U17-es Eb-sel.: három góllal legyőztük a letteket

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.27. 14:31
null
A magyar válogatott három góllal legyőzte Lettországot (Fotó: MLSZ/Facebook)
Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte Lettországot a korosztályos Európa-bajnoki selejtezősorozat 6.csoportjának 2. fordulójában.

 

A házigazda fehéroroszok elleni gól nélküli mérkőzés után a lettek elleni találkozó első félidejében sem esett gól. A fordulás után viszont három is: az 54. percben Németh Dániel értékesített egy büntetőt, alig két perccel később pedig Kovács Mátyás beadása után egy lett játékosról a saját kapujába pattant a labda. A ráadásban Bakos Zsombor is gólra váltott egy tizenegyest, így a magyar válogatott 3–0-ra nyert.

A mieink szerdán Szerbia ellen játsszák az utolsó mérkőzésüket.

„Nagyon szervezett ellenféllel találkoztunk, nehéz volt feltörni a védelmüket. A találkozó elején nehezen lendültünk játékba. A lettek kontratámadásaira kellett figyelnünk, és a fordulás után borzasztó szembeszél is nehezíttette a dolgunkat. A második félidőre nagyon jól jöttünk ki, sikerült vezetést szerezni, majd gyorsan tudtuk növelni előnyünket. Fontos győzelmet arattunk, és várjuk a következő találkozót, azt is meg szeretnénk nyerni” – mondta a lefújást követően Németh Antal szövetségi edző az mlsz.hu-nak

A tornán a magyar csapatot 2003-as születésű fiatalok alkotják, a gárda nem egyezik meg a Brazíliában tartózkodó, vb-re készülő U17-es együttessel, amelyben 2002-es születésű labdarúgók vannak ott.

U17-ES EB-SELEJTEZŐ
6. CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–LETTORSZÁG 3–0 (0–0)

Magyarország: Senkó – Török K., Csinger, Szujó – Kovács M. (Varga G., 70.), Bartha (Horváth A., a szünetben), Sztojka, Farkas B. (Kispál, 60.), Helembai – Bakos, Németh D (Szendrei, 70.). Szövetségi edző: Németh Antal
Gólszerző: Németh D. (54. – 11-esből), Fjodorovs (56. – öngól), Bakos (93. – 11-esből)

A csoport másik mérkőzésén
Fehéroroszország–Szerbia 1–2

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Lettország 3, 3. Szerbia 3, 4. Fehéroroszország 1

AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
Fehéroroszország–MAGYARORSZÁG 0–0
Szerbia–Lettország 1–2

A 3. FORDULÓ PROGRAMJA
Október 30., szerda

13.00: MAGYARORSZÁG–Szerbia
13.00: Lettország–Fehéroroszország

A selejtező első körében 13 darab négycsapatos csoportot alakítottak ki. A kvartettekből az első és a második helyezettek, valamint a négy legjobb csoportharmadik jut tovább az elitkörbe. A 16 csapatos Európa-bajnokságot 2020. május 21. és június 6. között rendezik meg Észtországban.

Legfrissebb hírek

Már a világbajnoki címre készül az angol válogatott

Foci vb 2026
2025.03.24. 11:00

Kikapott a lettektől a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.02.03. 20:54

Roberto Ozzano a Parmában fejlődve jutna el a magyar válogatottig

Olasz labdarúgás
2024.12.22. 09:28

U17-es Eb-selejtező: a románokat megelőzve jutott tovább a magyar válogatott

Magyar válogatott
2024.11.19. 13:27

NL: a volt MTK-csatár, Miovszki gólja miatt nem juthat fel Feröer a C-ligából

Minden más foci
2024.11.17. 17:08

Az U17-es magyar válogatott gól nélküli döntetlent játszott a Románia elleni Eb-selejtezőn

Magyar válogatott
2024.11.16. 15:04

NL: Feröer legyűrésével javított Lettország, emberhátrányban nyertek az északmacedónok

Minden más foci
2024.09.10. 22:50

Strandröplabda Eb: lett páros nyert a férfiaknál

Röplabda
2024.08.18. 21:30
Ezek is érdekelhetik