Futballkapus, katona, mérnök, klubvezető, szövetségi kapitány

A futballtörténeti munkák elég keveset tudnak Ginzery Dénesről, aki nemcsak a gólvonal előtt és a pálya mellett állta meg a helyét, hanem a való életben is: az iskolapadban, a harcmezőn, állami nagyvállalati alkalmazottként, fontos beosztásokban, vezető pozíciókban, egy budapesti sportegyesület élén, s nem utolsósorban családfőként.

A korabeli újságok nem mindig írták helyesen a nevét, volt „Ginczery” és „Ginsery”, sőt y helyett néha i végződést is kapott. Egyszer a Sporthírlap futballkérdésekkel foglalkozó, legendás Pickford rovatában érdeklődtek nevének helyes kiejtése felől, mire ez a válasz érkezett: „Ginzery nevét úgy kell kiejteni, ahogyan írva van.”

(A futballkapus.) Sportkarrierjét 1909-ben kezdte a BTC-ben, ahol – a futball mellett – 1909 és 1911 között úszott is, méghozzá jól, számos versenyt megnyert. Húsz sem volt még, amikor már Zsák Károllyal említették egy lapon: „Méltó feltűnést keltett múlt vasárnap Ginsery Dénes bravúros védése a BTC kapuban. Ginsery Zsák mellett immár a második klasszis kapus, ki középiskolai tanuló létére méltó helyet foglal el első osztályú csapatban. A kiváló kapust, ki a VIII. ker. főreál tanulója, lelkesen ünnepelték diáktársai” – számolt be róla 1912. március 25-én a Sport-Világ Középiskolai sport című rovatában.

1913 nyarán – botrányos körülmények között – elhagyta a BTC-t, és a MAFC-ba távozott. A Műegyetemen tanuló „elsőrendű játékosok” abban az időben igazoltak csőstül egyetemük sportegyesületébe, úgyhogy hamarosan nagyszerű alakulat formálódott a MAFC-ból, amely 1914-ben (óvások után) megnyerte a másodosztályú bajnokságot, és feljebb léphetett – volna. Ha nem szól közbe a háború.

Az első világégés éveiben a MAFC-ban szünetelt a futball, az első csapat játékosai így az MLSZ külön engedélyével más klubokban szerepelhettek. Ginzery 1915 derekán, majd az 1916–1917-es hadibajnoki idényben az NSC-ben védett, 1918 őszén pedig az épp kapusválsággal küzdő MTK próbálta ki két bajnoki meccs erejéig. Hogy 1919 őszétől 1920 nyaráig Ginzery nevével kezdődjön az első osztályú MAFC összeállítása.

(A válogatottjelölt.) Pályafutásának legszebb időszaka az 1913-as és az 1914-es évre tehető. 1913-ban a Pickford slágere egész évben: Magyarországon Zsák a legjobb kapus, Ginzery a második. Tavasszal áradoznak róla a lapok, a válogatott tartalékja (ma kerettag lenne), és ősszel is válogatott jelölt, de a válogatóbizottság végül mellőzi – pedig egyesek úgy tartják, van akkora ígéret, mint az MTK kapuvédője, Knapp Miksa vagy a gólerős csatár, Schaffer Alfréd.

„Ginzeryt általában Zsák után a legjobb magyar kapusnak tartják, sőt addig, a míg a BTC tagja volt, Zsák előtt emlegették. A MAFC-ba való belépése elég volt ahhoz, hogy Maleczky Román, a BTC footballintézője és válogató-bizottsági tag a válogató-bizottsággal elejtesse Ginzeryt, így akarván talán tudtára adni, hogy csak azért nem lett reprezentatív játékos, mert nem a piros-fehér színeket viseli” – állt Ginzery mellé 1913. október 22-én Az Újság hasábjain a kitűnő játékvezető és kitűnő tollú újságíró, a második világháborúban tragikus körülmények között meghalt Benedek Aladár.

Íme, 1914 tavaszának kapussorrendje a Sporthírlap szerint: Zsák, Knapp, Ginzery. Hiába azonban a kirobbanó tehetség, a kiegyensúlyozott forma, hősünk – ebbe belejátszott a Nagy Háború is – sohasem ölthette magára a nagyválogatott címeres mezét.

