Puskás: Itt vagyonokat keresnek olyanok, akik nálunk szerelést sem kaptak volna

A június 1-jén megjelent cikkünkben bemutattuk már a kispesti baráttal, Zabolay Tiborral folytatott levelezését, amelynek részletei több ponton is egybecsengenek az Index írásában megemlített levelek részleteivel. Ezek megerősítik az Interrel kötött előszerződését, illetve a kint maradással kapcsolatos magyarázatait.június 1-jén megjelent cikkünkben bemutattuk már a kispesti baráttal, Zabolay Tiborral folytatott levelezését, amelynek részletei több ponton is egybecsengenek az Index írásában megemlített levelek részleteivel. Ezek megerősítik az Interrel kötött előszerződését, illetve a kint maradással kapcsolatos magyarázatait.

Puskásról 1958. május 20-án – ahogy erről elsőként Almási Tamás Puskás Hungary című dokumentumfilmje beszámolt – Vándor fedőnéven nyitott dossziét a BM II/1-a osztály, a vele történő levelezést dr. Kapitány István őrnagy koordinálta, az ő utasításai alapján fogalmazta meg az Eperjesi fedőnevű ügynök a BM kérdéseit.

Puskás Zabolaynak azt írta, a milánói klub már a fizetését is elkezdte folyósítani, de az olasz szövetség közbelépése miatt mégsem alkalmazhatja. Eperjesinek ugyanezt így mesélte: „Én a jelen pillanatban szabad játékos vagyok, vagyis nem vagyok lekötelezve sehova, ugyanis az Interrel felbontottam a kontraktot, mert kezdtek piszkoskodni a fizetéssel és én azt mondtam, hogy ezt nem csinálom, ehhez nem vagyok hozzászokva, hogy hitegessenek. Pedig elég szép megállapodásom volt, 170 000 dollár, de ezt megkapom mindenhol, ha van játékengedély és addig azt csinálok, ami akarok, oda mehetek ahová akarok. (…) Ha nehéz is meglenni a foci nélkül, de én inkább várok.”

Puskás egyik levelében megfogalmazta az is, hogy miért disszidált: „Kedves barátom, most még megírom neked, hogy miért nem mentem vissza. Előre hangsúlyozni szeretném, nem azért, mert pénzt akartam keresni, ez messze állt tőlem. Te nagyon jól tudod, hogy milyen jól és szépen éltem én otthon, megvolt mindenem az égvilágon, szép lakásom, családom, barátaim, hát kell ennél több, és mindezt elvették.”

„Olyasmiket mondtak és írtak, ami sohasem történt meg. Hát kérdezlek én, azok után a szemenszedett hazugságok és vádak után, még én menjek bocsánatot kérni és én mondjam azt, hogy megszédített a nyugat és a pénz, mikor nem így van. Ha ezt megtettem volna, amíg élek, mindig csak szemrehányást tettem volna magamnak, ha esetleg kellettem volna.”

Puskás leveleiben visszatérő motívum volt az anyagi kérdés. „Az a kevés idő, ami még nekem hátravan a fociban, azt szeretném arra felhasználni, hogy mire befejezem, legyen egy kis dohányom, hogy ne kelljen a gyárba menni melózni, mert azt sohasem szerettem.”

Az otthon maradt játékostársakat sajnálva azt írta: „Igazán sajnálom a srácokat, hogy nem tudnak pénzt keresni, itt annyi pénzt kereshetnének, amennyit akarnának. Itt olyan játékosok keresnek vagyonokat, akik nálunk még szerelést sem igen kaptak volna.”

A spanyol és a magyar futball közötti különbséget úgy fogalmazta meg, hogy Spanyolországban nem olyan ügyesek a játékosok, mint otthon, viszont sokkal keményebbek. „Itt egészen másképp játsszák a focit, mint nálunk, sokkal gyorsabban és keményebben, de sokkal kevesebb ésszel és technikával. Itt játszani közel sem tudnak úgy, mint minálunk annak idején.”

1960. október 30-án a magyar válogatott Belgiumban játszott és 2:1-es vereséget szenvedett. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Puskás, aki nagyon kritikusan írt az akkori csapatról.

„Az a magyar válogatott, aki Brüsszelben játszott, az nem mérvadó, mert olyan játékosok is játszottak, akiket még a negyedik csapatba sem volna szabad beállítani. Az egész csapatban csak két játékos játszotta azt, amit hát kell, a Sipos és a Tichy. Még a Göröcstől és a Sándortól lehetett látni valamit, de nagyon keveset. A két half és a két bekk csapnivalóan játszott. Az üdvöske Albert nem rúgott a labdába, ki kellett volna cserélni, de mivel a Baróti fél a Fradi közönségtől, nem merte megtenni. Ezt ő maga mondta nekem, meg az Emilnek. A balszélső gyerek semmi.”