezőn kezdő alapcsapatunkból a skandinávok ellen senkit sem nevezett a keretbe Bernd Storck szövetségi kapitány.

Ettől függetlenül a pesszimisták most ismét igazolva érezhetik, hogy a válogatottunk „fabatkát sem ér”, és ezt az idei negatív mérlegünkkel – 12 mérkőzésből három győzelem, öt döntetlen és négy vereség – is bizonygathatják.

Ez azonban a legkevésbé sem érdekli azokat, akik a keddi mérkőzés végén előbb újra, talán amolyan zárásként, még egyszer elénekelték, hogy „az éjjel soha nem érhet véget”, meg, hogy „indul az utazás, csak erre vártál”. Majd megköszönték a csapatnak az egész évi teljesítményt, és a játékosokkal együtt elénekelték a Himnuszt is.

Ők ugyanis tudják, hogy az utóbbi három évtized talán legkeményebb évén van túl a magyar válogatott: megjárta az Európa-bajnokságot, megmérkőzött az aktuális világbajnok németekkel, a tavasszal még világranglista-vezető belgákkal és a későbbi Európa-bajnok portugálokkal. És utóbbi meccsen úgy vezetett háromszor is, hogy Cristiano Ronaldóék az „életben maradásukért” játszottak.

És ne feledjük el azt sem, hogy egy év alatt több magyar labdarúgó szerződött Franciaországba, Németországba és Olaszországba, mint előtte hosszú évekig összesen. Bernd Storck többek között Nagy Ádámmal, Kleinheisler Lászlóval és Bese Barnabással lerakta az alapjait egy olyan csapatnak, amelynek futballistái meghatározhatják a Királyék után jövő korszakot.

Köszönet a kapitánynak, köszönet minden válogatott játékosnak, köszönet Királynak, Juhásznak! Szép volt fiúk!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 0–2 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna. Vezette: Valeri (olasz)
MAGYARORSZÁG: Király G. (Megyeri, 29.) – Fiola (Botka, 69.), Juhász R. (Hangya, 45.), Pintér Á., Kádár – Vida M. (Berecz Zs., a szünetben), Elek Á. – Lovrencsics (Nagy Dominik, 76.), Németh K., Stieber Z. – Priskin (Böde, 58.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
SVÉDORSZÁG: Nordfeldt – Krafth (Wahlqvist, 73.), Jansson, Granqvist (Lindelöf, a szünetben), Wendt – Rohdén, J. Johansson (Fransson, 81.), Hiljemark, S. Larsson (Claesson, 65.) – Thelin (Guidetti, 74.), Nyman. Szövetségi kapitány: Janne Andersson
Gólszerző: S. Larsson (29.), Thelin (66.)

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ TUDÓSÍTÁSA, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KIRÁLY: MESSIT IS IDE SOROLOM, PEDIG CSAK 38 MÁSODPERCET VOLT A PÁLYÁN

JUHÁSZ: A MÁLTAI VERESÉG MÉLY NYOMOKAT HAGYOTT BENNEM