„A szívemet adhatom a hazámért” – történelmi román–magyar mérkőzés Székelyföldön

Román–magyar válogatott mérkőzés Székelyföldön? A még néhány éve is elképzelhetetlen ötlet szerdán megvalósult.

Történelmi mérkőzésként tálalta az FK Csíkszereda honlapja a városi csapat pályáján lejátszott Románia–Magyarország U15-ös válogatott barátságos találkozót, és ha a jelző ez esetben némiképp túlzó is, a Székelyföld szívében vívott román–magyar meccsnek a viharos huszadik század és a kérdőjelekkel teli jelen valóban sajátos jelentést kölcsönöz. Nem kertelnek errefelé, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia otthonában leplezetlen szándék a magyar identitás őrzése, erősítése. Ahogyan a stadionépület bejáratánál kiírt Márton Áron-idézet hirdeti: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a maga erejével tudja táplálni.”

Ezúttal Románia tizenöt évesei között az egyaránt székelyföldi Albu Attila és Szín Ferenc készült a párharcra, míg Magyarország keretében a marosvásárhelyi középpályás, Csala Róbert kezdőként, a gyergyószentmiklósi hátvéd, Gergely Botond csereként várta bemutatkozását a nemzeti csapatban. A kezdés előtt néhány órával a magyar csapat szállásán, a Fenyő Hotelben beszélgettünk a két labdarúgóval. A helyszín azért is érdekes, mert a gyergyói védő elmondása szerint valamikor édesapja, a válogatott hokis, Gergely Lehel is éppen itt hangolt első fellépésére a nemzeti csapatban – mármint Romániáéban…

„Nagyszüleimtől és édesapámtól is láttam, mit jelent a magyar válogatottnak szurkolni, bennem pedig a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság alatt fogalmazódott meg, milyen jó lenne átélni, hogy egy nemzet drukkol nekem” – mondta Gergely Botond.

Társa, Csala Róbert álma a Manchester Cityben futballozni. Ami a válogatottat illeti, visszautasította a románok hívását, hogy elfogadhassa a Magyar Labdarúgó-szövetségét, s a kérdés számára nem volt kérdés: „Annál jobb érzést elképzelni sem tudok, mint azt, hogy képviselhetem a hazámat, és a szívemet adhatom érte.”

RAKOTT SZOKNYÁS NÉNIK A HOKIMECCSEN

Az ezerfős lelátó többé-kevésbé megtelt, amikor kivonult a két csapat, és a helyi fúvószenekar előadásában felcsendült a két himnusz. A románt kötelességből hallgatták már itt épp eleget, a magyarnak azonban Csíkszeredában nem múló varázsa van, még ha nem is éneklik már olyan hangerővel, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

„Hogy mit jelentett a hoki a kommunizmusban? Ifjúsági Eb volt, ’hetvenkilencben, Csíkszeredában nagyon gyenge magyar válogatott játszott, de tudta azt Csík népe, hogy a mérkőzés végén a győztesnek a himnuszát eljátsszák. És azt a Himnuszt, amelyet nem volt szabad, csak titokban énekelni, még szilveszterkor is, azt a Himnuszt lehetett hallgatni – idézett egy helyi visszaemlékezőt a csíki hoki etnikai hátteréről szóló 2015-ös tanulmány. – A meccset tíz órára rakták a szervezők, hogy a csíkszeredai jégpálya legyen a világ legnéptelenebb helye. Ennek ellenére tele volt. Én akkor láttam rokolyás székely néniket, szőttesben, csizmában székely bácsikat, mint a vasárnapi misén vagy pünkösdkor. Bejöttek magyar himnuszt hallgatni.”

„Amikor a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát 2012-ben elkezdtük felépíteni, kettős cél lebegett a szemünk előtt – tisztázta Szondy Zoltán, az intézmény elnöke. – Az egyik, hogy a magyarországi labdarúgást segítsük. Ha csak a szűk értelemben vett Székelyföldről beszélünk, akkor is körülbelül hatszázezres magyar lakosságtömb él a régióban, amelynek potenciális erejét leginkább Izland példája szemlélteti, amely háromszázezer lakosával éppen a világbajnokságra készül. A másik törekvés, hogy felélesszük Erdély magyar labdarúgását, a magyar sportegyesületi életet, amely már a Trianon előtti időkben virágzott, és így vagy úgy a második világháború végéig működött, utána azonban a kommunista állam tudatosan megszüntette azáltal, hogy a sportot a kisebbségek asszimilációs eszközeként kezelte. Magam is emlékszem azokra az időkre, amikor színmagyar csapatoknál az edzés nyelve kötelezően a román volt, de még az öltözőben sem volt szabad magyarul megszólalni. Hozzáteszem, a spontán beolvadás ma is zajlik.”

DÉLSZLÁV PÁRHUZAM: HARC A LEFÚJÁSIG

Bár a csíkszeredai sportvezető hangsúlyozza, nem kíván a kerítésen átkiabálni, fontosnak tartja tisztázni: kerülik az anyaországi futballban tapasztalt hibákat, ugyanakkor építenek saját értékeikre. S hogy mit lát a székely labdarúgás erényének?

