U16: a magyar labdarúgó-válogatott kiütötte Írországot

Vágólapra másolva!
2018.03.01. 16:31
null
Az U16-os válogatott jól kezdte az évet (Fotó: valogatott.mlsz.hu)
Az U16-os magyar labdarúgó-válogatott 4–0-ra legyőzte Írországot a Telkiben megrendezett felkészülési mérkőzésen.



A Preisinger Sándor vezette nemzeti együttes, amely ezen a héten játszotta idei első meccseit, a keddi mérkőzésen az utolsó percben harcolta ki a 3–2-es győzelmet, csütörtökön viszont 4–0-ra kiütötte ellenfelét.

„Szervezett, agresszív ír együttes ellen léptünk pályára, amellyel fizikailag nehéz felvenni a versenyt. Már csak emiatt is igyekeztünk minél többet birtokolni a labdát, passzjátékkal uralni a meccset, minél több tudatos megoldást alkalmazva. A támadójátékunk sokat javult keddhez képest, de védekezésben is fegyelmezettebb volt a csapat, és jól összepontosított a pontrúgásoknál is. Nagyon hasznosak ezek a felkészülési mérkőzések, a csapatjátéknak össze kell csiszolódnia, a játékosoknak pedig nemcsak egymást kell megismerniük, hanem azt is, hogy mit vár el tőlük a szakmai stáb, és hogy nemzetközi találkozókon milyen szintet kell elérni. Úgy érzem, lassan a helyes útra tér a csapat, és bízom benne, hogy ez az eredményességben is megmutatkozik majd” – értékelt Preisinger az MLSZ honlapján.

Magyarország–Írország 4–0 (2–0)
Gól:
Szalay (12., 40.), Zuigeber (54.), Burzi (58.)
Magyarország: Megyeri Gábor (Hegyi Krisztián, 41.) – Buna Gábor (Ominger Gergő, 41.), Horváth Milán, Pereira Américo, Csányi Ádám – Posztobányi Patrik, Kata Mihály, Németh András (Major Sámuel, 51.) – Komáromi György (Molnár Rajmund 41.), Szalay Szabolcs (Burzi Alex, 51.), László Dávid (Zuigeber Ákos, 41.)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: vereséggel zárták az U18-asok a hazai Négy Nemzet-tornát

Utánpótlássport
2025.02.08. 17:25

Kosárlabda: Kurfis Zétény alaposan letette a névjegyét az ORV-n

Utánpótlássport
2025.01.06. 13:15

Vízilabda: csoportelsőként jutottak tovább a magyarok az U16-os vb-n

Utánpótlássport
2024.06.20. 12:52

NB III: Preisinger Sándor lett a Balatonfüred új trénere

Labdarúgó NB II
2023.12.17. 07:50

Videó: 35 méteres gólt lőtt a Honvéd csatárnak beállított U-válogatott kapusa

Labdarúgó NB I
2023.05.25. 10:43

NB II: visszatért a volt sikeredző Békéscsabára – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2021.09.09. 21:49

NB II: távozik a Békéscsaba edzője, Preisinger Sándor

Labdarúgó NB II
2021.09.07. 19:12

Békéscsaba: Egyformán bolondok vagyunk! – Preisinger Sándor

Labdarúgó NB II
2021.01.18. 08:41
Ezek is érdekelhetik