Aranycsapat: útjára indul a Czibor-emlékév rendezvénysorozat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2019.08.23. 09:56
null
A kaposvári koszorúzáson Czibor Zoltán emléktáblájánál Lomniczi Zoltán (balra), Bajkai János (jobbra) és Szita Károly polgármester is fejet hajtott
A Duna-parti városban könyvvel, musicallel, szoborral, filmmel ünneplik az Aranycsapat és az FC Barcelona legendáját.

 

Pénteken – Czibor Zoltán születésének kilencvenedik évfordulóján – indítja útjára Komárom város önkormányzata a májusban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Molnár Attila polgármester által meghirdetett Czibor90 emlékév rendezvénysorozatát. Az évfordulón rendezendő nemzetközi emléktornán a Czibor Zoltán Sporttelepen mintegy hétszáz gyerek vesz részt.

A programsorozat ünnepélyes megnyitója augusztus 30-án 17 órakor lesz a Monostori Erőd Jókai-termében, ahová a futballista egykori klubjai, a Ferencváros, a Honvéd, a Csepel és a Barcelona képviselői mellett a Czibor, a Kocsis és a Kubala család tagjait is meghívták. A Puskás Intézet jóvoltából október 6-áig a helyszínen tekinthető meg a Czibor Zoltánnak és az Aranycsapatnak is emléket állító „Arany pillanatok” vándorkiállítás. A program részeként Komáromban bemutatják a munkatársaink – Bodnár Zalán futballszakíró és Szöllősi György főszerkesztő – által jegyzett fényképes életrajzi kiadványt is, valamint megkoszorúzzák a legendás balszélső sírját. Az est fénypontjának a Vizeli Csaba és Pécsváradi Zoltán által írt „Czibor, a Rongylábú” musical ősbemutatója ígérkezik, amelyen részt vesz és beszédet mond Szijjártó Péter, a rendezvény fővédnöke.

Az emlékév keretében dokumentumfilmet is forgatnak majd Czibor Zoltánról, amelyet Komárom díszpolgára, Koltay Gábor rendez, és elkészül a futballista egész alakos köztéri szobra, Csák Attila szobrászművész munkája.

Czibor Zoltán – jóllehet 1929. augusztus 23-án Kaposváron született, ahol csütörtökön Szita Károly polgármester és az Aranycsapat Emlékév Testület képviselői megkoszorúzták a szülőházát – Komáromban nőtt fel és lett NB II-es labdarúgó, innen szerződött a Ferencvároshoz, majd a Csepel, a Honvéd, az emigrációban pedig többek között a Barcelona és az Espanyol játékosa lett, és a kilencvenes évek elején ide költözött vissza és vezette elnökként az általa újjáalapított Komáromi FC-t 1997-es haláláig.

Legfrissebb hírek

NS-könyvbemutató: Aranycsapat a terror idején

Magyar válogatott
2025.02.21. 15:00

Csütörtök este mutatják be az Aranycsapat a terror idején című könyvet

Magyar válogatott
2025.02.19. 11:28

A tíz éve elhunyt Buzánszky Jenőre emlékezett az Aranycsapat Testület

Magyar válogatott
2025.01.11. 14:07

Szavazzon a XX. század góljára! – Czibor Zoltán, 1961. május 31., Benfica–Barcelona 3:2

Magyar válogatott
2024.12.01. 18:01

Az Aranycsapat-korszak árnyoldalai

Minden más foci
2024.11.28. 18:36

Bozsik Péter: A Puskás Múzeum érzelmileg is megfogja az embert

Magyar válogatott
2024.11.26. 08:57

Puskás dicsérte a profi balettet

Népsport
2024.09.26. 09:41

A Népstadion-építő Bozsik fiú is ott volt a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2024.09.11. 15:57
Ezek is érdekelhetik