Magyar, német, spanyol és román szakemberek – így például Gheorghe Hagi – véleményére hivatkozva állítja, a székelyföldi játékosok mentalitása csak a délszlávokéhoz hasonlítható, az utolsó másodpercig küzdenek, nem ismerik a lélektelen játékot. Szerinte ebben az is közrejátszik, hogy az itteni, magyar gyökerű klubcsapatok a román nemzeti bajnokságban hétről hétre „nemzetközi” mérkőzéseket játszanak, és miközben a nézőtérről sokszor még ma is sértő bekiabálások zúdulnak rájuk, az egyesületi színeken túl a magyarságukért is harcolnak.

S akkor vissza is kanyarodtunk a nemzetiségi kérdéshez, amely a válogatottság szempontjából inkább futballszövetségi kulcskérdés: vajon a román állam területén, jelentős magyar állami támogatással fenntartott Székelyföld Labdarúgó Akadémia hálózatában felbukkanó, mindkét oldalon számításba vehető tehetségek a román vagy a magyar nemzeti csapat felé mozdulnak-e tovább?

A választ már az akadémia életre hívásának szándéka megadja, Szondy Zoltán szavaival élve „Csíkszereda egyfajta székely Bilbaót akar létrehozni”, amely vállaltan a magyar identitást erősíti és elsősorban Magyarország felé irányítja a kiemelkedő fiatalokat.

A GYARMATI ERŐ A SPORTBAN IS ÉL

Aki követi a csíkszeredai intézményről szóló médiamegjelenéseket, tisztában van azzal, hogy a magyar kormányzat látványos segítsége miatt a kezdeményezés politikai jellegű bírálatok állandó céltáblája. Amikor a témát szóba hozzuk, a székely futballelnökön érződik, nem először kell ez ügyben magyarázatot adnia.

„Olyan sokan támadtak minket szakmán kívülről és belülről, hogy mostanra kezdek belefáradni. Kérem, tegye fel a kérdést mindenki magában: nyert-e a holland futball azáltal, hogy támogatta az egykori gyarmatokról származók beolvasztását a sportágba? Nyert-e a belga labdarúgás azáltal, hogy megnyitotta a kapuit a belga gyarmatokról érkező játékosok előtt? Nyert-e Portugália futballja azáltal, hogy élt a gyarmatok adta lehetőségekkel a sportágban is? De ugyanezt a mondatot megfogalmazhatnám az angolokkal, a spanyolokkal vagy a franciákkal kapcsolatban is. Ha tárgyilagos feleletet adtunk a felvetésre, elgondolkodhatunk azon, miért lenne baj, ha a határon túli magyarokkal számolunk. Olyanokkal, akiknek a kapcsolatuk ráadásul a példaként említett gyarmatokénál sokkal szorosabb az anyaországgal, hiszen azonos kulturális és nyelvi környezetben, azonos hagyományokon nevelkedtek. Azt kell mondanom, a magyar sport vette észre utoljára ezt a lehetőséget. Elég, ha a hatezer erdélyi orvost említem, aki a magyar egészségügyben dolgozik, vagy azt az értéket, amelyet a határon túli kultúra tett hozzá a magyar közművelődéshez. A mi esetünkről szólva meg kell vizsgálni, tudunk-e pluszt adni a magyar futballnak és hasznos-e a munkánk az itteni közösség számára. Ha a válasz két igen, érdemes folytatni. Ha viszont csak az egyik kérdésre is nemmel felelünk, muszáj elgondolkodnunk munkánk értelmén.”

Vajon mit szól a Román Labdarúgó-szövetség a székelyföldi magyar futball megerősödéséhez (gondolhatunk itt az első osztályú Sepsire is)? Nem veszi-e tolakodásnak a magyar állam szerepvállalását? Nem érzi-e úgy, hogy saját utánpótlás-válogatottjai elől szipkázzák el az erdélyi magyar tehetségeket a magyar válogatott javára?

A bizonytalanságot segített eloszlatni egy korábbi személyes találkozó Razvan Burleanu és Szondy Zoltán között, s a bukaresti futballvezér a Csíkszeredának immár egyfajta hídszerepet szánna a labdarúgásban is hagyományosan feszült román–magyar viszony rendezésében.

Az elképzelés szép, az erdélyi tájon már-már paradicsomi futballbéke honol. Kérdés viszont, nem fagy-e le a mosoly az arcokról, ha azon a hídon egy napon a székelyföldi Messi sétál át egyik oldalról a másikra…

ROMÁNIA U15–MAGYARORSZÁG U15 0–2 (0–0)
Csíkszereda, 1000 néző
ROMÁNIA: Popa – Parvulescu, Nicolescu, Constantin, Lazar – Popescu, Nechita, Malaele – R. Mihai (Pandele, L. Mihai), Agiveli (Albu), Bodisteanu. Szövetségi edző: Adrian Vasai
MAGYARORSZÁG: Horváth – Fodor (Zsuppán), Csinger (Gergely), Török, Helembai (Fűzfői) – Kispál, Csala (Bényei) – Molnár, Farkas (Varga), Kovács (Bakos) – Németh. Szövetségi edző: Belvon Attila
Gólszerző: Bakos (42.), Bényei (62.)