(A katona.) Doromby József nyugalmazott alezredes A volt cs. és kir. 38. gyalogezred története és emlékkönyve című, 1936-ban kiadott grandiózus munkájában az alábbi életrajzi adatok szerepelnek Ginzery Dénes tartalékos főhadnagy neve mellett: „1893. október 8-án Budapesten született; 1919 óta áll a székesfőváros szolgálatában, okl. gépészmérnök, műszaki tanácsosi rangban. A háború kitörésekor a 10. táb. tüzérezredhez vonult be, itt nyert kiképzést, s a tisztivizsga után helyezték át a 38. gy.-e.-hez. Az orosz harctéren küzdött 1916 augusztusáig, amikor megsebesült, s utána géppuskás-tanfolyamot végezve, a 69. gy.-e.-del mint századparancsnok az olasz és román harctereken küzdött az 1918. októberi összeomlásig. Kiváló harctéri teljesítményeiért a III. o. K. É. K. x. Sign. Laudis, OI, OII, II. o. német vaskereszt, K. cs. k., Seb. érmet kapta. Felesége: Szerb Izabella.”

Kiegészítésül: a sokszorosan kitüntetett Ginzery más forrás szerint egy hónappal korábban látta meg a napvilágot; 1921. március 28-án Cinkotán vette feleségül Szerb Izabellát, akivel annak haláláig, 1958. február 25-ig élt együtt. Gyermekük vélhetően nem született.

(A „védelmező”.) Katonatiszti minőségben történt afférja nagy port vert fel 1916. november elején, legalábbis nagy publicitást kapott a lapokban. Ginzery – akit tévesen Dezsőként és Jánosként is említettek ekkor – a budapesti városházán karddal megsebesítette („homlokáról csurgott a vér és a keze is véres volt”) Járitz Gyula közélelmezési felügyelőt annak hivatalában.

„Minden katonatisztnek s minden férfinak úgy kell eljárnia nővére becsületének megvédésében, mint ahogy én cselekedtem” – mondta büszkén a Magyarország tudósítójának Ginzery, akinek Szilvia nevű nővére gépírónőként dolgozott a városházán. A hölgy azt állította, felettese, Járitz szerelmi ajánlatokkal ostromolta, s amikor felsült, áthelyeztette őt egy másik ügyosztályra. Amikor aztán Ginzery személyesen kérdőre vonta Járitzot, az hazugságnak nevezte a nővér által elmondottakat. Ekkor sújtott le kétszer a kardja.

Az eset után Ginzery tettét a katonai rendészet vizsgálta, míg Járitz nyilatkozatot tett a lapokban. Tételesen cáfolt mindent: sohasem molesztálta Ginzery Szilviát, sőt még a felettese sem volt soha…

(A mérnök.) A tízes évek végén szerzett gépészmérnöki diplomát, amelyet évtized múltán kezdett el hasznosítani Budapest Székesfőváros Elektromos Műveinél. Szépen haladt a ranglétrán: főmérnök, műszaki tanácsos, majd főtanácsos, 1940-től már aligazgató. A harmincas évek végén ő tervezhette meg a világítást „Európa legtökéletesebb esti világítású pályáján a Latorca-utcában”, vagyis az Elektromos TE otthonában. 1943-tól 1945-ig az Elektromos Művek műszaki fenntartási főosztályának aligazgatója. Közben a sportegylet elnöke is 1941-től.

A II. világháború után elvesztette munkáját (Világ, 1945. június 5.): „Ginzery Dénes, az Elektromos Művek egyik igazgatója, az MLSZ-nek a Gidófalvy-érában szövetségi kapitánya, majd »külügyminisztere«, az elmúlt napokban került vállalatának igazolóbizottsága elé. Az igazolóbizottság Ginzery Dénest állásvesztésre ítélte.”

Ezt követően eltűnt a nyilvánosság elől, 1974. március 31-én hunyt el Budapesten.

(A szövetségi kapitány.) Ginzery tulajdonképp edzői tapasztalat nélkül (a húszas évek első felében egy évig sem trenírozta a MAFC-ot) foglalta el a szövetségi kapitányi széket 1939 júniusában dr. Gidófalvy Pál kormánybiztos megbízásából, azok után, hogy Hóman Bálint kultuszminiszter javaslatára a belügyminiszter felfüggesztette az MLSZ önkormányzatát, és az ambiciózus, könyörtelen „reformer” Gidófalvyt nevezte ki a labdarúgó-szövetség fejének. Mivel Ginzery tisztában volt szakmai felkészültségével, maga mellé vette edzőnek Tóth-Potya Istvánt.

A tandem végül egész jó mérleget produkált a nagyválogatott élén: 13 mérkőzésen 6 győzelmet és 6 döntetlent tudott felmutatni egyetlen vereség (1939. augusztus 27-én 2:4 Lengyelországban) mellett.